Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - Vincze Oszkár: Kinek a vállát nyomja a bauxitbeton?

újbóli minősítő felülvizsgálatok alkalmával sem tapasztalható a bauxitbeton korábban hitt romlása, szilárdságcsökkenése, mert ez a folyamat a korábbi esztendőkben már döntő mértékben lejátszódott, befejeződött. A szilárdságváltozás ma olyan kismértékű, hogy a rendelkezésre álló kevésbé érzékeny módszerekkel gyakorlatilag meg sem állapítható. Jelentős — de reverzibilis — szilárdságcsökkenés állhat elő ott, ahol a bauxitbetont víz éri." (Ez a szilárdságcsökkenés azonban csak akkor következett be, ha a betonozás folyamán nem tartották be a technológiai előírásokat.) A kutatóintézetek véleményét összefoglaló jelentésből idézzük: ,,A még üzemben levő 1591 bauxitbeton építmény várható viselkedését ma lényegeser: derűlátóbb módon lehet megítélni, mint hat-nyolc esztendővel ezelőtt. Igazolódott, hogy a bauxitbeton szilárdsága egy alacsony, de számottevő értékhez viszonyítva csökken, majd a karbonátosodás miatt kismértékben növekszik. Megdőlt az a nézet, hogy a bauxitbeton idővel szilárdságát veszti. A szilárdságcsökkenés napjainkra nagyrészt már lezajlott. A továbbiakban várható szilárdságcsökkenés becslésére a derivatográfiai módszer ajánlható. Ha a szerkezet várható legkisebb szilárdságát kiszámítjuk, és az erőműtanilag megfelelő, előrelátható erkölcsi elavulásáig az épület erősítés nélkül üzemeltethető lesz. A derivatográfiai vizsgálat megbízhatósága még nincs kellőképpen ellenőrizve. Ezért a bauxitbeton szerkezeteket a továbbiakban is felügyelet alatt kell tartani." Összegezve a hazai bauxitbeton-kutatás újabb eredményeit — továbbá a megerősítendőnek minősített, C kategóriába sorolt épületek állagában végbement, figyelemre alig. érdemes változásokat —, megállapítható, hogy a nyilvántartásban szereplő, de használható 1951 építmény további sorsában fontos fordulatnak kell bekövetkeznie. Tüzetes vizsgálatnak kell alávetni ezt az állományt, és ahol az eredmény kedvező, tehát a szilárdság csökkenése megállt, kedvező értéket mutat, valamint az épület teherbíró képessége kielégítő, a dúcoló szerkezeteket célszerű mihamarabb lebontani és eltávolítani. E lakóépületek tucatjain évek óta támasztó szerkezetek éktelenkednek, amelyek most, hosszú évek tapasztalatai s nem kevésbé az említett kutatóintézetek egybehangzó véleménye szerint az esetek nagyobb hányadában fölöslegesek. A dúcolás rengeteg olyan értékes faanyagot köt le, amelyre az építőiparnak más, fontos helyen valóban szüksége volna. Az is tény, hogy a dúcolás jelentős mértékben csökkenti ezeknek a lakásoknak a forgalmi értékét. A megállapítás jelentőségét fokozza, hogy a szóban forgó lakások tulajdonosai jobbára nyugdíjasok. Ezek az idős emberek — különösen, akik sovány nyugdíjból élnek — legszívesebben megválnának sok gondot és költséget okozó ingatlanuk tulajdonjogától. A beállványozott, vastag gerendákkal alátámasztott ház azonban nem valami bizalomgerjesztő. A vevő megpillantván, vagy lemond vételi szándékáról, vagy nagyon alacsony árat kínál. Az ily módon befagyasztott ingatlanforgalom társadalmi hátránynyal is jár. Ha annak idején szóba került a bauxitbeton, az építőipar szakemberei, a tervezők, a statikusok és az állami, tanácsi építési igazgatás felelősei — kellő ismeretek híján — érthetően zavarban voltak, nem mertek tiszta lelkiismerettel állást foglalni a vele kapcsolatos kérdésekben. Azóta a bauxitbeton vizsgálatának módszere sokat fejlődött, megismerték kémiai viselkedését. Az ügyintéző szakemberek, igazgatási dolgozók döntési hatáskörét, felelősségét is tisztázták. Megvannak a kérdés elintézésének, rendezésének a műszaki feltételei. Meg kell tehát teremteni azokat az igazgatási feltételeket is, amelyek az érintett lakások tulajdonosait e mai diszkriminatív helyzet nyűgétől és anyagi következményeitől megszabadítják. Kik viselik a bauxitköltségeket? A bauxitbeton szerkezetű lakóházak egy része az ingatlankezelő vállalat (IKV), más része magánszemélyek tulajdonában van. A társadalmi tulajdonban levő épületekkel járó kiadásokat az állami költségvetésből fedezik. Az öröklakásoké viszont a tulajdonosokat, az egyéneket terhelik. Számos emberi, társadalmi problémát okoz ez. Államunk különböző kedvezményekkel támogatja az öröklakások építését, mert azok az építési, felújítási és karbantartási terhet, tehát a lakáshelyzet okozta feszültséget csökkentik. A magánépíttetőnek azonban lakása elkészülte után ís sok kiadása van, és ehhez állami segítséget már nem kap. Például egyegy utca sortatarozásából, fűtésének korszerűsítéséből az öröklakásos házak sem maradhatnak ki. Az ezzel járó költségek az öröklakó havi rezsijét növelik, amely ma már gyakran háromszor-négyszer több, mint az IKV-lakások bérlőié. Például a fűtés korszerűsítését felsőbb hatóság rendelte el. Az öröklakás-tulajdonosok a közös ügy, a légtisztasági program megvalósítása miatt vállalták a táv- vagy más, füstmentes, korszerű fűtés bevezetésének költségeit, amely a lakások méreteitől függően esetenként havi 200—450 —500 forint. Ha az energiaárak emelkedése miatt létrejött rezsinövekedést is számítjuk, sok az olyan lakástulajdonos, akinek költségterhe havi ezer forintról ezernégyszáz forintra emelkedik. Márpedig ekkora költségnövekedést az érdekelt nyugdíjasoknak jelentős hányada képtelen fedezni. Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte az érintett lakástulajdonosokat az előbbiekben felsorolt tételekhez járuló, bauxitbeton okozta költség. A veszély megelőzése végett ugyanis a tanács ipari osztálya a szerkezetek aládúcolását vagy másféle megerősítését rendelte el. A rendelkezés végrehajtása esetenként, például egy kétszobás lakás esetében, meghaladja a 65—70 ezer forintot, s újabb 300—600 forinttal növeli az öröklakó havi törlesztését. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az OTP csak újabb előtakarékossági hozzájárulással hajlandó a kölcsönt folyósítani. De ha végre folyósítja is a hitelt, a törlesztési időt és rátát a kölcsönkérő életkora alapján állapítja meg. Rövidebb időt és nagyobb részleteket ír elő idősebbeknek, figyelmen kívül hagyva, hogy az ingatlant rokon vagy a tanács örökli, így a bank semméle kockázatot nem vállal a tulajdonos magas kora miatt. Balszerencse? Természeti csapás? Az OTP az általa értékesített bauxitos öröklakásokkal kapcsolatban jelentkező kockázat minden ódiumát vállalta. Ha tehát valamelyik OTP útján vásárolt öröklakásról kiderül, hogy szerkezetei részben vagy egészben meghibásodtak, tulajdonosa mentesül a következményektől. Ez így helyes és méltányos. Ha azonban valaki az öröklakását magánféltől vásárolta, — a bauxitcsapás minden anyagi és erkölcsi terhét neki kell viselnie. E visszás helyzeten csak átgondolt intézkedésekkel lehet segíteni. Javítana a helyzeten, ha a törlesztési időt meghoszszabbítanák. (Hangsúlyozzuk, ez nem rejt magában semmiféle kockázatot, mert az ingatlant fiatal rokon vagy maga az állam örökli.) A megnyugtató megoldás mégis az lenne, ha az állam magára vállalná a bauxittal kapcsolatos költségeket. Úgy zúdult ránk a bauxitügy, mint valami özönvíz. Ám az árvizek elhárításának és megelőzésének költségeit a társadalom egésze viseli, ennek az elemi csapásnak az anyagi terheit is a közösségnek kellene vállalnia. Azt a tényt is mérlegelni kell, hogy a bauxit veszélyességének eltúlzása következtében kialakult félelem egész sor elhamarkodott intézkedést szült. (Sok helyütt a dúcolást akkor is elvégezték, amikor az a hazai és külföldi kutatások eredményeinek fényében már nem volt szükséges.) Az így előidézett fölösleges költségek méltányos átvállalása elől a társadalom semmiképpen nem térhet ki. Bonyolult, kényes ügy ez, amelynek kárvallottja néhány száz hajlott korú ember. Valamennyien kénytelenek olyan terhet hordozni, amelynek létrejöttében ártatlanok, s amelynek vállalása — tekintettel arra, hogy nyugdíjasok, és létfenntartási költségeik gyorsabban emelkednek, mint a jövedelmük — meghaladja erejüket. Vincze Oszkár 30