Budapest, 1980. (18. évfolyam)

2. szám február - Tamás Ervin: Tiszakécske

Révész András felvételei Az új lakótele^ A bevásárlóközpont A diákotthon Régi parasztporta Az úttörővasút Angycl János Tiszakécske országgyűlési képviselője: — Parasztgyerek voltam. Az apám akarása adott erőt nekem. Nem emlékszem, mikor szokott rá az olvasásra, de nagyon szerette, becsülte a könyvet. A tanyasi ház petróleumlámpája mellett szemezgette a betűt. Gyakran az asztalra dőlve nyomta el az álom. Mindig arról mesélt, hogy a mi életünkön kívül van egy másik világ is, és nekem azt kell megismernem. A hatodik elemit jártam, amikor kitört a háború, s úgy éreztem, számomra az iskola befejeztetett. Anyám elintézte, hogy magánúton letehessem a hátralevő vizsgáimat. A fölszabadulás után bejáró diák lettem. Nehéz négy esztendő volt! Pereghalmi tanyánkról hórom kilométert kellett gyalogolni a vasútállomásig, hajnali négykor keltem, hogy a Szolnokra menő vonatot elérjem, este hatkor ettem meg otthon az ebédemet. Négy évig egy iskolapadban ültem a tanácselnökünkkel. — Az én sorsom? Hát nagyjából megegyezik a faluéval, együtt „suvickolódtunk" — nevet Miskó István tanácselnök. — Tudja, néha irigylem a fényes múltú településeket. Az ő földjükön már a bronzkorban laktak. Az ásatások nyomán értékes emlékek kerültek elő, a történelem mindig hagyott nyomot rajtuk. Kécske históriájában nincsen országra kisugárzó esemény. A két közepes nagyságú község — Ó- és Újkécske — 1950-ben egyesült, s mint ilyenkor mindig, fölszikráztak köztük az ellentétek. Persze ez ma már jobbára a múlté. Különben soha nem voltam érdekelt ebben a viharban, én ugyanis a tanyavilágban születtem. Hogy mikor szűnt meg a két falurész széthúzása? Talán az ipartelepítés hozta a fordulatot. Ne tagadjuk: az egyik helységben a módosabbak éltek, a másikban az elesettebbek — tulajdonképpen ez volt a viszály gyökere. Móricz Zsigmond a boldog faluról szóló riportjában a tehetősebb Ókécske sivár homokon virágzó szőlő- és gyümölcskultúráját festette meg. — Akkoriban a kiskertek tartották el a lakosságot — mondja a tanácselnök. — A belterjes mezőgazdálkodás napjainkban is jellemző, de ebből ma már aligha élnénk meg. A foglalkoztatottak döntő többsége az iparban keresi a kenyerét. Tiszakécskéről nem vándorolnak el a fiatalok, sikerült őket — ahogy egykor a homokot — „megkötni" a korszerű technikával, a jó kereseti lehetőségekkel. Valamikor Kécskén csupán permetezőgépeket gyártottak. Ma hat virágzó cég székhelye a falu. Az egyik, a REMIX üzeme éppen tíz éve létesült. Vezetői a tanácselnökkel azt szeretnék megbeszélni, hogy mikor jöhet nyugdíjba készülő igazgatójuk elbúcsúzni. — Ne lepődjön meg ezen — figyelmeztet Debreczeni László, a REMIX Rádiótechnikai Vállalat műszaki igazgatóhelyettese. — Nagyon jók a kapcsolataink a kécskeiekkel. Annak idején öt és fél hónap kellett az üzem telepítéséhez. Emlékszem, a leendő munkások a kiképzés ideje alatt budapesti üdülőházainkban aludtak. Már csak azért is sietni kellett, nehogy beköszöntsön a hideg idő. Tudja, 11