Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Varga Sándor: Könyvárussegédek szervezkedései

VARGA SÁNDOR Csak szorosan Könyvárussegédek szervezkedései 1848 áprilisának utolsó napjaiban, amikor már nyilvánvaló volt, hogy a március 17-i egynapos sztrájkkal kezdődött céhellenes legénymozgalmakat nem sikerült nyugvópontra juttatni, jó néhány céh és grémium legényei Klauzál Gábor ipar- és kereskedelemügyi miniszterhez fordultak petícióval. Klauzál május 3-án utasította a pesti és a budai tanácsot, hogy azokkal a céhekkel is gyűjtessék össze legényeik esetleges panaszait, akik ilyet eddig nem terjesztettek elő. Csakhamar a miniszter íróasztalán feküdt hatvanhat céh és grémium beadványa, ezek közül tizenhét azt tartalmazta, hogy legényeiknek nincs semmiféle követelésük. Negyvenkilenc szakma legényeinek azonban volt, közte a könyvnyomtató munkásoknak, melynek eredményeként csakhamar megszületett az első magyarországi kollektív szerződés. De voltak követelései a pesti boltoslegényeknek is, akik a vasárnapi tíz órai üzletzárás érdekében szólaltak fel, „hogy nekik is legyen hetenkint egy napjuk, amikor szellemi tökéletesedésükön dolgozhassanak és közös érdekeiket megbeszélhessék", sőt, főnökeik szervezete — a privilegizált kereskedők testülete — elé is beterjesztették a vasárnapi munkaszünetre és a munkaidő szabályozására irányuló kérelmüket. Talán mondani sem kell: a könyváiussegédek munkaideje és munkafeltételei azonosak voltak a más kereskedelmi ágazatban dolgozókéval. Nos, a pesti könyvárusok beadványából Klauzál Gábor mégis arról értesülhetett, hogy „ a helybéli összes könyvkereskedési segédek azt nyilvániták, hogy nekiek semminemű előterjesztendő panaszuk nincsen, 's hogy semmi esetben sem fognának e részben írásbeli előterjesztést tenni". Amihez a főnökök hozzáfűzték, hogy közöttük és a segédeik közötti viszony mindig barátságos volt, az kölcsönösen lojális egyezségen alapult, „ 's így e viszony az elégedetlenség 's követelések jelen korszakában is, köztük teljes épségben fennáll." A beadványt a tizennégy pesti könyvárus közül tízen aláírták. Azon a három könyvkereskedőn kívül, akik nem voltak tagjai a Pesti Könyvárusok Grémiumának, az aláírók közül hiányzott Magyar Mihály neve is. Lehetséges, ekkor még ő sem volt a grémium tagja, vagy esetleg azért, mert nem volt segédje. De a kihagyás oka lehetett az is, hogy Magyar Mihály sok borsot tört a pesti könyvárusok orra alá. Már egy évvel korábban is arról cikkezett a Pesti Divatlapban, hogy „vannak könyvárusok, kik 5—10, sőt több évek óta kenyerünket ugyan fogyasztják; de hálául még nem tárták érdemesnek nemzeti nyelvünket megtanulni''''. Arról is írt, hogy „újabb időben némellyek kikerülhetetlen szükségből magyar gyakornokokat fogadtanak, de ezek is nagyobb részint az idegen irodalommal foglalatoskodnak, mert mini nekik moruiatik »a magyar könyvkereskedés csak mellékfoglalatosság«". De ezzel csupán elkezdte a könyvárusok szennyesének kiteregetését, mert 1848 elején — ugyancsak a Pesti Divatlap — öt folytatásban közölte írását, ami csak azért nem folytatódott, mivel március 15-ét követően a lap jellege némiképp megváltozott. Ki tudja, mit írt volna még . . . De ha Magyar Mihály aláírása hiányzott is a beadványról, feltétlenül meg kell említeni, hogy ez a dokumentum magyar nyelven íródott. írásszakértők szerint Emich Gusztávnak, a „nemzeti könyvkereskedés" tulajdonosának kézírása. Egyébként nyugodtan írhatták volna németül is, mint ahogyan azt a kávéfőzők, a cipészmesterek, a kötélverők és még jó néhányan tették. S hogy a könyvárusok magyarul készítették el jelentésüket, ez már jelzett valamit. Könyvkereskedő-segédeink eme hallgatását követő évtizedben — vagyis a Bach-korszakban — ha szervezkedni támadt volna is kedvük, akkor sem volt rá reális lehetőség. Viszont a hatvanas évek elejének politikai változásai — az októberi diplomát követően a magyar nemzeti mozgalom fellendülése — eredményeképpen, amikor a társadalomnak úgyszólván minden rétegében egyesületalapítási láz ütötte fel a fejét, elérkezettnek látták az időt a pesti könyvárussegédek is. Szervezkedésük — 1865-öt írtak — éppen egybeesett azzal, amikor a kereskedősegédek hozzáfogtak a Kereskedő Ifjak Társulatának megalakításához. E szervező munkában igen jelentős része volt Ráth Mór első segédjének, Tettey Nándornak, akit a társulat alakuló közgyűlésén meg is választottak helyettes elnöknek. (Érdemes idézni e társulat célkitűzéseiből: „a művelődés és a társalkodás előmozdítása; szellemi ösztönzés; a hazai nyelv gyökeresitése és művelése; osztályköréhez tartozó tudományok és hasznos intézmények terjesztése; közbenjárás a helyeszközléseknél; munkaközvetítés és a szükségben levő pályatársak segélyezése") E társulatba, nyilván Tettey aktivitásának hatására, a pesti könyvárussegédek nem csupán beléptek, hanem közülük többen vezetőségi tagok lettek. Az alapítás esztendejében a társulatnak mintegy másfél tucat könyvárussegéd tagja volt, köztük Aigner Lajos, Petrik Géza, Kókai Lajos, Rosenberg (Révai) Leó, Litasy József, akikkel néhány év múlva már mint főnökökkel találkozunk. A Kereskedő Ifjak Társulatának munkájában részt vevő könyvárussegédek azonban nem elégedtek meg a „közös" szervezetben való tevékenykedéssel, hanem ezzel szinte azonos időpontban létrehozták szakmai társaságukat is, amelyet berlini testvéregyesületük mintájára Krebs (rák) névre kereszteltek. (A rák a szakmai zsargonban az a könyvmennyiség, amely a bizományi könyvek hagyományos húsvéti vásári elszámolását követően a könyvesboltból a kiadó raktárába, azaz visszafelé teszi meg az útját.) A Krebs keretében aztán segélyalapot is létrehoztak, kéziratos „hivatalos lapot" is szerkesztettek, amely kézről kézre vándorolt a tagok között. Alapszabályuk is volt, elnököt is választottak, például 1867 szeptemberében Aigner Lajost — a lexikonok Abafi-Aigner Lajos néven említik —, aki ekkor Ráth Mórtól kilépve Osterlamm könyvárus segédje volt. Annak ellenére, hogy az egylet bevallott célja nem volt egyéb, mint a „jókedv fönntartása", bizonyosra vehető, hogy ez nem elégítette ki Aigner Lajost, az ambiciózus és művelt könyvárussegédet, hiszen már pozsonyi könyvárussegéd korában irodalmi kört szervezett, sőt Manuscript címen megjelentetett kéziratos „folyóiratot" is. Azaz Aignert mint elnököt minden bizonnyal az is foglalkoztatta a „jókedv fönntartásán" kívül, hogy kartársai körében a hazai nyelv — amely egyébként neki sem anyanyelve volt — valóban „gyökeresíttessék", hogy a könyvárussegédek képezzék magukat, művelődjenek. Aigner 1868. július i-én a Váci utcában, az akkori Nemzeti Szálló (a mostani Pesti Színház) épületében megnyitotta saját könyvesboltját, tehát ő maga is főnök lett. Utódaként a Krebs elnöki székében Knoll Károly foglalt helyet (hat év múlva a Tudományos Akadémia könyvkiadó hivatalának vezetője). Egyletünk történetét csupán 1873-tól tudjuk ismét nyomon követni, amikor az elnökség életjelt adott magáról. Átdolgozták alapszabályaikat, és új közgyűlést hívtak egybe. Amikor a húsz segédből és három főnökből — ezek nyilván pártoló tagok — álló egylet alapszabályait nyomdába adták, tagjaik száma már 36 pest-budai rendes, továbbá egy bajai és egy kalocsai könyvárussegéd, mint pártoló tag. A vezetőség tagjai: elnök Deutsch Zsigmond (a Stolp K. O. cégnél), alelnök Grimm Gusztáv (a Nágel Bernát cégnél), Stolp Ferenc (a Stolp K. O. cégnél), a pénztárnok Franke Pál (a Stolp K. O. cégnél). A rendelkezésünkre álló névsor a könyvárussegédek születési helyét is feltünteti. Ebből tudjuk, hogy az öt tisztségviselő közül ketten németországi születésűek. A 36 rendes tag munkahelye egyébként 18 budapesti könyvkereskedés (a fővárosban ekkor 41 könyv-, mű-32