Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Dr. Buza Péter: Bandusia forrása

szobrocskája volt — egy másik oszlopcsarnokos épületet emel a forrás fölé. Rajza fennmaradt azon a térképvázlaton, amelyet a bérleti szerződés megkötésekor készítettek. Sosem épült fel. Hogy mikor emelték azt a masszív kútházat, amely Leyrer 1803-as útikönyvében látható (Die Stadt Pesth und ihre Umgebung), nem tudjuk. Azt viszont igen, hogy mikor szűnt meg eredeti helyén az Illés-kút, mikor bontották le ezt az épületet. Pollack Mihály, a Ludovika építője 1832-es jelentésében egyebek mellett így számol be a munkálatokról a nádornak: „ ... Be kellett fejeznem a Festetics-kertnek 1830-ban építeni kezdett kerítését, és az Illés-kúttól ferdén, az újonnan keletkezett utca fölött haladva (a mai ! Az irodalomtörténet tudni véli, hogy ezek a sorok még Vitéz Mihály sárospataki tartózkodása idején — 1795 — 96 telén — születtek, amiben egyébként alighanem téved a filológia. A kert „ahol a mesterség s a természet is Orczyt tiszteli" csak a század fordulóján vált homokfoltoktól tarka majorságokból azzá, amit költőnk is megénekel: földi paradicsommá . . . Amely vidékről, s szépségeiről egy negyed századdal később Fáy András is lelkes szavakkal emlékezik meg a Felső-Magyarországi Minerva hasábjain: „Mint illene kivált a Festetics majorja, a Blandusia* forrását előző Illyés kútjával Práternek: . . . Pestnek még ön határjában sincs, ha kiveszed, nyári Mulatója is. Fült, rekedt levegőjű, kertekek gúnyolt zugolyok, mellyekben több az ivó asztal, mint a por-lepte élő fa, hol a szorult s lámpa-gőzös levegőtől izzadsz, s te eggyügyűségedben ezt a keresztelt kénköves bor erejének tulajdonítod; ezek rend-szerint a vígság pálya-mezei Pesten!" * Helyesen: Bandusia-forrás, amelyet Horatius énekelt meg. Korányi utcáról van sz8) annak vizét egy csatornán átvezetni. . ." * Hová vezették át az Illés-kút vizét? Azaz, hol van, hol lenne most a forrás feltörésének pontja? Sokan úgy vélik, hiábavaló keresni. 1830 körül, az építkezések miatt, betömték. Nyilván nem így volt! Maga az idézett jelentés is cáfolja ezt a feltételezést. A forrást a közönség is számon tartotta. S nem csak a nagyközönség. Csokonai, aki komolyan foglalkozott egy Árpád-eposz megírásának gondolatával, olyannyira, hogy az invokáció 51 sornyi hexameterét papírra is vetette, úgy emlegeti versében a kertet s híres forrását, mint a Múzsa mennyei hajlékát: Később is bőven olvashatunk híreket a nevezetes forrásról. Szó sincs arról, hogy megszűnt volna a város figyelme, érdeklődése. Vagyis: hogy megszűnt volna maga a kút. Tudjuk például, hogy 1845-ben és jóval később, 1860-ban is, városi vízvezetéket akartak a forrásra telepíteni. „Egyik ismeretes vállalkozónk most készítteti költségvetését s tervét, az Orczy kertben létező kifogyhatatlan Illés kút vizének legalább a belváros néhány fő piaczára öntött vascsövek útjáni vezetése iránt, minthogy kivált nyári időszakban a belváros- és teréz-külvárosban — a dunasor kivételével — a kútvíz csaknem ihatatlan és egészségtelen. Ezen leghíresebb és legjobb ivóvízből a nagy víztartóknál néhány új krajezárért akár korsó, akár puttonyban mindenkor a legfrissebb ivóvizet meríttetheti a közönség" — írja 1860-ban a Budapesti Hírlap. A fellelhető utolsó írásos adat a működő kútról 1873-ban kelt. Hevesi Lajos írja Budapest és környéke című könyvének az Orczykertet ismertető fejezetében: „Legnagyobb nevezetessége az Illés kútja, melynek vize egész Pesten legjobb." Minden valószínűség szerint csak a XIX. század utolsó éveiben vesztette el jelentőségét ez a híres forrás. A vita, amely a város és a katonai nevelőintézet között a kert nyilvánossága kérdésében évtizedekig tartott, 1890 körül dőlt el. Attól fogva ez a terület már a Ludovikáé, nyilvánosságtól elzárt park, telerakva az intézmény funkcióit szolgáló létesítményekkel. Ugyancsak ebben az időben történhetett, hogy egy református imaházat emeltek az áthelyezett forrás fölé (a Ludovika létesítményeinek 1899-es helyszínrajzán már ezt jelölik a kút helyén), amelynek pincéjében még az 1930-as évek elején is csordogált a forrás vize. A Városi Szemle egyik 1947-ben megjelent cikke — amely arról is beszámol, hogy a háború alatt elpusztult az imaház — írja: „Most tíz esztendeje még merítettek az imaház alá rejtett kút vizéből, és a kert gondnokának szíves közlése szerint a víz páratlanul tisztának, üdítőnek és kitűnőnek bizonyult, de aztán ezzel a kóstolóval befejezte szereplését a remek forrás . . ." • Ez hát az utolsó nyom. Elég ahhoz, hogy a kút helyét azonosíthassuk. Ha gondosan kimérjük a távolságokat, azon a helyen, ahol 1830 után működött a forrás, egy beton fedőlappal letakart üreget találunk. Itt szunnyad a mélyben — nyolc-kilenc méterrel a talajszint alatt — Pest leghíresebb kútja. Az áthelyezés után egyébként még forrás jellegű volt, az 1840-es években készült öntöttvas előlap kiképzése is erről árulkodik. A hatalmas, több mázsás, csaknem két méter magas, szép öntvényt darabokban találta meg a Kertészeti Vállalat a Kiscelli Múzeum egyik szobortöredék raktárában. Megrendelték restaurálását, hogy felállítsák. Igaz, nem az Orczy-kertben, a régi helyén, ahol most a meglehetősen elhanyagolt Asztalos János Ifjúsági Park elvadult bokrai veszik körül a jeltelen betonlapot. Még csak nem is Pesten. Fönn a Várban, ahol archaikus ivókutak építésére kaptak pénzt és megbízatást. . . * Vízföldrajzi kuriózum ez a forrás és vízföldtani különlegességeket rejt a környék mélye. Viszonylag magasan fekvő vízadó réteg (szarmata mészkő és homokkő) jellemzi. Rétegforrásnak nevezik ezt a típust a szakemberek. Kút vagy talajvízforrás semmiképpen sem lehetett, ellene mond ennek évszázadokat átívelő egyenletesen bőséges, spontán vízhozama. A terület ma is gazdag vízben. A metró építői ezen a szakaszon hatalmas készleteket tároló homokkő rétegekre bukkantak. Néhány száz méterre az Illés kútjától, a Korányi Sándor utca 4. számú ház pincéjében még két-három évvel ezelőtt is működött egy kút — a háború alatt a környék egyetlen megbízható vízvételi lehetőségét kínálta —, amelyet az egyik lakó, persze, minden engedély nélkül, betömetett. Tudjuk azt is, hogy az Orczy-kert ma is meglevő tavát szintén forrás táplálta. És a parkban levő uszoda vizét még ma is helybeli vízforrás látja el bőséges vízzel. A két szivatytyús kút alig száz méterre található az egykori református imaház épületének helyétől. Aminthogy természetes táplálásúak voltak még a múlt század közepén a füvészkert tavai is, és a helyükön felépült klinikák egyikében-másikában manapság sem ritka, hogy a pince, az alagsor érthetetlenül és intenzíven átnedvesedik .. . A víz él . . . Az Illés-kút azonban halott. Vagy csak tetszhalott ? A víz, amelyből talán Mátyás király is ivott, amely híressé tette a gyönyörű Orczy-kertet, amelynek köszönhetően földi paradicsomot varázsolhattak Rákos sivár homokjára. Kertekkel, vadakkal, kastélyokkal . . . E kastélyok közül az elsőt talán Mátyás építtette . . . Évszázadokkal később pedig Festetics Antal, egy „szürke" életű arisztokrata találta méltónak a vidéket, hogy itt vadászkastélyt emeljen. Tetején kilátóval, hogy vendégeivel együtt innen gyönyörködhessék Pest és Buda akkor még idelátszó fenséges panorámájában. Amelyet — az Orczy-kert tó menti, ma is meglevő dombján állva, igy ír le 1808-ban Franz Sartory, a nagyvárossá gyarapodó Pest szépségeinek egyik első krónikása: „A festői kép távlatait a hegyek koszorúja köríti. Túl a Dunán, Buda és Pest mögött vonulnak fenségesen. Előttük a Gellérthegy tömbje, melynek lankái Buda felé nyújtózkodva enyésznek el. E hegy lábánál — persze csak látszólag, hiszen a sebesvizű Duna köztük van — pillanthatod meg Pestnek egy részét, külvárosait, megszámlálhatatlan tömegű házzal, melyek között fák, s ritkán templomok tűnnek eléd. Az épületekkel zsúfolt vidék jobbra, a szemhatárig, betölti a teret, s lenyúlik balra, mélyen a síkságra, amelyet innen a legelőnyösebb arcát szemlélve pillanthatsz meg. S ha felemeled a tekinteted, a hegyek szépséges hátterével összeforrva élvezheted a táj rendkívüli összhangját s fenséges nyugalmát." A kilátótorony már régen nincs meg. De a palota még áll. Megélt egy-két sorsfordulót, s egy nem mindennapi történelmi esemény közömbös kulisszájaként is számon tartja az emlékezet. Ez azonban már egy másik történet . . . Jóltévő magyarok-kegyes-istene! akit Etelka Így nevezett, s mind, mind, édesség isteni! mind, mind Hintsetek e csendes s árnyékos völgyre világot, Amelyben Múzsám koszorúját hajnali tépett Rózsából most fűzi vitéz bajnokja fejére. A ti lehelletetek jól tévő életet árúi! Ott, ahol éneklek, csendes szellőcske lebegjen! Balzsam- s rózsaszagok fújják a barna homálynak Árnyékit, leskődjön az est mosolyogva szemembe, S mennyei mézetek egy epedő bús fűlemilének Édes jajja között a szép íz gyenge tejével Lepje meg a híves forrást, hogy majd mikor egy kert Gallyas boltja alatt, ahol a fényes Buda vára Talpait a gőgös habokon úszó Duna nyalja, Más részről pedig a szerelem s a pannoni múzsák Szentelt berke vagyon, s élesztő mennyei kútjuk, Ott, ahol a mesterség s a természet is Orczyt Tiszteli, ott mikor egy szirten énekli vitézét Múzsám s a hold fényje alatt epekedve zokogja A megavult emlékezetet, — legyen éneke édes! 21