Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Somfai László: 555 percnyi üzenet

SOMFAI LÁSZLÓ 555 percnyi üzenet Centenáriumi Bartók-lemezek Aligha kaphat érdekesebb ajándékot a Bartók-zene közönsége az 1981-es centenáriumi Bartókiána-áradatában, mint Bartókzongorajátékának hangarchívumát. Két testes albumban, nyolc plusz öt nagylemezen közös kincsünkké válik minden Bartók leütötte hang.* Összesen 555 percnyi fontos és hiteles üzenet a közelmúltból. Nem a manapság divatos nosztalgiahullám az oka, hogy a mindent tudó otthoni Hi-Fi sztereó berendezések korában visszahozzuk a sercegő régi lemezek hangját, sőt, még az annál sokkal rosszabbakat is: a fonográfhengerek penészfolt-koppanásain alig áthallatszó, röntgenfilmre vágott, amatőr felvételek töredékesen megmaradt hangmozaikjait és társaikat. Zenehallgató és hivatásos muzsikus nem nosztalgiából szomjúhozik erre a hangforrásra. Túl sok a bennünket körülvevő „akadémikus" Bartók-zenélés, túl gyakori a polírozott felületű, de élményszegény előadás — kell hát a sokkoló találkozás Bartók önkifejezésének tárgyi bizonyítékaival. Mindazonáltal vihart kavar majd e találkozás, a hiteles hangfelvételek ilyen tömegének megismerése. Nem a klasszikus művész kiegyensúlyozottsága fogad (már-már elhittük, Bartók klasszikus habitusú zeneszerző), hanem egy indulatos, a maga sajá* A Hungarotonnál megjelenő centenáriumi kétalbumos kiadás I. albumának címe: Bartók zongorázik. Szerkesztette Kocsis—Somfai. 8 lemez. A II. album címe: Bartók hangarchívum — Bartók hangja és zongorajátéka. 1912—1944. Szerkesztette: Sebestyén.—Somfai. 5 lemez. Fonográfhengerek 1912-ből és egy Bartók Péter által kiadott LP gramofonlemez tos módján romantikus személyiség kiszámíthatatlansága. Nem tudunk vele lélegezni, mint annyi nagy múltbeli és mai pódiumművésszel. Az ő előadása ingerlékeny, töredezett, tele meglepetésekkel, mint aki nem boldogítani akarja híveit, hanem ostorozni és tanítani. Néha űzött vagy görcsös hangulatból, máskor kisimultabban indít Bartók, de pillanatokon belül valóban sokkol, hol a szúrt hangsúlyaival, hol a nyugtalan tempóival, hol pedig arcpirító kitárulkozásaival. Partnereit — talán az énekeseket kivéve — nem kíméli. Velük vagy nélkülük: kérlelhetetlenül követi a maga meggyőződését. Hallgatása közben el kell hinnünk, hogy a zene nem úgy van, mint ahogyan a kottából mások olvassák, hanem ahogyan ő megfejti ugyanazt a kódot. E felismerés pillanatától a Bartók-hangarchívum már nem egy lehetséges „interpretáció" (aminek lehetnek alternatívái, aminél lehet szebben vagy tökéletesebben muzsikálni), hanem közvetlen alkotói megnyilatkozás. Az életmű része — amiből azonban olvasni tudni kétségkívül nehezebb, mint a kottából. De ne szaladjunk ennyire előre, ne azt fürkésszük, hogyan fogadja majd a szakma a rászakadó ajándékot, hanem mondjuk el, hogyan, s milyen forrásokból gyűlt össze a hanglemezek anyaga. Források — egy kis statisztika A kilenc és egynegyed órányi Bartókanyag összegyűjtésének története valóságos regény, elveszett források keresésével, nem várt kincsek felbukkanásával, talányokkal. A történet szálai a LP lemez feltalálásáig és viharos térhódításáig nyúlnak vissza, 1950 tájáig, amikor a zeneszerzőnek nagyszerű hangmérnöki ötletekkel megáldott kisebbik fia, Bartók Péter Amerikában hozzáfog a leletmentéshez. (Idegen cégeknek lemezt szerkeszt az utolsó évek hangrögzítéseiből; s a maga „Bartók Records" kis cégénél kihozza a régi magyarországi, His Master's Voice és egyéb, Bartók szólólemezek mikrobarázdás gyűjtőlemezét.) A nagy cégek (Columbia, Vox, Remington) is sorra kirukkolnak a maguk Bartók-repertoárjával. Lemezsiker azonban egy kétlemezes album lesz, az 1940. április 13-i Bartók—Szigeti hangverseny archív anyagának közzététele, amelyet a Vanquard firma muzikológus társtulajdonosa, Seymour Solomon fedezett fel a Kongresszusi Könyvtár házi stúdiójának felvételei között. Hogy néhányan Bartók-kutatók, köztük jómagam is, előadásokkal, diszkográfjákkal agitáltunk e kincsek jobb megismertetéséért, az kevés lett volna. Az 1970-es évek szerencsére új lendületet hoznak a kutatásban. A „Welte Legacy" felfedezi, hogy vannak Bartókkal készült gépzongoratekercsek. Közben itthon Sebestyén János rábukkan annak a kis lemezstúdiónak emlékanyagára, ahol Babitsné Török Sophie megbízásából 1936—39-ben egész sor Bartók stúdióhangversenyt röntgenfilmre rögzítettek rádióadás nyomán. (A Babitshagyaték zárt anyagában lapul a kincs; nemzeti könyvtárunk úgy dönt, hogy átjátszatja az anyagot. Horváth Gyula, a Magyar Rádió hangmérnöke és Antal Dóra dolgozik Sebestyénnel. Az MTA népzenekutató hangstúdiójában pedig Sztanó Pál manipulál maga készítette invenciózus berendezéseivel.) S még mindig van kiaknázatlan forrás: a budapesti Bartók Archívum letéti anyagában „családi hengerek" felírással 1912-ből való, tehát a legkorábbi Bartók zongorázást őrző fonográffelvételek. A hangforrások művészi jellegzetességeik, hangtechnikai színvonaluk, illetve eredetük alapján nagyjából öt vagy hat csoportra oszthatók: 1. Hanglemezstúdióban, eleve nyilvános lemezkiadáshoz készített felvételek, 1928— 1942. Az 555 percnyi teljes anyagból ide tartozik 247 perc. A zongoránál Székely Zoltán hollandiai otthonában