Budapest, 1980. (18. évfolyam)

12. szám december - Dr. Horváth Miklós: Az ötödik...

címen. Szinte teljesen elkészült a második kötet kézirata — Budapest a középkorban — is, de kinyomtatni már nem tudták. A többi kötet megírásához pedig hozzá sem fogtak. A kiadványsorozat tehát töredék maradt. Az 1973 óta folyamatosan megjelent öt kötet összesen 3289 oldalon, 1705 képpel és 17 térképpel illusztrálva, monografikusán dolgozta fel Budapest történetét a legrégibb időktől a felszabadulásig. Az első kötet — Gerevich László szerkesztésében — az őskortól az Árpád-kor végéig (1301-ig) tárgyalja a város történetét. A második kötet: Budapest története a későbbi középkorban és a török hódoltság idején (1301 — 1686), szerkesztette: Gerevich László és Kosáry Domokos. A török kiűzésétől a márciusi forradalomig (1686—1848-ig) tartó időszakot fogja át a Kosáry Domokos szerkesztette harmadik kötet. A negyedik kötet — szerkesztette Vörös Károly — címe: Budapest története a márciusi forradalomtól az őszirózsás forradalomig. A most megjelenő ötödik kötet — dr. Horváth Miklós szerkesztésében — mintegy 350, nagy részben eddig nem publikált képpel dokumentálva legújabb kori történelmünknek 1918-tól 1945-ig tartó szakaszával foglalkozik. A kötet két részből áll: a polgári és a szocialista forradalom Budapesten (1918—1919); Budapest az ellenforradalmi korszakban, valamint Budapest felszabadításának története (1919— 1945). A főváros története e több mint negyedszázados időszakban két ellentétes előjelű értékelést kapott: 1918—1919-ben Budapest a társadalmi, a nemzeti haladás egyik fő mozgató ereje volt, 1920—1945 között azonban a társadalmi regresszió, a nemzeti tragédia szélére sodort főváros lett. Ezt az általános történelmi igazságot a kötet szerzői igen pontos és differenciált történeti elemzéssel bizonyítják; egyrészt rámutatnak a fővárosban lejátszódó két forradalom hibáira, másrészt a két háború közti Budapest haladó, pozitív jelenségeire, törekvéseire is. A könyv sokszínűen, érdekesen ábrázolja azt a folyamatot, hogy a fővárosi tömegek forradalmasodása miként kényszerítette a forradalom polgári vezetőit az események menetének felgyorsítására, hogyan vezetett mindez a polgári demokratikus célkitűzéseken túl a szocialista forradalom megvívásához. A budapesti munkásosztály fegyveres felkelés és vérontás nélkül győzelemre vitte a szocialista forradalmat, és átvette a hatalmat. Egyszersmind történelmi példával igazolta a lenini tételt: a szocialista forradalom békés megvívásának elvét. Az olvasó e könyvben kap először részletes elemzést a főváros politikai, gazdasági és kulturális életéről a két forradalom alatti időben. Felelevenedik a munkás- és katonatanácsok tevékenysége kerületenként és a későbbi Nagy-Budapesthez tartozó városokban, községekben. Igen jelentős a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesülésének történelmi elemzése. A fúzió bebizonyította, hogy a munkásosztály két pártjának összefogása reális, történelmi szükségszerűség volt, mert a szociáldemokrata és a kommunista munkástömegek ösztönösen is, tudatosan is megértették a marxizmus—leninizmus eszméjét. A könyv második része bemutatja, miként vált Budapest a Tanácsköztársaság bukása után, a két világháború között a fehérterror, majd a magyar fasizmus sajátságos fővárosává. Hiteles és reális bizonyítást nyer, hogy az 1919-ben hatalomra került Horthy-rendszer fasiszta rendszer volt. Nem véletlen ennek hangsúlyozása, mivel helyenként szakirodalmunkban, következésképp olykor a közvéleményben is felmerül: a Horthy-rendszer tulajdonképpen nem volt fasiszta rendszer, s hogy Magyarországon s így a fővárosban is csak a német fasizmus híveinek, kiszolgálóinak, betetőzésül pedig a Szálasi-párt hatalomra jutásával vette kezdetét a fasiszta rémuralom. Rendkívül érdekesen alakult Budapest társadalma a két világháború alatt. 1919 után a főváros politikai irányítógépezete, az úgynevezett szegediek, az ellenforradalom élvonalát alkotó dzsentroid elemek beáramlásával részben kicserélődött. A konszolidáció viszont a politikusi gárdán belül — anélkül hogy a „szegedi" ellenforradalmi csoport vezetőit kiszorította volna — a magyar arisztokrata és a régi dzsentri családok ősi nevével, de jelentős családi vagyonnal már nem rendelkező, konzervatívabb beállítottságú tagjait helyezte előtérbe. A két csoport összefonódását leginkább Horthy Miklós személye biztosította, aki egyben reprezentánsa volt az eltérő arculatú felső uralkodó rétegek egységének. A jelentős társadalmi réteget alkotó középrétegek aránya elérte a főváros lakosságának egyharmadát. Nagytöbbségük a vagyoni-jövedelmi helyzete, illetve az életvitel és az életszínvonal szempontjából a kispolgársághoz, annak is alsó rétegéhez tartozott. Jómódú, középpolgári életszínvonalon élő részük viszont nem volt igazán számottevő. Amíg az első világháború előtt az ország ipari munkásságának egynegyede élt a fővárosban, az új országhatárokon belül már az ipari proletariátus mintegy 40 százaléka, a gyári munkásságnak pedig 55 százaléka. Budapesten a keresők nagy többsége, 63 százaléka tartozott 1930-ban a széles értelemben vett munkásosztályhoz, 1941-ben pedig az egész kereső népesség jó kétharmada. Igen jellemző a fővárosi munkásság területi elhelyezkedése. Az I., a II., a XII., a mai V. (akkor IV.) és a VI. kerületben egyáltalán nem laktak munkások (kivéve a cselédeket), a többi kerületben és a peremkerületekben viszont számarányuk mindenütt meghaladta az 50—60, sőt, néhány jellegzetes munkáskerületben a 80 százalékot is. Jelképesen mintegy vörös gyűrű vette körül a fővárost. Budapest két világháború közötti gazdasági életét taglalva, a könyv foglalkozik az iparral, kereskedelemmel, bankügyletekkel, közlekedéssel, közművekkel, lakásépítéssel. Szemléltető statisztikai adatok dokumentálják a gazdasági élet válságait, időleges fellendüléseit. Az általános gazdasági helyzetre azonban mindvégig jellemző volt az ipar fejletlensége, az ígért, de elmaradt reformok, a magyar uralkodó osztály fokozódó revíziós igényei, és a szociális elégedetlenséget okozó munkanélküliség. A háborús gazdálkodásra való áttérés következtében 1940-től Budapesten megszűnt ugyan a munkanélküliség, azonban mintegy 8 százalékkal csökkentek a reálbérek, ami nemcsak a kapitalista gazdálkodás, hanem a korrupció, a mérhetetlen panamák következménye is volt. A monográfia sok, eddig ismeretlen anyag felhasználása alapján részletesen megrajzolja a főváros munkásmozgalmát. A szociáldemokrata párt budapesti szervezeteinek jelentős szerepe volt a főváros községpolitikai irányításában, alakításában, és a jobboldali szárny tevékenysége ellenére komoly eredményeket értek el a munkásság gazdasági, szociális helyzetének javításában. Ezzel párhuzamosan bemutatja a kötet az illegális kommunista párt tevékenységét, küzdelmét, és azokat az eredményeket, amelyeket a szociáldemokrata pártba és a szakszervezetekbe beépült kommunisták révén értek el a várospolitika befolyásolásával. Az uralkodó rendszer terrorja ellenére megalakult a párt budapesti bizottsága, és eredményes munkát végzett az illegalitásban is. Szemtanúi hitelességgel számol be a budapesti szervezett munkásság sztrájkharcairól, amelyek — főként a harmincas évektől kezdődően — nemcsak gazdasági, hanem politikai tiltakozások voltak a fokozódó terrorral szemben. A kötet zárófejezete ábrázolja Budapest német megszállását, pontos képet ad a nyilas hatalomátvételről, és a nyilas rémuralom véres napjairól. Ezzel párhuzamosan beszámol a fővárosban folyó, a kommunisták által vezetett antifasiszta küzdelemről, majd a szovjet hadsereg felszabadító harcairól. Budapest története azonban nem zárul le 1945. február 13-ával, fővárosunk felszabadításával, hanem epilógusként 1945. május 9-ig, a második világháború európai befejezéséig követi az eseményeket. Képet kapunk arról, hogy a lerombolt fővárosban hogyan indult meg az élet, az újjáépítés, s Budapest hogyan alakult, változott, fejlődött új, immár szocialista világvárossá. 17