Budapest, 1980. (18. évfolyam)

11. szám november - Pázmándi Margit: Az építész szemével

Kórterem PÁZMÁNDI MARGIT AZ ÉPÍTÉSZ SZEMÉVEL Az építész számára talán az egyik legbonyolultabb feladat a kórháztervezés. A munka nehézségét fokozza, hogy önmagukban zárt, kikristályosodott és összetett funkciójú egységek halmazát kell jól működő egésszé szervezni. A kórház általában nemcsak az élet válságos perceinek színhelye, hanem a rövidebbhosszabb ideig tartó gyógyítómunkáé is, és egészségügyi dolgozók munkahelye. Elengedhetetlen tehát a tökéletesen szervezett helyiségelosztás, az építészi igényesség, s nem utolsósorban az esztétikai megfogalmazás. Bejárva a Dél-pesti Kórházat, a főváros legújabb kórházát — felelős tervezője dr. Uhlárné Kalmár Anikó, a Középülettervező Vállalat építésze —, az a véleményem, hogy a tervező minden részletre kiterjedően átérezte vállalkozásának felelősségét. Tudásának legjavát adta, szakmai pályafutásának, életének 17 évét tette fel erre az alkotásra. Keményen végigküzdötte — úgy vélem, néha talán magára hagyva — harcát a tervezés, a jóváhagyás, az építés hosszú, laikus számára elképzelhetetlen buktatókat jelentő időszakában. A beruházáspolitika változó szituációiban is makacsul, töretlen energiával érvényesítette elképzeléseit a tervezésben. A kórház - a számára kijelölt területen - a főváros városfejlesztési koncepciójába illeszkedik. Pillanatnyilag azonban meglepő képet nyújt Lőrinc és Erzsébet határán a „tegnap és ma" találkozására. A földszintes kis családi házak szövetén áthatolva, a homokos síkság peremén még idegenül áll a kórház nagy együttese a környező utcáktól kissé eltérő koordinátára helyezve. A kórház átadását, működését követően bizonyára megkezdődik majd a vidék fejlődése is, és a környék bekapcsolódik a főváros közlekedési érrendszerébe. Az épületbe lépve könnyű a tájékozódás, ami a logikus, áttekinthető, funkcionális alaprajzi szervezés eredménye. A klasszikus kórházi technológia „tiszta — szennyes" útjai kereszteződésmentesen futnak. A hotel és a diagnosztikai tömb szétválasztása az optimális feltételeket biztosítja az intézményben folyó gyógyítómunka számára. A kórtermek nem ridegek, berendezésük, felszereltségük jó. Nem szeretem ugyan a „női gondosság" megkülönböztető jelzőt, de itt ez tükröződik a részletek aprólékos elgondolásain is. Szellemesen van megoldva a kórtermek átadó-szekrénysora, mely a folyosó felől egyszerűsíti, megkönnyíti a szennyes—tiszta ruha cseréjét. Tetszett a belsők viszszafogott, nyugalmat árasztó színválasztása, következetes végigvitele: a hoteltömbben a sárgás, a diagnosztikai tömbben pedig a zöldes színárnyalatok uralkodnak. A műtők jól szervezettek, a mai kórháztervezés elvein alapulnak, nemzetközi összehasonlításban is megállják a helyüket. A Medicor Művek magas szakmai tudással működött közre a szaktervezésben és a technológiai szerelésben. Mint építész hiszek a környezet pszichológiai alakító hatásában. Az épülethez most újonnan szerveződő kórházi apparátus gördülékeny, kulturált, szakmailag korszerű és betegcentrikus munkájának feltételeit megteremtette az építész. Jólesett hallanom, hogy a kórház főigazgatója, orvosi kara, ápolószemélyzete értékeli ezt a törekvést: máris sajátjuknak érzik a kórházat. Építészt aligha érhet ennél nagyobb elismerés. Mivel az intézmény oktatóbázisként is működik majd, remélhető, hogy ez a hatás szétsugárzik távolabbra is. A homlokzatkiképzés logikusan következik az alaprajzból. A kivitelezés során többnyire a legjobb hazai építőanyagokat használták fel. Az építkezés folyamán több vitát kavart a bronzos árnyalatú üveg mellvédek és árnyékolók beépítése. Nekem tetszik. Nagyon elegáns a Glasal-féle eternit burkolólapok mélyolajzöld színárnyalata, a süttői kő és az üvegfelületek homokszínű és bronzos színvilága. Szeretném kiemelni a park pihenést, enyhülést adó szép megfogalmazását: a kórtermek színes virágágyásokra, ligetes térségre, vízfelületre néznek. Egy vonatkozásban nem értek egyet a létesítmény koncepciójával, jóllehet, a tervező itt is a nemzetközileg igen elterjedt gyakorlatot követte. Számomra zavaróak a kiszolgáló részek külön kubusai. A mosoda, konyha, kazánház, porták és különösen a második ütemben építendő ideg-elme tömb tömegszervezése szétesik, nem követi a hotel-diagnosztikai együttes tiszta logikáját, egységét. Az együttes így magában rejti annak lehetőségét, hogy néhány év múlva — jelenlegi nagy kórházegyütteseinkhez hasonlóan (amilyen például a János-kórház) — heterogén halmazzá váljék a majdani bővítések során. És ami nem tetszett még: az épületgépész és belsőépítész szaktervezők helyenkénti „figyelmetlensége". Bosszantó például a fűtőcsövek esetleges, csúnya vezetése; a folyosóvégeken a parapet alatti radiátorok esetlen továbbfordítása a merőleges falsíkra; a mosdók tükrei, szerelvényei; primitív, fával burkolt WC-tartályok felszerelése; az intenzív osztály fénycsöves világítása pedig éppen a legsúlyosabb betegek nyugalmát zavarja. Érthetetlen a laboratóriumok sárgás-almazöld színválasztása a türkizkék matt csempéhez. A kivitelezés minősége egyébként néhány szakágban — különösen a burkolómunkáknál — ugyancsak kifogásolható. Az iparosított építési technológiák, a gyógyítómunka technikai eszközeinek robbanásszerű fejlődése korában az építész egymagában már nem képes arra — bármilyen tehetség, akaraterő lakozzék is benne —, hogy egyedül oldjon meg minden részfeladatot. Összegezve az ellentétes hatásokat — a tervezésben és a kivitelezési munkában általam helyesnek, illetve kifogásolhatónak tartott megoldásokat —: a végeredmény egyértelműen pozitív. Fővárosunk gazdagabb lett egy jó, korszerű kórházzal. Ezzel jócskán csökkent Budapest kórházi ellátottságának elmaradása a vidékéhez képet. 5