Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Dr. Ságvári Ágnes: Múltunk jövője

DR. SAGVARI AGNES MÚLTUNK JÖVŐJE Az Európai Fővárosok Városépítési Forrásai című kötetről Huszonnyolc főváros levéltára és statisztikai hivatala nagy munkára szövetkezett. Arra, hogy a múltat megmentse a jövőnek. Arra, hogy a feltárt, megőrzött, rendszerezett emlékekből mindenki levonhassa a nyilvánvaló tanulságot: milyen gazdag a rokon hatásokban, sokszínűsége mellett az összefüggésekben az európai kultúra, amely azt bizonyítja, hogy egymásra vagyunk utalva, hogy az ember nem rombolásra termett, hanem alkotásra. A feladat talán könnyűnek látszik, pedig sok munkát kíván és bonyolult. Mindenesetre kezdeményezésünk élénk visszhangot váltott ki, hiszen kortünet, hogy az előre gyártott elemekből készült házakban lakó emberek újra felfedezik városuk múltját, hogy „revitalizálják" azt. Nem nosztalgikus múltba merengésről van szó, hanem értékmentésről, A készülő könyv borítója régi értékeknek jelenünkbe való beépítéséről, tehát mai életünk gazdagításáról, a jövő felé történő kiteljesítéséről. Tanulságos és érdekes volt Reykjavíktól Ankaráig, Londontól Moszkváig nyomon követni a mai fővárosok történeti városmagjának a keletkezését, funkcióinak változását. Háromszáztizennyolc intézmény volt a munkatársunk: keresték, rendszerezték, s a külföldiek számára érthetően megmagyarázták az előkerült iratokat, terveket, metszeteket, bemutatták a városok igazgatását és szervezetét. Erőfeszítéseink nyomán az állami, egyházi és családi levéltárak, valamint a múzeumok kincsei — mivel megismertük pontos lelőhelyüket minden érdeklődő számára hozzáférhetővé válnak, a mikrofilmek bármikor az érdeklődő vagy a kutató íróasztalára kerülhetnek. . z eddig megtett út, vagyis a végrehajtás /\ azonban nem volt könnyű, számos buktatót tartalmazott. Amikor a Budapest Főváros Levéltára 1974-ben megkezdte szervező tevékenységét, már az első lépésnél nehézségekbe ütköztünk. Látnunk kellett, hogy a városok történeti múltja teljesen eltér egymástól, egyenetlen a dokumentációk mennyisége, értéke, sőt, teljesen eltérőek a hagyományos irattári gyakorlaton alapuló levéltári rendszerek is. Bizonyos értelemben például egyszerűbb Dublin történetének a megírása, mint Brüsszelé. Dublinban ugyanis, jóllehet, csak 1922-ben lett főváros, a XII. századtól egységes közigazgatás működött, a városi hatóság szabályozó szerepe évszázadokon keresztül azonos elveken nyugodott. Sok gondot okozott Róma, amely évszázadokon keresztül nem rendelkezett egységes városi kormányzattal, és státusát gyakran váltogatta. Az Örök Város első városrendezését maga Augustus császár rendelte el; a római birodalom bukása után pápai székhelyivé lett város topográfiáiban és építményeiben magán viselte a hatalmi harcok, a hanyatlás és a felemelkedés számos jegyét, míg végül is az egyesült olasz királyság fővárosa lett. Moszkva régi fővárosi rangját csak kétszáz év megszakítás után, 1918-ban nyerte vissza. A ragyogó Isztambul mellett Ankara jelentéktelen kormányzósági székhely volt, s csak az 1912. évi török újjászületés eredményeként lépett elő fővárossá. Mivel a főváros igénye merőben eltért a hajdani kis településétől, úgy a régi és az új város között csak a névazonosság állt fenn, de történelmi kontinuitás alig. Berlin sem alkalmazhatott egységes szerkesztési elvet, hiszen a széttagolt fejedelemségek egyikének a székhelyéből lett — viszonylag későn: 1871-ben birodalmi főváros. 1922-ben Nagy-Berlinné bővült, a második világháború után pedig két külön útra tért várossá szakadt. Míg Berlin múltja, a múltat feltáró források viszonylag egységesek, addig jelene, jövője s vele együtt a várostörténet-írás és a levéltári tevékenység aspektusai gyökeresen más irányba mutatnak. Meghatványozták a városok különbözőségéből adódó túlzás nélkül mondhatjuk számtalan nehézséget a várostörténet felfogásában érvényesülő ellentmondások. Madrid történeti fejlődését olvasva például, számunkra szokatlan, idegen az a megoldás, amely a várostörténet összes meghatározó jelenségének, városalapításának, az ipar és a kereskedelem pártolásának, az építészeti tevékenységnek, sőt, a tulajdonviszonyok módosulásának a periodizálását is egyedül és kizárólag a királyok szándékaira vezeti vissza. Első látásra semmi hasonlóság sincs a négyszáz év óta önálló Svédország fővárosának, az 1918-ban függetlenné vált, a szláv 32