Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Frank János: Kő kövön

Juhász Imre felvételei Relief. Tollrajz, 1980 Felvidéki bebizonyította, hogy az elmúlt évtized alatt pályakezdő kori programját hiánytalanul teljesítette. Felvidéki előképe a manierizmus, ez a reneszánsz és a barokk mezsgyéjén kialakult furcsa irányzat. Hagyományai tágabban: a görög-római építészet, a reneszánsz, a barokk és a klasszicizmus. És elsősorban nem a virágzó, a „magas művészet", hanem ennek továbbélései, derivátumai izgatják, mint például a historizmus épülethomlokzatai, habarcs terméskövei, habarcs épületszobrászata. A budapesti ember csaknem minden alkotásán ismerős elemre akad: pesti, budai bérházak rekvizítumaira. Ezeket aztán fantasztikus, máskor reális emberi vagy állatalakokkal, különös tárgyakkal vegyíti quodlibetszerü szeszéllyel. Önkényessége, persze, csak látszólagos, mert valamenynyi, aprólékosan megmunkált, zsúfolt, tömött kompozícióját a szerkesztés szigorú kánonjára alapozza. Üjabb grafikáin már kisebb ez a zsúfoltság, s a fővárosi utcakép kellékei mellé eredeti barokk festményekből léptetett át figurákat a színre. Felvidéki mindig bizarr. Szürrealistának született, nála természetes az abszurd, de amikor képmezőjének valamennyi részletét öszszegyűjtötte már, s mindent elrendezett, a kompozíciót végül a valóság szintjére emeli. Komor képek ezek, s nemcsak meghökkentőek, hanem félelmetesek is, allegóriái többször megfejthetetlenek, ritkábban nyíltak. A kép nézője a művész iróniájának, humorának csakis saját, egyidejű aktivitásával válhat részesévé. Kiállított lapjain — néhány év alatt igen sokat alkotott — stíluskörének három variánsát számoltam össze: egy tömörebbet, egy szélesebbet és a legutóbbit. Ezeken a lapjain az eleddig is állandó szereplői, az architektonikus elemek önállósultak, ez már Kő kövön a szó legszorosabb értelmében, s méltán lett címadó fejezete a tárlatnak. Az Arzenál az egyik legtömöttebb a Felvidéki-lapok közül, rajta vad kutya, spirálba csavart ördög — talán katapult ez? —, ugyancsak spirál vonalú kolonnád és barokk sztaffázs figurák. A Szilveszter éj csattanója, hogy a Lánchídon autóbuszok helyett egy sokevezős gálya siklik méltóságteljesen, mivel az aszfalton is víz folyik. Az Aréna szárnyas oroszlánját, tátott szájú antik maszkját — legalábbis az elemeket — már láttuk a pesti házak díszeiként. A Fohász is nehezen fejthető meg: főszereplője, egy régi görög figura, spirálba csavart óriás halra nyilaz. Az íjnak csak a húrja valódi, fája nem más, mint egy oldalra fordított, kazettás kupolabelső alsó fél párkánya. A Palotaforradalomnál a művész szakított az eddigi tőmondatos, némileg száraz előadással, itt már festői hatások is megjelennek. A palotában föl-alá rohanó barokk-antik harcosok némelyikét Felvidéki szerkesztéssel elfordította, s úgy festenek, mint aki a torzító tükörbe nézett. A padlókockák mustrája is rendhagyó. Egy kockarendszer mindenképpen ad valami opartos játékot, itt azonban hamis a kockarendszer perspektívája, nem a szemünk csalódik, hanem a művész becsapott bennünket. Atisztán építészeti kompozíciói mindegyikén, mint a Repülő testen, a Lebegő testen vagy a Reliefen mást és mást mond a művész. Felvidéki sohasem ismétli önmagát, még a rokon témákban sem. Itt gondolatmenete, módszere a következő: számtalan épületből — épületek emlékéből :— kiemel, kinagyít egy-egy részletet, s ezeket — látszólag — egymásra halmozza, lapátolja. A geiszon fríz-architráv szentháromsága tótágast áll, a művész zsonglőrködik a szimák és a kimák S vonalaival, nemkülönben a konzolsorokkal, majd váratlanul fölvet egy lunettacikkelyt: mindent máshová tesz, mint ahova kellene, élvezi a diszlokációt, a horizontális nála vertikális, sőt az építkezést nemcsak alulról, hanem fölülről is elkezdi, vagy éppenséggel 25 Gratulálok, Önnek találata van. Tusrajz, 1979