Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Dr. Buza Péter: Elárvult árvaház

Egylet Közlönyében: „1870-ben a balszárnyi épület kiépítését tervezik... ez az építkezés, amely valószínűleg kiterjedt a régi szárny tatarozására is, volt alighanem végzetes Pollack eredeti homlokzat megoldására. .. Egészen bizonyos, hogy a mai éretlen, rossz arányú honlokzati tagozás a későbbi építkezések során alakult ki..." Genthon—Zakariás műemlék-kézikönyvében ezt olvashatjuk: „1861—1870-ben átalakítva, homlokzati architektúrája leverve..." Altalános vélemény tehát: már a múlt század hetvenes éveire kivetkőzött önmagából az eredetileg is „balkézről" tervezett Pollack-mű. Ki tudná ma elbírálni, hogy ő valóban csak a nevét adta a dologhoz? „Azt, hogy mesterünk egyetértett-e a terv ilyetén alakulásával, vagy mint fia művét ... tekintette, és érvényesülni engedte a fiatalabbak ízlését: nehéz eldönteni" — írja Zádor Anna is. Egy azonban bizonyos, ma is eldönthető. Elég egymás mellé tenni az intézményről 1854-ben és 1874-ben publikált rajzokat, a későbbi és a mai fényképeket. A laikus is felfedezheti a feltűnő egyezést. Az építészeti látvány, a főtömeg vonalvezetése, architektúrája gyakorlatilag semmit sem változott. Olyan, amilyennek akkor, az 1840-es évek elején, felépült. Tehát egy eredeti állapotában majdnem másfél száz évet átvészelő műemlék épülettel leszünk szegényebbek. * — Nem kérdés ez! Nincs olyan iskola, amelynek ne lenne egy-két híres növendéke! Persze azért akad híresség is. Győri Dezső. A nagyszerű szobrász. Romjaiból ő faragta újra a Nereidák kútját. Ma is dísze a városnak. Vagy Horváth Tibor. Legalább a nevét említse majd meg. Nagyszerű ember, nagyszerű tudós. Az egész hagyatéka hozzám került. Barátok voltunk. Hosszú évekig volt a Kelet-ázsiai Múzeum igazgatója. — Ő is a Josephinum kenyerét ette. Liber Endre, a főváros alpolgármestere. Hivatali helyzeténél fogva rengeteget tett az árvaügyért. Többek között ő intézte el, hogy bennmaradhassanak lakónak a gimnazisták, később az egyetemre, főiskolára járók is. És, hogy egy közismerten nagyszerű embert mondjak még: Csatorday Károly, a magyar ENSZ-nagykövet, aki olyan fiatalon és olyan tragikus körülmények között halt meg. Az épület az 1920-as években — De végül is — én így gondolom — nem ők a legfontosabbak, hanem az, hogy kemény, becsületes, jó munkásemberek nőttek itt fel. Százszámra. Pejtsik Árpád fényképköteget emel fel az asztalról. — Mégis, hogy fogalma lehessen arról, hogy éltünk mi ott. Látja? Ez a kép 1923-ban készült az árvaházról. Ugye szép? Nem mint most. Ime, ez egy másik: a konyhakert. Valahol itt guggolok én is... Ez pedig a kápolna, amelynek ablakait Semmelweis apósa festette, még az első években, a múlt század közepén. — Ez a csoportkép — itt ülök Borús József tanítónk balján — az udvaron készült. Itt ástuk el, amit nem ettünk meg, ha néhanap olyan undorító volt, hogy nem bírtuk megenni. És hogy belénk ne tömjék. Mert talán megtették volna, hogy ne éhezzünk. Merő jószándékból. — Ez a felvétel 1931. december 19-én ké- . szült. Karácsonyt ünnepeltünk. Én már mint végzett állok itt a jobb oldalon. Középen ez a kerek fejű bajuszos férfi: Liber Endre. Akkor már régen muzsikáltam. Többek között adtunk egy-két házikoncertet Bókay Jánosnál is! Ingyen kezelte a növendékeket. Nagy embere volt a Josephinumnak... ki tudja ezt ma már?Senki... De első nyilvános szereplésem, éneklésem 1915-ben volt. Hétéves voltam akkor. Műsort adtunk az első háború árváinak javára. A nagyobbak főleg Paulay Erzsi miatt ágaskodtak. Nyakkendőt kötött minden siheder. Hogy nekik az is van már! És bámulták azt a gyönyörű nőt... * — Ma sem tudom, hogyan sikerült bekerülnöm. Egy kisebb fajta csoda volt. Az előírásoknak megfeleltem. Pesti gyerek voltam, éppen hatéves, és törvényes születésű. 1943-ban jelent meg ez a tanulmányom a Nevelés Csigó László felvétele 21 Ai épület ma