Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Dr. Buza Péter: Elárvult árvaház

1837. október 6-án küldöttség kereste fel tolnai Festetics Antal gróf királyi kamarást — a küldöttség tagjai között ott találjuk Pollack Mihályt, aki majdnem „házi" tervezője volt a Festeticseknek —, hogy kertjéből 2300 négyszögölt mérsékelt áron engedjen át. A kedvező válasz — több mint 3000 négyszögöl ingyenes átadásáról — hamarosan megérkezett. A telekre Pollack Mihály tervezett — ugyancsak ingyen — egyemeletes, hatalmas, zárt udvarú, téglány alaprajzú épületet. Abban a formában, ahogy a tervben látjuk, soha nem épült meg. Az Üllői út 76. szám alatti József-árvaház épülete alig több mint egyharmada az eredetileg tervezettnek, ha az alapterületeket hasonlítjuk össze. Többre nem futotta. Pedig a város most az egyszer amúgy istenigazából megmozdult. Sok százan adakoztak a közcélra, ki-ki tehetsége szerint. Schmall Lajosnak az ötvenéves jubileumra kiadott könyve közel négyezer adakozót sorol fel, akik a könyv megírásáig valamilyen formában támogatták az intézetet. Liszt Ferenc három hangversenyének bevételét ajánlotta fel. Ajándékba adták, s ingyen szállították a helyszínre az építőanyag nagy részét is. A bérkocsisok céhe vállalta, hogy a hitoktatót egy évig díjmentesen hozza-viszi az intézetbe. Az asztalos céh 2538 forint értékű munkát véggalmazási jogát az árvaházra ruházta. Az arckép egyedárusítási joga 1861 és 1891 között 8948 forinttal gazdagította a Josephinumot. Schmall tanulmánya az első ötven év pénzbeli adományainak végösszegét 272 956 forint 47 krajcárban határozza meg. Száz vagy ezer forintos adományok mellett — Széchenyi István például ezer forintot ajánlott fel — egy-két forintos vagy éppen néhány krajcáros „jegyzések" is jócskán akadnak a listán. Köztük Vörösmarty Mihály 1837-es 1 forint 5 krajcáros adománya. * A Bókay János utcában, az épület oldalszárnyának közepe táján, az egykori hatalmas kapunak most már fallal kitöltött íve fölött, szemünkbe világít az ég a megbontott tető résén át. Utoljára építőipari szakmunkásképző és kollégium működött itt. Valamikor az ötvenes évek közepén vették át az épületet a Vasvári Pál fiúotthontól. Ok meg a Josephinum jog szerinti örököseiként 1948-tól kezdve neveltek itt háborús árvákat, később pedig a Görögországból elmenekült családok magukra maradt gyermekeit. Most már az utolsó tulajdonos is visszavonulóban. Az Üllői úti szárnyat hamarosan lebontják.. . A Füvészkertből hazafelé tartó Pál utcai fiúk még hallhatták a bronz szép hangját: „.. .a közeli árvaházban, amelynek ablakai barátságosan világítottak ki a sötét estébe, vacsorára harangoztak " Két kép az épületről: 1856 és 1874 zett el számla nélkül. Hesz Lőrinc 2 papírvágó ollót, Jordán Gáspár 60 forint értékű csizmatalpat, Klopfinger János ,,egy nagy fürdőkádat", Köstler József 8 nadrágtartót, Kurtz József ,,egy tábla szappant", Lévy Hermann egy ,,Esterházy sorsjegyet", Máriá Dorottya (a nádor harmadik felesége) „72 inget, 72 gatyát, 72 pár kapczát, 36 lepedőt, 36 nyakkendőt, 2 abroszt", Rupprecht Demidoff Kornél ,,egy házőrző ebet" ajándékozott. Mások az élelmezés gondjait enyhítették adományaikkal. ,,Egy asszonyság — írja az intézet 1856-ban kiadott értesítője — ,,az úrnapi járdalat alkalmából estebédre fejenként meszely tejet és két szarvast külde", Posch községtanácsos úr karácsony alkalmával egy Krisztusfát, 700 diót. 8 itcze aszalt szilvát; Staffenberger István ugyanakkor minden növendék számára 100 diót, két almát; Zagl budai asszonyság 26 mákoskalácsot és 500 diót; Schmidt Péter sörfőző fél akó sert ; Müller Jakab úr mindegyik árva részére egy üveg hölgy-ürmöst szíveskedtek ajándékozni". Deák Ferenc azzal gyarapította az intézet fenntartásához szükséges pénzforrásokat, hogy arcképének sokszorosítási és for— Huszonnyolc centit süllyedt a metró építése idején — mondja Rakács László, a szakmunkásképző igazgatója —, itt van alattunk az állomás csarnoka.. . Kapaszkodunk a sitt borította lépcső düledező korlátjába; meghajlított rozsdás szeg tartja a félig leszakadt ajtót, amelyen át a kiürített épületszárny megközelíthető. — Nem is ritka, hogy ,,beköltöznek" ide mindenféle kétes alakok. Úgyszólván hetente kell kihívni az URH-t... Átugranak ezen a dib-dáb kerítésen, aztán megalszanak itt a szobák valamelyikében... Igaz, értem is rendőrt szalajtottak, amikor megkezdődött a süllyedés. Éppen szabadságon voltam. Persze be kellett jönnöm. Nyolc órát kaptunk, hogy kiürítsük ezt az épületszárnyat. Képzelheti, micsoda rohammunka volt! Talán nem is csoda, hogy az emléktáblák teljesen elkerülték figyelmemet. Csak jóval később — amikor itt az udvaron belebotlottam az egyik márványlap darabjaiba — jutott eszembe, hogy ezekről bizony megfeledkeztünk. Most, amikor telefonálni tetszett, összeszedtem a töredékeket. . . Ennyi maradt.. . Meg az egykor itt állt szobor talapzata, az is darabokban. Ez az udvari kút, márvány alighanem... és 19