Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Sehr Dezső: Ki emlékszik a Mozdony utcára?

küdt, a Márvány utca és Alkotás utca sarkán. Jóskának volt mentsége a sűrű ivásra. Rájött, hogy Sipos, valahányszor ő elhalad üzlete előtt, húz egyet krétájával a táblán. Abban a hiszemben, hogy törzsvendége már fölhajtotta a napi „házmestert" — 3 deci bor, 2 deci szóda. Mert hitelbe ivott. Szombatonként egyenlített a hetibérből. Nehogy megrövidítsék, kénytelen volt hát arra jártában mindig betérni. Visszatérve a mi utcánkhoz, a háztömb sarkán előkelő külsejű négyemeletes bérház pompázott. Az épület ma is áll. A balkonos nagyobb lakásokat módosabb polgárok lakták. A villával szemben, a túloldalon ismét egy négyemeletes bérház magaslott. A 26. szám. Minden csín nélküli, egyszerű épület, sok kisebb lakással. A földszinten vendéglő: az Árpád-pince. Az épület körül pusztaság: a Zsidórét. Miért nevezték így, ma sem tudom. A nagy, háromszög alakú rétet a Mozdony, az Alkotás és a Hantos — ma Tarcsay Vilmos — utca határolta. Jól kifejlődött eperfák szegélyezték, sövényszerűen fogva körül a hatalmas területet. Ettük az epret, szedtük a levelet a selyemhernyóknak. Ez egy időben nagyon divatba jött. Odahaza anyám nem győzött takarítani. A függönyöket ellepte a sok hernyó; begubóztak, petéikkel is teleszórtak mindent. A Zsidóréten nagyokat fociztunk, egyszerre több csapat mérkőzött. Nem szabályos meccsek: alkalmi csatározások, suttolások. Egy-kettőre lekerült a kabát, ing, kapufának dobtuk a fűre. Vagy tégla, bazaltkocka jelezte a kaput. Megindult a játék, röpködött a sokféle labda. Még rongylabda is. A nagyobbak néha belénk rúgtak. Kétszer is a földre kerültem, elment a kedvem a focizástól. Megjelent a fagyialtos a targoncával. Barna arcú olasz, fehér sapkával, kabáttal. Gyorsan illesztette egymásra a két ostyaszeletet, kente rá a málnát, vaníliát és csokoládét. Aztán, hogy bolondoztunk vele, hirtelen haragra gyúlt. Előrántotta kését. Ennek pengéjét bele lehetett tolni a nyélbe, tőrként volt kezelhető. „Porco dio!" — kiáltotta magasra emelve fegyverét. Szétszaladtunk. A mai Beethoven utca sarkán most is áll egy régi földszintes ház. Keskeny kert övezi. Vele átellenben gyönyörű nagy kert. Rózsák, a tövek mellé szúrt színes karókkal, üdezöld gyep, agyagtörpék, sziklakert, szökőkút, az utakon fehér sóder. Az egészet vaskei ítés fogta körül, amely mélyen benyúlt mind a két utcába. Az esti órákban elhaladva mellette egyszer rettenetesen megijedtem. Éppen előttem dugta ki fejét a kerítés rácsa közt egy agár. A holdfényben ijesztően hatott a látvány. Különben jámbor állat volt. A háttérben állott a pazar villa. Stow, a hangszerkirály lakott benne. A Zsidórét idáig nyúlt. Itt futott össze a Mozdony és a Hantos utca. Ez utóbbi keresztutcája a Tatár — ma Nagy Jenő - utca. A sarkon szintén ház, kettő is, elég közel egymáshoz. Teljes ellentétei a villának. Vályogtéglából összetákolt építmények. Kivált az egyik festett förtelmesen. Istálló is tartozott hozzá. Fri lakta, a fuvaros. A stráfkocsi ferde bakján asszony ült. A gebét, amit hajtott, mindenki megbámulta. Csont és bőr. Noszogatta ostorral, úgy tűnt, hogy a rúd tartja talpon az állatot. A másik viskóban Pamp-ék laktak. A sok gyerek javarészt lány — az udvaron csücsürészett, tarka rongyokban, félmeztelen. A foghíjas léckerítésen át bámulták a járókelőket. Vihogtak, mutogattak, a nagyobbak kacérkodtak. ATatár utca másik sarkán terpeszkedett a tanítóképző intézet. Kétemeletes épület, mögötte hatalmas terület, mely az én időmben leért a Csörsz utcáig. Előbb az udvar következett a tornaszerekke', és teniszpályával, aztán a konyhakert, melyet szorgalmasan gondoztak. A homlokzat előtt állva feltekintek. Számlálom a Tatár utcai saroktól a magasföldszint ablakait. Négy vagy öt tartozott a tanteremhez, melyben egy évig ültem mint ötödik elemista. Egy teremben folyt mind a hat osztály oktatása (az elemi annak idején még nem volt nyolcosztályos). A padsorokban osztályok szerint foglaltunk helyet. A bal szélső padsorba ült az ötödik és hatodik osztály, középen a harmadik és negyedik, a jobb szélen az első és második. Fiatal tanítójelöltek foglalkoztak velünk. Az előadásoknak alkalmazkodnia keilett mindig valamelyik osztály színvonalához. Bennünket gyakran vittek a szomszédos szertárba, ahol egy jelölt magyarázott nekünk. Vagy kikérdezte a múlt leckét. A szertár zsúfolva segédeszközökkel: emberi és állati csontváz, geometriai idomok, növénytani modellek, fizikai és kémiai műszerek. A falon a tananyagot szemléltető ábrák. Rossz tanuló voltam, az értesítőm tele csillagos négyessel. Ami fél bukást jelentett, mivel az ötös volt akkor a legrosszabb jegy. Csak a rajzban és a tornában jeleskedtem. Első voltam a póznamászásban. Ku Alajos tanított; kopasz fejű ember, nagy harcsabajusszal, pocakkal. Az egyik lába rövidebb: botra támaszkodva járt. Egyszer elkísértem a villamosmegállóhoz. A szemben fekvő réten haladtunk keresztül a csendőrlaktanyáig. Nem neked való a tanulás — szólt hozzám —, légy iparos, mint az apád, annak az egyik zsebében is több pénz van, mint amennyit én egész évben megkeresek. 15