Budapest, 1980. (18. évfolyam)

10. szám október - Kertész Péter: Zöld(ség)ár

látóipari éttermeknek, üzemi konyháknak, kórházaknak, honvédségnek adjuk el. — A Nagyvásártelep, ha jól tudom, nem kizárólag a ZÖLDÉRT-é. — Sajnos nem. Ezen a 22 hektárnyi területen rajtunk kívül más vállalatok is tevékenykednek. Afféle albérlők, akik történelmileg itt ragadtak. Nem lehet kirakni őket, többek közt azért sem, mert fejlesztési alap tartós hiányában nem győznénk a kártalanításukat. Ilyen például a Göngyölegellátó Vállalat, a Csemege, a Baromfiipari Országos Vállalat és az Utasellátó. Kis területen húzódnak meg, s viszonylag zavartalan az egymás mellett élésünk. — Legtöbbünknek nemigen akad errefelé dolga, a turistaútvonalak messze elkerülik ezt a környéket. Pedig monumentalitásban, erőfeszítésben jócskán van látnivaló. Elmondaná, hogy mi minden van itt, amiről a lakosság, a vásárló mit sem tud? — Megemlíteném a 8000 négyzetméter alapterületű nagycsarnokot, amely alatt a pincében azonos nagyságú hűtőház van. Az állami gazdaságokkal közösen építettünk egy másik, 11 ezer tonna kapacitású hűtőházat a telep végében, ahol almát tárolunk télen. Ezenkívül van burgonyakombinátunk, közel akkora, mint a nagycsarnok, itt történik a burgonya tárolása, tranzitfeldolgozása, egalizálása, válogatása, konyhakész feldolgozása. De van külön konyhakészüzemünk is. Termékeinek elsősorban azok a közületek a megrendelői, amelyek saját munkaerővel képtelenek ezt megoldani. Persze boltjainkban is forgalmazunk tisztított zöldséget, főként ott, ahol hűtőpult van az üzletben. Továbbá foglalkozunk zöldségfélék tartósításával, gondolok itt a kovászos, sós vizes, ecetes uborkára, kapros káposztára. Készítünk cseresznyepaprika krémet és reszelt tormát is. Szeszfőzdénkben évente 400 ezer hektoliter pálinkát főzünk, főleg abból a gyümölcsből, ami részben a forgalmazás, részben a tárolás miatt alkalmatlanná válik fogyasztásra. — Alighanem nyereségesebbé lehetne tenni ezt a vállalkozást, ha a boltokban nem értékesítenék az olyan árut, ami már inkább pálinkának való. Hogy kifizetődőbb? — Romlott almából, cseresznyéből vissza lehetne küldeni egy-egy boltból néhány ládányit, ami nyilvánvalóan nem éri meg. Többe kerülne a leves, mint a hús. De eladni se szabad — ki kell dobni a kukába. — Az önök küldetése annyiban különbözik a zöldség-gyümölcs értékesítési láncolatban részt vevő valamennyi érdekelttől, hogy nagyban spejzolnak is. Hogyan történik ez? — Hát igen, a piaci kereskedő megvásárolja a napi szükségletét és eladja. Nekünk viszont tárolási feladatunk is van. Július elején volt például az újburgonya szezonja. Ha két napig esik az eső, nem tudják szedni, ez viszont nem jelentheti azt, hogy több százezren lemondanak a sült hús mellé képzelt köretről. Vagyis lenni kell mindig egy olyan készletnek, hogy az időjárás okozta átmeneti nehézségeket át tudjuk hidalni. Na és a téli tárolás. Az ősszel megtermett árut egészen az újig tárolni és árusítani kell: a burgonyát, hagymát, zöldséget, almát. És most ezt nemcsak itt végezzük, hanem Budapest környékén, továbbá még sok helyütt az országban. Általában a termelőhelyeken. Mi megvesszük az árut, tároltatjuk a termelővel, és tavasszal, amilyen ütemben szükség van rá, úgy hívjuk le. — Kikkel vannak szerződéses kapcsolatban? — 1980-ra 36 szocialista szervezettel, javarészt termelőszövetkezetekkel szerződtünk s csaknem ugyanannyi Budapest környéki egyéni termelővel. Külföldi cégekkel a Hungarofruct és a Hungarocoop révén tartunk kapcsolatot. Vannak továbbá olyan egyezségeink is, melyek államközi megállapodásokon alapulnak: Bulgáriával, Romániával, Albániával és Lengyelországgal. — Milyen mennyiségű árut forgalmaznak? — Ebben az évben megközelítőleg 200 ezer tonnát. Ennek a zöme a Nagyvásártelepen keresztül kerül forgalomba. Azért nem mondom az egészet, mert ahol lehetőség van, megpróbáljuk a közvetlen szállítást a boltokba, a tranzitálást. Ennek, persze, megvannak a maga korlátai, mert csak olyan mennyiségű árut lehet közvetlenül szállítani, például a görögdinnyét, amit legfeljebb két helyen kell lerakodni. A legtöbb áruféleséget központilag gyűjtjük be, és hajnalban úgynevezett túrajáratokkal végezzük a terítést. Igyekszünk úgy szervezni a kiszállítást, hogy egy-egy kocsi ne menjen túl sok egységbe s vigye magával az összes árucikket, amit a bolt rendelt. Ha cikkenként szállítanánk, hatszor-hétszer kényszerülne az eladó félbehagyni a kiszolgálást az áruátvétel miatt — ami aligha tetszene a vásárlóknak. — Hogyan érkezik ez a fantasztikus mennyiségű áru a Nagyvásártelepre? — Kezdetben a lófogatok meg a dunai dereglyék mellett a vasútnak jutott a főszerep az áru szállításában. A Nagyvásártelep önálló vasútállomás volt 22 vágánnyal, ma talán négy-öttel kevesebbre tud beállítani vagonokat a MÁV. Naponta átlagosan 100— 150 vagon került kirakodásra, de egy ízben, 1953-ban 305! Aztán fokozatosan tért hódított a gépkocsiszállítás, amelynek több előnye van. Közvetlenül a termőföldről indulhat, itt nálunk rögtön beáll a nagy csarnokba, ezáltal egyszerűbb a lerakodás. És az áru ís időben érkezik, mert vasúton akármilyen gyors teherjáratok hozzák, sokszor előfordul, hogy öt-hat óra eltelik, mire betolják a fedett rámpáink elé a vagonokat, jóval azután, hogy kimentek a túrajáratok. Az újabb fordulatot az ismert tarifaváltozások idézték elő. A partnereink, főleg távolabbi vidékekről, újfent arra ösztönöznek minket, hogy mégis inkább vasúton fogadjuk a terményeiket, mert lényegesen kisebb a fuvarköltség. Ha meg továbbra is gépkocsival szállítanak, azt bekalkulálják az eladási árba... — .. .s ez minket, fogyasztókat is érzékenyen érint... — Természetesen, hiszen nekünk a felvásárlási árakból kell kiindulni a fogyasztói árak megállapításánál. — Önök persze nem árra szerződnek a szállítóikkal, hanem mennyiségre. 5