Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Kerti József: Az utak szakácsai

KERTI JÓZSEF Sok a sóból is megárt A célirányos emberi tevékenység óhatatlanul együtt jár mellékhatásokkal. így van ez a táplálkozásban, a gyógykezelésben, a növényvédelemben és a termelés sok területén, ahol a nem kívánt mellékhatások egyre több gondot okoznak azzal, hogy károsítják a környezetünket. Az ilyen problémák azonban ritkán vezetnek oda, hogy lemondunk a gyógykezelésről vagy a termelésről. Inkább valamilyen optimumot keresünk, a nemkívánatos kísérőjelenségeket eltűrhető határok közé akarjuk visszaszorítani. Az optimum meghatározásánál azonban gyakran igen sok szempontot kell figyelembe venni. Ezért esetenként az optimumnak a puszta értelmezése is nehéz és szükségszerűen vitákat eredményez. Ilyen helyzetnek vagyunk tanúi — sőt, részesei — a közutak jégmentesítése dolgában. Hazánkban a közúti gépjárműközlekedés ugrásszerű fejlődése a hatvanas évek elején kezdődött. Az útfenntartó szervekre háruló feladatok is az elmúlt két évtizedben váltak különösen felelősségteljessé. Erősödött az a társadalmi igény, hogy a közúti közlekedést minden időszakban az időjárási viszonyoktól csaknem függetlenül fenn kell tartani. Télen a közlekedésbiztonság alapvető követelménye a csúszásmentes útburkolat. Az ezt szolgáló intézkedések védik az emberéletet, megelőznek anyagi károkat, tehát vitathatatlanul közérdekűek, azonban különféle káros hatásokat is eredményeznek. Éppen ez magyarázza a jégmentesítés vitájának kiéleződését. Több tízezer tonna só évente A hagyományos mechanikai megoldások, mint a hólapátolás, hóseprés, hóekézés; a hómarók, tolólapátos szerkezetek, újabban az acélszálas hengerseprő berendezések, a motorizáció korában is szerephez jutnak az újabb, nagyteljesítményű eljárások előkészítő és kiegészítő műveleteiként. Mivel azonban a biztonságos közlekedéshez szükséges csúszósúrlódás az út letakarításával még nincs megoldva, további intézkedésre van szükség. (Egyébként a mechanikai műveletek alkalmazásának előfeltétele, hogy a hómagasság körülbelül öt centiméter legyen.) A hótól megtisztított útfelület csúszósúrlódását lényegében két módon növelik: érdessé teszik a jeges útfelületet vagy a járművek kerekét, illetve eltávolítják a jeget és az eljegesedéssel fenyegető hómaradványokat. Felületük érdesítésére homokkal zúzalékkal, kaviccsal vagy salakkal szórják föl az utakat. A kemény gumiabroncs tapadófelületének érdesítését hólánc (védőlánc) felszerelése vagy szegecselt gumiabroncsok használata szolgálja. A hó- és jégbevonat eltávolítására — kivételesen — hőenergia felhasználásán alapuló olvasztóeljárásokat is szokás alkalmazni, ilyen a fűthető úttestek kialakítása (elektromos fűtéssel, gőzfűtéssel, ipari hulladékhő felhasználásával), továbbá meleg levegő, éles gőz ráfúvása az úttestre, járműre szerelt célgépek (pl. „gőzborotva") segítségével. Sokkal elterjedtebb módszere az úttest jégmentesítésének az ún. kémiai olvasztásos eljárás (szabatosabb volna a „fizikai-kémiai módszer" elnevezés). Ez azon alapul, hogy a különféle vegyszerek, többnyire kloridvegyületek (klór-iont tartalmazó sók) lényegesen csökkentik a csapadék olvadáspontját. Ha közvetlenül a havazás után sót szórnak a még el nem jegesedett hórétegre, az olvadás viszonylag gyorsan és kevesebb só felhasználásával elérhető, mivel mínusz öt Celsius-fok alatti hőmérsékleten ritkán fordul elő havazás. A vegyszeres útkezelés a legáltalánosabb, és egyre terjed a világ minden területén, ahol a téli közlekedést gátolja a jegesedés. A vegyszerek használatán alapuló eljárásokat általában más intézkedésekkel kombinálják, leggyakrabban a hótakaró mechanikai eltávolításával és sóval kevert homok vagy más érdesítő adalék szórásával. A jelenleg legáltalánosabban használt olvasztósó a nátrium-klorid (NaCI, közhasználatú néven kősó vagy konyhasó). Több előnyös tulajdonságánál fogva azonban az utóbbi időben fokozatosan tért hódít a magnézium-klorid és a kalcium-klorid (MgCI-, ill. CaCI-) is. Évente több millió tonna sót használnak fel síkosságmentesítésre, s Magyarországon is az e célra felhasznált sómennyiség évi több tízezer tonnát tesz ki. A vegyipar egyik alapja a klór és a marónátron termelés, illetve felhasználás. Ezeknek nyersanyaga a kősó. A kősó a vegyipar „kenyere". Éppen ezért elgondolkoztató adat: évente a klór és lúg gyártáshoz szükséges sómennyiségnek húszharminc százalékát használják föl jégmentesítésre a világon. Ez az összehasonlítás rávilágít a jégmentesítés műveleteinek jelentőségére, s egyben a só felhasználásából eredő nehézségek súlyosságára. Melyik módszer a jobb? Az eljegesedett útburkolat érdesítésére szolgáló homok, kavics, zúzalék stb. szerepét és hatását a közfelfogás hajlamos túlértékelni. Tapasztalati tény azonban, hogy ezek az anyagok önmagukban, azaz olvasztó sóadalék nélkül csak mérsékelt és rövid ideig tartó hatást fejtenek ki. Csekély, ismétlődő havazás vagy átmeneti napsütést követő jegesedés után elvesztik hatásukat, tehát újabb szórásra van szükség. A nagymennyiségű érdesítő anyag szállítása pedig igen költséges. Kényes kérdés a szemcsék nagysága (átmérője) is, viszont a fajtázás jelentős költségtöbblettel járna. Egyébként az úttestre szórt nem oldódó anyagokat a tél múltával el is kell takarítani, ami csatornázott területeken részleges vagy teljes csatornadugulásra vezethet. A sóval vagy anélkül használt érdesítő anyagok hátránya az is, hogy erős koptató, súroló hatásuknál fogva mechanikailag károsítják a járműveket, főleg azok alvázát, illetve a parkoló járművek fröcskölésnek kitett oldalát. Ez az ún. eróziós hatás utat nyit a korróziónak. A szegecselt gumiabroncsnak elvi előnye, hogy a síkosságmentesitést az úttest helyett a jármű kereke vállalja magára. A gyakorlatban azonban ennek a megoldásnak is sok árnyoldala van. A szegecsek jégmentes időszakban is helyükön maradva kopnak, és koptatják, rongálják az úttestet. A megoldás egyébként is drága, és a szegecselt abroncs viszonylag rövid életű. így általánossá tételére nem lehet számítani. Figyelmet érdemelnek azonban a hóláncok, különösen modern, félautomatikusan szerelhető kivitelben. Nem károsítják az úttestet és a környezetet. Úgy tűnik, e téren a lehetőségek még nincsenek kihasználva. A jégmentesítő eljárások teljes kiszorításának ez az útja azonban egyelőre mégis utópisztikus. Elegendő ezzel kapcsolatban meggondolnunk az egységes használathoz szükséges szabványosítás műszaki, gazdasági, diplomáciai és jogi problémáit. Lényeges eredmény csak nemzetközi szintű, egységes és kötelező érvényű bevezetésétől várható. A hőhatáson alapuló módszerek terjedésének akadálya a növekvő energiaköltség. Méginkább e módszer ellen szól, hogy az éles, nagynyomású gőz vagy forró levegő használata veszélyezteti az ember biztonságát, sőt. életét is, emiatt alkalmazása közterületeken szóba sem jöhet. Speciális alkalmazási területként a repülőtéri kifutópályák jégmentesítését említhetjük. Az úttestek ún. „fűtése" műszaki (például korroziógátlási) szempontból is problematikus. Kísérleteztek például hídfeljárók termikus jégmentesítésével, de kitűnt, hogy a 28