Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Mojzer Miklós: Kazinczy korának művészete

állítás emblematikus darabja is lehetne) és Markó Visegrádja — vagy mert más érdek és meggondolás akadályozta bemutatásukat. Utóbbiak közül különösen sajnálom, hogy Krafft két óriásvászna, a Zrínyi kirohanása és az I. Ferenc koronázása nem látható. Mindkettő érzékenyen hiányzik. József nádor pedig — a korszak egyik jelentős alakja, megbolygatott sírja éppen a kiállítóterem alatt van — megérdemelte volna, hogy legalább egy arcképe (van reprezentatív is!) szerepeljen ezen a szemlén. Széchényi Ferencet is bemutathatta volna egyik kiváló arcképe, így a katalógusnak az arcképekről írott szép tanulmányát végül nem illusztrálja eléggé meggyőzően a kiállítás. Lehetett és kellett volna több és még jobb arcképet kiállítani. Bármily rokonszenves törekvés, hogy a kiállítás szolgáljon egy kézikönyvet — amely egyúttal ragaszkodás ahhoz a hagyományhoz, hogy az írott szó megelőzze a képet —, mégis tény: a kézikönyv és a kiállítás nem lehet alárendelt viszonyban. Ennek ellenére nagyon jelentős az akadémiai kutatócsoportnak és a múzeum munkatársainak e mostani vállalkozása, és minden támogatást megérdemel, mert kiállításuk helyezésre számíthat egy olyan nemzetközi mezőnyben, amelyben eddig soha még versenyzőt sem indított a magyar muzeológia. Mojzer Miklós Donát János: Barkfrieder pesti polgár képe. Olajfestmény 1815. Magyar Nemzeti Galéria 27