Budapest, 1980. (18. évfolyam)

9. szám szeptember - Egyenlőség — a föld alatt

„Két emberöltő és már azt sem fogják tudni utódaink, hogy hol is tértünk nyugovóra .. (Búvár, 1938) „Az ember utolsó útja a temető, a néhai élők nagy gyülekezete. Egy helyütt porladnak - önelhatározásuktól függetlenül ismerősök és idegenek, barátok és ellenségek, jólelkűek vagy lelketlenek, szegények és gazdagok." (Hatvan év a kegyelet szolgálatában. 1979.) „Budapesten annyira kegyetlenné, üzletszerűvé és megbízhatatlanná lett a temetkezés módja, annyira elfajult e téren a féktelen és kíméletlen verseny, hogy valóban itt az ideje rendet csinálni." (Budapesti Hírlap, 1913) Nem vagyok a temetők ismerője és búvára. A gyász számomra elsősorban kegyeleti aktus, belülről kialakuló hosszú folyamat. A halálhír vételével kezdődik, és sokszor évekig is eltarthat. Szemérmes és érzékeny vagyok gyászomban. Nem érdekelnek a protokoll-halottak, de egy-egy nagy ember iránti tiszteletből szívesen elmegyek a kolozsvári Házsongárdba is. Irigylem a siratóasszonyok ünnepélyes gyászát, jól fölépített, dramatikus szerkezetű siratásukat. A rítusban azt a kis külön drámát, amely már nem a halottért, hanem a siratóért, vagyis mindannyiunkért szól. Bár megrendítő, nincs szánalmasabb látvány az itt maradottak kiborulásánál. Nincs elítélendőbb a gyászt félvállról vevő, érzelmeket palástoló gőgnél. A természet, noha körforgásával ezredévek alatt elégszer adott példát, nem tanított meg bennünket az elmúlás természetes elviselésére. Születésünk idejéhez nem gondoljuk oda a halált, a folytatódás könyörtelen folyamatosságát. Hiszen valaki csak átment a szomszédba, ott leült egy padra, lehajtotta fejét egy földpárnára, csöndben bevárván el nem maradható érkezésünket. Mintha valakinek csak kedve támadna egy kissé félrevonulni, hogy megpihenjen, hogy immár lentről vigyázza a vigyázhatatlant, környezetének, szeretteinek életét. Fodor László Tabáni temetője (Világ, 1923), ennek a megrendítő, s ugyanakkor mosolyos titoknak földerítésére állította egymás mellé a régi Rácváros elhunytjait: a naphegyi szőlősgazdák, jóságosképű pékmesterek, kocsmárosok, rác kézművesek, öreg dunai kormányosok, mosolygó plébánosok, régi kártyapartnerek s a sas-hegyi szőlő levét kedvelők seregét. Nem tudhatni — tőle a kép —, hogy amikor lent, a plébánián keresztelnek, nem éppen akkor alszik-e ki fent valamelyik öreg karosszékben a pipa . . . Aki a Fővárosi Kertészeti Vállalat Dob utcai igazgatósági épületét keresi, hamar rátalál a házra: útbaigazít a muskátlierdö az első- és második emeleti ablakokban. Radó Dezső igazgatót keresem. Amikor előbújik virágai mögül hivatalának előszobája akárha növényház is lehetne — első pillanatom a csodálkozásé. Nem titkolom meglepetésemet. Kinézésre kardosabb embert vártam, olyant, aki már szeme villanásával is rendet tud teremteni. Különben hogyan bízták volna meg, kilenc év alatt immár másodszor, a fővárosi temetők zűrzavaros ügyeinek rendbetételével. Radó Dezső szelíd, ötven év körüli kertmérnök. Tizenkilenc éve a Fővárosi Kertészeti Válla -lat igazgatója. — Ön erős ember hírében áll, hogy ismét vállalati „kiemelt" munkát kapott? Számitottak-e arra megbízói, hogy a némelykor közbotrányokat kiváltó temetői állapotok pár hónap alatt megváltoztathatók ? — Nem vagyok erős ember, kinevezésemet elsősorban gyakorlatomnak köszönhetem. Kilenc évvel ezelőtti munkám lehetett az ajánlólevél. Amint sokan tudják, a Temetkezési Intézet épp-" úgy a Fővárosi Tanács Közmű Igazgatóságához tartozik, mint a Kertészeti Vállalat. Európa nagyobb városaiban, például Berlinben, a két intézmény nem válik el egymástól. A temető olyan közterület, ahol a parkjellegnek (rendezett fasorok, pihenőhelyek, sétányok") kell dominálni. Ez a harmonikus külső adja — adhatja - meg egy-egy temetés légkörét, ennek köszönhető, hogy sírkertjeink, legfőképpen a nemzeti sírkertként ismert Mező Imre úti temető, egy nép jelképekbe foglalt történelmi emlékezetének gyűjtőhelye. Persze, ahány temető, annyi gond. A gyászolók, az érthetően fölfokozott érzelmű és érzékenységű emberek előtt minden kisebb — az ő kegyeletüket sértő baj szinte gyalázatként jelentkezik. Nem szabad elfelejteni, mint minden vállalatnál, itt is előfordulhatnak hibák . . . — A kívülállónak furcsán hat, hogy meghalt szeretteinek, ismerőseinek ,,eltakarítása" ezt a szakkifejezést már fél századdal 13