Budapest, 1980. (18. évfolyam)

7. szám július - Heim Ernő: Álom a Duna-korzóról

vajon kellő előrelátással és a feladatok koordinálásával nem lehetett volna-e véglegesen megoldani a terület beépítését, ami most — minden bizonnyal — hosszú időre elhúzódik. Ha ugyanis a Roosevelt téri MALÉV-szálló és a Duna-parti Forum, valamint a Thonett-udvar helyén létesítendő, együttesen mintegy 1000—1100 vendégszobát tartalmazó három szálloda egyidejűleg egyetlen összehangolt nagyberuházás keretében megépülhetett volna, akkor a szanálás ennek arányában nem bizonyult volna gazdaságtalannak. Bár —anélkül természetesen, hogy erről a távlati célkitűzésről véglegesen lemondanánk — most, utólag csak sajnálattal vehetjük tudomásul az elmulasztott lehetőséget, s erre — mint tanulságul szolgáló példára — a figyelmet nem csupán érdemes, de feltétlenül fel is kell hívnur^c. Nyilvánvalóvá vált, hogy amint az épületsor az egyetlen nagyszabású panorámában összeálló egésznek elválaszthatatlan alkotó eleme lesz, ugyanúgy annak közvetlen környéke, elsősorban a Dunáig húzódó előtere, mint az előbbiek tulajdonképpeni integráns mikrokerete, egyben — ismételten hangsúlyozni kell: funkcionálisan és vizuálisan is — kiegészítője az itt kiteljesedő városképnek. Éppen ezért végzetes tévedés lenne a korzót attól elkülöníteni és öncélú létesítményként értelmezni. Rendeltetésének meghatározása ugyanis távolról sem egyszerűsíthető le arra a ma oly sokat hangoztatott szerepkörre, mely benne csupán a pesti aranyifjúság és egy szűkebb körű, privilegizált társadalmi réteg parádézásának helyszínét látta. Örökségként semmi esetre sem ezt a jellegét kell átmentenünk a múltból, inkább a benne rejlő lehetőséget kell kiaknáznunk, amely — ahogy azt Granasztói Pál nemrégen nagy vonalakban megfogalmazta — az egykori Duna-korzó ennek a metropolisnak táji és építészeti értékeivel, lakóinak gondjaival és örömeivel régen összeforrott városképi emlékévé vált. A sétánynak — ne nevezzük immár korzónak — jellege és rendeltetése azonban ennél sokkal összetettebb. Előteréül szolgálhat ugyanis a szállodáknak, s egyúttal teret biztosíthat az itt sétálni, pihenni, szórakozni vágyó, a tájban gyönyörködni kívánó hazai és külföldi vendégeknek. Mindennapi találkozóhelye lehet a házigazdáknak — a főváros lakóinak — és a vendégeknek — a hozzánk látogató külföldieknek. Kívánatos ezen a területen különféle, hangulatos eszpresszók, pavilonszerű bisztrók, kulturális létesítmények, teraszok építése. És közvetlen kapcsolatot kell teremtenie a vízen sorakozó kisebbnagyobb kirándulóhajók kikötőivel stb., egyszóval, hogy megfeleljen a hely meghatározta, megkövetelte funkcióknak. Mindez természetesen a ma rendelkezésre álló, alig 14 méter széles úttesten aligha valósítható meg. A munkabizottság javaslata szerint a 2-es villamos jelenlegi, megemelt pályaépítményét mindenképpen el kellene távolítani. Természetesen nem az egyébként nélkülözhetetlen járat egyszerű megszüntetésével, hanem oly módon, hogy a mostani viadukt helyén a pályatestet az alsó rakpart szintjére süllyesztenék. Kétségtelen azonban, hogy a végleges megoldásra, a szentendrei HÉV Batthyány téri bevezetéséhez hasonló, burkolt alagútvasútra belátható időn belül nem gondolhatunk. Annak azonban megvan a lehetősége, hogy az amúgy is teljes felújításra szoruló építmény helyén a hajdani pályatestet már most az aisó rakpart szintjére süllyesszék. A Duna felőli oldalon az esetleges árvizek ellen megvédhető a pályaszakasz másfél méter magas, szigetelt vasbeton fallal. Az így kiépített mélyvezetésű villamospálya aztán akár 10—15 évig is üzemelhetne ebben a nyitott aknában. Vagyis mindaddig, amíg a gazdasági feltételek lehetővé nem teszik, hogy a folyam felőli támfal felemelésével és az akna végleges lefedésével, teljes szélességben kiépüljön a sétány, és helyet kapjanak a fent említett létesítmények. Megoldható például az is, hogy a Duna felőli falat végig áttörve, biztosítsák a kilátást a budai panorámára a villamosokból is. A tanulmányterv egyértelmű választ ad arra a kérdésre, hogy a 2-es villamos pályájának ilyen, több részletben történő kialakítása reális elgondolás-e. Mindaddig azonban, amíg a kérdés megnyugtatóan nem tisztázódik, biztosítanunk kell, hogy a jelenlegi megemelt pályatest rekonstrukciójával semmi esetre se hozzanak létre olyan maradandó értékeket, amelyek újra elodáznák a távlati cél elérését, s véglegesítenék a csak idegilenesnek tekinthető helyzetet. Ennek analógiájaként érdemes ezúttal is utalni a Thonett-udvar példájára, amelynek megvilágításában bizonyára meggyőzővé válhat az előre gondolkozó, koordinált tervezés fontossága. Szólnunk kell végül egy — elsősorban a szállodák mindennapi életével összefüggő —, legalábbis tartalmilag szorosan ide tartozó feladatkörről. E kiemelt idegenforgalmi központnak a „főhomlokzati fronton" tulajdonképpen nem is jelentkező, inkább mellékutca jellegű környezetéről van szó. A szállodák vendégeinek élete sohasem korlátozódik csupán az őket a falakon belül befogadó exkluzív szobák, éttermek, valamint az egyéb helyiségek alkotta reprezentatív környezetre. Az idegen ugyanis óhatatlanul kilép ebből a zárt világból, és egyszeriben a „városban" találja magát. Az első ilyen találkozás gyakran maradandóbb benyomást kelt benne, mint amit esetleg érkezésekor az autóból látott, vagy a szobája ablakából eléje táruló panoráma. Márpedig a „kapun belüli" világ exkluzív hangulata, valamint néhány lépéssel arrébb a pesti utca szokványos, elhanyagolt állapota között túlságosan is nagy a kontraszt, olyannyira, hogy az idegen egyszerűen nem is érti — még inkább félreérti. Miről is van szó tulajdonképpen? Látszólag jelentéktelen apróságokról. A járdák és az úttestek állapotáról: a kicsorbult szegélykövekről, a sérült aszfaltburkolatokról. A környék mellékutcáinak kültelki színvonalú közvilágításáról. A városrész lakóházainak külleméről: a homlokzatok kopott, hulló vakolatáról, az omladozó, életveszélyes párkányokról, a hiányos ereszcsatornákról. A városszerte szemétlerakodóhellyé degradált kapualjaknak és belső udvaroknak a látványáról. S nem utolsósorban arról, hogy az üzlethelyiségekben és a belvárosi passzázsokban, különféle raktárak a lefüggönyözött kirakatablakok mögött pedig irodák bújnak meg, éppen itt, az idegenforgalom centrumában és a Vigadó tőszomszédságában. Igaz, az ellentét ma még nem látható, ám hamarosan, ha az elmondottak kontrasztjaként, a megnyíló szállodák előtt mintaszerűen kiépítik a járdát és az útburkolatot, s a felállítandó korszerű lámpaoszlopok alig egy év múlva nappali fénnyel árasztják el a csupa üveg és eloxált alumínium homlokzatokat. A szállodán belül sorakozó különféle ajándékboltok, butikok, pavilonok stb. sora után kint az utcán már hasztalan keressük a hasonló színvonalú üzleteket, kisebb-nagyobb szórakoztató és kulturális létesítményeket, egy-egy üdítő zöldterületet vagy vízmedencét. Szóval mindazt, ami külön-külön és együttesen is elengedhetetlen járuléka kellene hogy legyen a Belvárosnak, legfőképpen pedig a szállodák környékének. Hiányukat egyelőre még nem látjuk, de ennél is nagyobb baj, hogy úgyszólván semmit nem teszünk pótlásukra. Hiába jelölte megaz itt megoldásra váró számtalan kisebbnagyobb feladatot a munkabizottság jelentése — sőt, időközben készülnek megfelelő tanulmánytervek is az egész szállodanegyed rehabilitációjára —, ha ezeknek a szerteágazó, elemi tennivalóknak ma valójában nincs olyan felelős gazdája, amelyik mindezeket nyilvántartaná, koordinálná, a munkálatokat irányítaná, ellenőrizné. Elengedhetetlen követelményként kell megjelölnünk egy ilyen kulturált, jól felkészült központi szervezet létrehozását nemcsak a környék, hanem a főváros valamennyi kiemelt területének összehangolt, magasabb szintű kialakítása és a színvonal állandó fenntartása érdekében. Budapest új szállodáinak felépülése a Duna-parton az elmondottak tükrében tehát nem csupán idegenforgalmunk európai nívójú bázisának lehet — és hisszük is, hogy lesz — a biztosítéka. Az — mint látjuk — számos olyan közeli és hosszú távú városkompozíciós-városépítési feladatot emel reflektorfénybe, melyek megvalósításával egész városunkat gazdagítja, és amelyek ennek a kivételesen szép városnak sok, mind ez ideig kellően fel nem ismert értékét minden illetékes számára végre nyilvánvalóvá teszik. Az ilyen nagyszabású beruházások és azoknak idejében elvégzett komplex értékelése éppen ezért előbbre mutat és jelentősebb eredményekre is vezethet, mint csupán egy részfeladat jó vagy jobb megoldása. Ennek nélkülözhetetlen feltétele azonban, hogy az arra hivatottak véleményét ne utólag várják, hanem mindenkor már a feladat előkészítésének időszakában kikérjék-meghallgassák. A továbbiakban pedig a megvitatott, majd ennek során valóban reálisnak bizonyult koncepciót következetesen meg is valósítsák. 28