Budapest, 1980. (18. évfolyam)

7. szám július - Dr. Berti Béla: Városrészközpontok

Budapestre-— mint a többi európai fővárosra is — jellemző, hogy folyó mentén alakult ki, és a kis városmagból alig egy évszázad leforgása alatt nőtt fővárossá, világvárossá. A 18. században vasút még nem volt, a költséges útépítés miatt a közlekedést, a szállítást a folyók biztosították. Az egy km2

-nél is kisebb területű, városfalak övezte pesti városmag — a régi Belváros— a Duna bal partján jött létre, míg a jobb parti Buda önálló város volt, ahol a városmagot a védelmi célokat is szolgáló Várnegyed jelentette. Fővárosunk fejlődésének — már Pest, Buda és Óbuda 1873-as egyesülése előtt is — a budai oldalon nyugati Irányban határt szabott a hegyvidék, északcr. 3 Szentendrei, délre pedig a Biidafoki és a Fehérvári út jelentette a terjeszkedés irányát. A pesti oldal a három főkapun — a vácin, hatvanin és kecskemétin, továbbá az 1870—75 között feltöltött Soroksári úton — keresztül sugaras-körgyűrűs (Kiskörút, Nagykörút, Hungária körút) alakban fejlődött. A budai oldalon a teljes körgyűrű a pesti Nagykörút folyta•saképpen az 1933—37 között épült Boráros téri, a mai Petőfi-híd megnyitásával jött létre. A gyárak zömükben a fővárosból sugarasan kivezető utak külső szakaszán és a Hungária körút mentén települtek. A régi „váczi" út, a Budafoki út, a 19. század második negyedétől kezdve pedig a Fehérvári út is védővonalat jelentett a Duna áradásaival szemben. A régi pesti városfalat a 18. század küszöbén még kertek, szántóföldek és majorságok övezték. Az itteni zsellérlakosság közé a 18. század első harmadában a már szűknek bizonyuló Belvárosból kitelepülni kényszerült kisiparosok és kereskedők költöztek. A területrész északi részét Felső-külvárosnak (1777 óta Terézváros), déli részét Alsó-külvárosnak (1792 óta Ferencváros) nevezték,a középső rész a Pacsirta-mező (1777 óta Józsefváros), volt. A Terézváros 1882-ben kivált déli része az Erzsébetváros nevet kapta. A Terézváros fejődésében jelentős sze-, repet játszott a Sugárút (ma Népköztársaság útja), a Nyugati pályaudvar és a Nagykörút építése, majd a kontinens első földalatti vasútjának átadása 1896-ban. Ebben az időben a főváros lakosságának közel egyharmada a Terézvárosban lakott. A többi belső kerület fejlődését elsősorban az iparfejlesztés szabta meg, amellyel együtt járt a lakosságszám növekedése és a lakásépítés is. Az Erzsébetvárosba a múlt század második felében csaknem ötven, ipari tevékenységet folytató üzem és gyár települt. A mai VII. kerület 45 ezres népsűrűségével nemcsak fővárosunk, hanem Európa egyik legsűrűbben lakott része. Budapest népességének súlypontja is itt van. (Az a pont amelytől északra és délre, továbbá keletre és nyugatra a népesség egyformán oszlik meg.) A főváros átmenő utasforgalmának 70%-a a Blaha Lujza téren bonyolódik le. A Józsefvárosban a gyárak mellett az egészségügyi és tudományos intézmények egész sorát találjuk. A lakosság társadalmi összetétele a felszabadulás előtt igencsak heterogén volt. A ,,palotanegyed"-től és a századforduló táján épült körfolyosós, túlnyomórészt három-négy emeletes bérházakból — amelyek a VI., a VII. és a IX. kerületre is jellemzők —, a földszintes, mélyen benyúló udvarokkal rendelkező, avult lakóépületekig, sőt a pincelakásokig mindent megtalálhatunk. Folyamatban van az avult városrész rekonstrukciója. A József Attila-lakótelep 7200 lakásának átadása után kedvezőbbekké váltak a lakásviszonyok a Ferencvárosban. Az a kerület, ahol a múlt század 70-es éveiben már öt malom működött, a marhavágóhíd, a közraktárak, a központi vásárcsarnok, később a sertésvágóhíd és a hűtőház felépítésével a 19. század végétől Budapest közélelmezési bázisa lett. Két történelmi városrészünk — a Belváros és a Várnegyed — már 1870-ben is közel állt a telítettséghez, ami napjainkban is fennáll. Az I. kerület népsűrűségét négy'belső kerületé (az V., a VI., a VII. és a VIII. kerület) az V. kerületét kettq (a VI. és VII. kerület) felülmúlja ugyän, azonban ezek a legsűrűbben, soljlakásos magasházakkal beépített kerületek. Az 1950. évi közigazgatási rendezés során hét várost és tizenhat — többségében falusias jellegű — községet a fővároshoz csatoltak. Ezzel a főváros területe két és félszeresére, népessége pedig másfélszeresére, majdnem egymillió-hatszázezerre nőtt. A Belváros mint főközpont egyrészt a nagyarányú népességtömörülés, másrészt a közlekedésben lezajlott óriási változás következtében túlzsúfolttá vált. szabad területe és közlekedési felülete ma már igen csekély. Ezért szükségessé vált egyrészt az átépítés, a korszerűsítés (sétáló- vásárlóutcák kijelölése, kialakítása, aluljárók és passzás-sorozat építése), másrészt Budapest településsúlypontjain a teljes értékű városrészközpontok (alközpontok) kialakítása. A népességszám állandóan emelkedett, elérte, sőt meghaladta a kétmilliót, tehát kétszerese lett annak, amelyet még egy városközpont a mai szinten ki tud elégíteni. A tervezett és kialakulóban lévő új városrészközpontoknak tehát önálló feladatok betöltésére is alkalmasakká kell válniuk: kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó, egészségügyi és kulturális intézményeiknek nemcsak a lakónegyed, hanem a vonzáskörzet lakosságát (180— 240—300 ezer főt) is ki kell majd szolgálniuk. A sűrűn beépült belső mag körülbelül hétszázezer lakosa külön városrészközpontot nem igényel, ezt a szerepeta budapesti főközpont tölti be. Budapest általános városrendezési terve szerint hat városrészközpont létesül, három a pesti, három a budai oldalon, és valamennyi metró- vagy felszíni gyorsvasúti összeköttetéssel rendelkezik majd. Ismerkedjünk meg a tervezett városrészközpontok helyszíneivel. Sétánkat kezdjük el Óbudán. Ez az őskortól kezdve lakott település, majd virágzó római város már akkor és még sokáig a távolsági közlekedés fontos állomása voit. Újlakkal együtt, majd Békásmegyer idecsatolásával a főváros III. kerületének egy része. A középkor végén szőlőtermelő mezőváros, a szőlőket azonban a filoxerajárvány az 1870—80-as években kipusztította. Ezt követően még inkább fellendült a kereskedelem és kézműipar, s vele párhuzamosan elkezdődött a gyárak települése; a textil- és téglagyáraké, a hajó-, dohány-, szesz- és gázgyáré. A HÉV üzembe helyezése után — főként a Szentendrei út mentén — meggyorsult és kialakult a főváros észak-budai iparterülete. Óbuda avult és egészségtelen, háromnegyedében egyszobás, zsúfoltan lakott, nedves lakásai melegágyai voltak a tüdőbajnak, ízületi betegségeknek. A központi rész lakóépületeinek közel 75%-a földszintes volt, sok esetben két utcát is összekötő udvarral és benne egyetlen vízcsappal. Felépült az új Óbuda, amelyet természeti és táji adottságai — az enyhén homorú Duna-part és a mögöttes hegyvonulat — a főváros egyik legegészségesebb és városképileg is egyik legszebbé alakított lakóterületévé tettek. Ugyanezekkel az adottságokkal rendelkezik a most épülő Békásmegyer és a majd beépítésre kerülő Aranyhegy környéke. A ma is önálló városrészt jelentő III. kerület lakóinak száma 125 ezer, ez azonban 200 ezerre növekszik. A Flórián téri központban találkoznak a várostól északra fekvő településcsoportok közlekedési vonalai. Ez egyúttal a Duna menti üdülő-és kirándulóterületek kiinduló- és elosztópontja is. 12 \ A budafoki kerületi központ I M. BÉRTI BÉLA i llarosí'észköz