Budapest, 1980. (18. évfolyam)
1. szám január - Császár Nagy László: Kifizetődik-e a műszaki könyvtár?
vassa rendszeresen a szakirodalmat. Pedig meg kellene érteniük végre, hogy ettől is függ a gyár — és nem csupán a mi gyárunk — jövője. Osztatni Mihály kutatómérnök három éve végezte az egyetemet. Ha egyszer valaki jutalmat adna a legszorgalmasabb olvasóknak, a fiatalember alighanem első lenne a megajándékozottak között. Magyar és orosz anyanyelvű, angol tudása tökéletes, de eligazodik a német nyelvű műszaki táblázatok sorai között is. Érthető, ha sok újdonságot talál a polcokon. — Mindig itt vagyok, ha a munkám engedi, vagy éppen kötelez erre. A gyár műszaki könyvtára messzemenően kielégíti a szakmai és az általános műszaki érdeklődésemet. De nem sokan vélekedhetnek így, mert amikor jövök, alig találkozom olvasókkal. Ennek nem az a fő oka, hogy a könyvtár messze van az irodáktól, hanem, sajnos, az igénytelenség. Az egyetemi oktatás jegyzetekre épül, holott mindenki tudja, hogy mire az azokban felhalmozott ismeretek a hallgatók kezébe kerülnek, egy részük fölött eljárt az idő. Az egyetemnek a könyvtár használatára is megkeltene tanítani a hallgatókat. De mi csak az utolsó évben, összesen hat órában, hallgathattunk könyvtárelméletet. Nyilván ez is hozzájárul ahhoz a szemléleti torzuláshoz, amivel napjainkban lépten-nyomon találkozunk. Az értelmiségiek többsége úgy gondolkodik, hogy elég, ha a tudomány alapjaival tisztában van. Ezért aztán sokan nem kísérik figyelemmel a kutatások új eredményeit, emiatt is nő a gyár lemaradása a világpiacon. Nem szeretném, ha félreértene, mert ez valójában csak negyed- vagy ötödrangú ok, de akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Amíg ilyen kevés olvasója lesz a könyvtárnak, addig kár arról ábrándozni, hogy a könyvtár betölti hivatását. Figyelemre érdemes gondolatok. De hallgassunk meg egy másik olvasót is. Góth Kornél a tervezési iroda gyártmányvezetője. Az olvasójegyére bélyegzett dátumok elárulják, hogy általában minden második héten két-három könyvet kölcsönöz. — Nagy előny, hogy németül és franciául tudok, nem kell tehát megvárom, amíg lefordítják a legérdekesebb könyveket és cikkeket. Ahhoz, hogy a gyár termékei a világpiacon is versenyben legyenek, elengedhetetlenül szükséges a jó szakkönyvtár, hiszen lépést kell tartani a technikai fejlődéssel és a technológiai eljárásokkal. És még valami: a könyveket olvasni is kell. Különösen most, amikor az új publikációk elárasztanak. Tájékozottnak kell lenni, különben azt sem tudja az ember, hogy hová kapkodjon. Arra, hogy mások miért nem olvasnak rendszeresen, nem tudok felelni. De nekem mindig gyanús, ha némelyik vezető asztalán egyszerre sok könyvet látok. Pedig műhelyeinkben gyakran látok ilyet. Azt hiszem, soha nem volt akkora szerepe a naprakész tájékozottságnak, mint mostanában. Enélkül ugyanis a felhalmozott tudás nem jól vagy egyáltalán nem hasznosítható. Ezzel pedig nagy mennyiségű szellemi tőke megy veszendőbe. Arra, hogy kizárólag ez okozza-e a lemaradásunkat, egyértelműen nemmel felelhetek. Mert ez éppúgy magyarázható a személyi és anyagi feltételekkel, mint a háttéripar gondjaival. Az viszont tagadhatatlan, hogy szellemi erőink nem megfelelő hasznosítása hatással van a gyár jelenére. A háttéripart most nem vizsgáljuk. Annál inkább érdekel, hogy a Ganz-MÁVAG-ban, ahol évente egymillió forintért vásárolnak szakkönyveket és ugyanennyiért folyóiratokat — ebből a külföldi lapok ára 400 ezer forint —, miért csökken évről évre a rendszeres olvasók száma. Többen panaszolják, hogy a hazai folyóiratok nem a könyvtár, hanem az azt megrendelő osztály keretét terhelik, amivel az osztályvezetőnek el kell számolnia. így nehezen jutnak hozzá a honi kiadványokhoz, mert azok sok esetben a szekrényekben porosodnak. De az igazi okok alighanem mélyebben gyökereznek. Erről győznek meg Németh Vilmos kutatómérnök szavai, aki letéti könyvtárosként negyedik esztendeje igyekszik népszerűsíteni a szakirodalmat. Véletlenül találkozunk, így nem készült pontos adatokkal a beszélgetésre. Azt azonban emlékezetből is tudja, hogy 5—600 könyvért vállalt felelősséget, és a húszas létszámú osztályon munkatársai hetenként általában 100—150 könyvbe néznek bele. Ez azt jelenti, hogy szinte mindegyik munkatársa hetenként két-három könyvet használ. Ha nem olvassák is el végig, merítenek belőlük egy-egy gondolatot. Bár a fiatal kutatókból álló csoport olvasottsága információim szerint, messze meghaladja az átlagot, valójában ez is kevés. Miért? Hallgassuk meg a választ is. — Az emberek nem érdekeltek abban, hogy olvassanak. Igen, jól érti. A mérnöknek sem erkölcsi, sem anyagi haszna nincs abból, ha tudása legjavát adja a munkájához. Ezért aztán, ha valaki új feladatot kap, nem szaladgál a szakkönyvek és folyóiratok után, hanem — ahogy mondani szoktuk — megcsinálja a feje akkori állása szerint. így aztán azon sem lepődhetünk meg, ha sokan hetekig törik a fejüket olyan megoldásokon, amelyeket máshol évekkel korábban publikálnak. A másik baj pedig az, hogy nálunk makacsul tartja magát a tévhit: elég, ha valaki minden ötödik évben frissíti fel a szakmai tudását. Ez a nézet — mondanom sem kell — hamis. Mondok példát is. Ha egy kutatómérnök csak két évig nem kíséri figyelemmel a szakterületén végbement változásokat, újabb két évre van szüksége ahhoz, hogy behozza a lemaradását. Igen ám, de amíg ezzel van elfoglalva, a technika fejlődése sem áll meg, így aztán az ember egész életében már csak távolból követi a kutatások legújabb eredményeit. Az ilyen versenyfutás nem más, mint a szellemi energia elpazarlása, különösen akkor, ha az ember beletörődik lemaradásába. Márpedig, sajnos, ez a tipikus, mert a fiatal mérnökök többsége különmunkákat vállal. Ezért aztán sokan már a pályafutásuk elején szinte behozhatatlan hátrányba kerülnek. Meggyőződésem, hogy a könyvtár csak olyan közösségben töltheti be a szerepét, amelyik igényli, megköveteli, ösztönzi és érdekeltté teszi az embert abban, hogy mindig a tudomány, és technika akkori állása szerinti legjobbat produkálja. Eddig a vélemények, melyek akarvaakaratlanul tükröt tartanak az ország egyik legnagyobb üzemének műszaki könyvtára elé. Egyre gyakrabban hallunk arról, hogy ágazatonként vagy megyénként olyan információs központokat létesítenek, melyek hathatósan segítik a műszaki könyvtárak munkáját és tájékoztatják a szakembereket, miként igazodhatnak el a publikációk áradatában. Dr. Szentmihályi Jánost, a könyvtártudományok kandidátusát kérdeztem meg, milyen legyen — lehetne — a korszerű információs központ. — A fejlett országokban szükségessé vált a könyvtárak specializálódása. Fenntartóik felelősek azért, hogy kielégítsék olvasóik érdeklődését, s többnyire ezek a vezetők irányítják a gyár műszaki fejlődését is. Ebből következik, hogy a műszaki könyvtár mindig a feladatokra összpontosít, elsősorban a szükségleteket szolgálja. — Napjaink korszerű információs központja csak úgy tölti be szerepét, ha a könyvtárosok ismerik a gyár előtt álló feladatokat, ha az üzem, intézmény tájékoztatási irodája ezt rendszeresen közli velük. De ugyanígy állandó kapcsolatot kell fenntartaniuk az ágazati és országos információs és dokumentációs központokkal, hogy a gyárban dolgozó kutatómérnökök a megjelenés után rövidesen magyar nyelvre fordítva kapják kézhez a kutatási területük legújabb eredményeit tárgyaló cikkeket, tanulmányokat. Fejlettebb szocialista országokban ezt régóta így csinálják. Hazánkban a gyógyszeriparban találkozunk követendő példával. Ez azonban nem általános, pedig manapság csak így lehet lépést tartani a gyors ütemű műszaki haladással. Nálunk azonban még nem épült ki az informatikai szervezet, sok mindent az alapoknál kell kezdeni. Az iskolai, középiskolai, egyetemi tantervek nem teszik lehetővé, hogy a diákok megtanulják használni a könyvtárakat, és ez sok helyütt meghatározza a szakemberek igényeit is. Az is akadály, hogy a műszaki értelmiség nagy része elzárkózik az új ismeretek befogadása elől, mondván, hogy a tervek ugyanis előírják a feladatokat. Ugyanakkor nyilvánvalóan nem alaptalan az a panasz sem, hogy a gyárakban a mérnököknek egy része képzettségénél kevesebb tudást igénylő munkát végez. így aztán nincs is szüksége a könyvtáraktól kapható új ismeretekre. Mielőbb megoldásra váró gondok ezek, mert enélkül a tudomány, a szakirodalom nem segítheti eléggé a termelést. 30