Budapest, 1980. (18. évfolyam)

6. szám június - Jócsik Lajos: A szemét másra is jó

Lapunkban már többször hírt adtunk arról, hogy Rákospalotán 1,7 milliárd forint költséggel szemétégetőmű épül, amely a főváros háztartási és közterületi hulladékának 60%-át semmisíti meg, illetve alakítja át villamos energiává és salakká. Mi történjék a fennmaradó 40%-kal? Erről szól a talajerő-gazdálkodás kiváló szakértőjének, dr. Jócsik Lajosnak írása Az anyagok visszatérítése — körforgalma — alaptörvénye a bioszférának. Nem volna tévedés a kettőt egymással helyettesíteni. Az élet szférájában sehol sem halmozódik fel hulladék, az emberi településeken azonban annál inkább, mégpedig a település méreteihez viszonyítva eltérő mennyiségben. Ezért a visszatérítést is különböző fokozatokban technológiai lépcsőkben kell megszervezni. Falusi környezetben vagy a jelenlegi háztáji gazdaságokban még elegendő az egyszerű komposztálás. Kínában például négyezer év óta komposztálás révén juttatják vissza a szerves hulladékot a talajba. Semmiképpen se volt lebecsülendő, hogy a hazai szervesipari vállalatok — a Fővárosi Köztisztasági Hivatal, a Fővárosi Talajerő-gazdálkodási és Értékesítő Vállalat a kezdeti időszakban prizmás kézi komposztálással oldották meg a problémát, mivel technológiai eszközként lapát és rosta, energiaforrásként pedig emberi munkaerő állt rendelkezésükre. Jóllehet, ekkor a fő gondot nem a növekvő mennyiségű városi szemét „eltüntetése" okozta, hanem az, hogyan és honnan teremtsenek elegendő szerves trágyát a föld termőerejének javítására. A felszabadulást megelőző rablógazdálkodás következtében a magyar talajok állapota olyannyira leromlott, hogy a szakemberek szerint évi két és fél millió vagon istállótrágya hiányzott termőképessége helyreállításához. Ez Kreybig Lajos Kossuth-díjas tudós megállapítása volt. Fekete Zoltán, a Kertészeti Egyetem talajtani professzora ezt a mennyiséget megtoldotta még évi félmillió vagonnal. De honnan vegyék az utánpótlást, amikor a háború alatt csökkent és leromlott az állatállomány, s képtelen volt ekkora mennyiségű istállótrágyát produkálni ? A tőzeggel kevert fekália előállítására az ország nagyobb városaiban üzemeket létesítettek. Ez hatóanyagai szerint 130 százalékos istállótrágyával egyenértékű. Kevésnek bizonyult azonban az ily módon szerzett több tízezer vagon új trágya, s nem sikerült a kívánt mennyiséget előteremteni azáltal sem, hogy a szervesipari vállalatok feldolgozták az ipari sertéshizlaldák hulladékát. Ekkor merült fel a gondolat, hogy hasznosítani kellene a háztartási hulladékot-szemetet és a csatornaiszapot. A felmérés megerősítette, hogy a szerves hulladékok közül a legnagyobb „utánpótlás" a városokból várható. Tehát a szervestrágya-ipar fő ágazata a háztartási-városi szemét, illetve hulladék feldolgozása, vagyis a komposztálás lehet. Budapesten a Köztisztasági Hivatal rendelkezett a komposztálás nyersanyagával, lévén joga és kötelessége a szemétgyűjtés. Náray Dezső, a DR. JÓCSIK LAJOS II szemét másra is jó hivatal akkori igazgatója, a komposztálást a „szemétkérdés" egyik lényeges formájának tartotta, s ennek különféle eljárásairól külföldi szakirodalmat is beszerzett. Tehát kiváló partnernak bizonyult. Kedvezett a vállalkozásnak, hogy ez időben a Köztisztasági Hivatalra óriási feltöltési és tereprendezési feladat várt. Be kellett temetnie az egykori Lágymányosi-tó területét, meg a mai József Attila-lakótelep helyét, amely nagy kiterjedésű homokbánya maradványa volt. Rákospalotán a Szilas-patak mellett volt feltöltendő terület. A talajerő-gazdálkodási vállalat korábban már átvette a Köztisztasági Hivataltól — ugyancsak Náray Dezső támogatásával — a Kispest és Pestimre között elfekvő hetvenholdas régi szemétdepóniát, ahol mintegy ötmillió köbméter szemét és hulladék komposztálódott természetes körülmények között. (1912-ig egyébként itt működött a Cséri-féle szabadalmaztatott komposztüzem.) A városi szemét azonban nem komposztálható teljes egészében, hiszen szerves és szervetlen hulladék együtt fordul elő. Legtöbb benne a szerves hulladék májustól októberig, a zöldség- és gyümölcsfogyasztás fő szezonjában. Mi tehát a talajerő-gazdálkodási vállalat — ezekben a hónapokban vettük át a Köztisztasági Hivatal szállítmányait, mégpedig a feltöltési helyszíneken. Mi volt a technológia? Nos, ez volt a korábban már említett kezdeti időszak, amikor prizmás kézi komposztálással oldottuk meg a problémát, mivel technológiai eszközként lapát és rosta, energiaforrásként pedig az emberi munkaerő állt rendelkezésünkre. A szemétgyűjtő járművek, a Kukák amelyekben jól összekeveredett a heterogén nyári szemét, s ez igencsak elősegítette a lebomlási folyamatot komposztprizmákba öntötték az anyagot, amelyeket azután tőzeggel takartunk. Az optimális hőmérséklet fenntartása érdekében a prizmákat levegőztetni kellett. A szakirodalom az átrakást írta elő. Több tízezer köbméter szemetet átlapátolni? Még hírmondónak sem volt egyetlen átrakó-markoló gépünk. Drénezéssel oldottuk meg a dolgot. A munkás — négyzetméteres hálózatban - egyszerű szúróeszközzel járatot fúrt a prizma koronájától a talpáig. Tökéletes levegőztetést sikerült így biztosítanunk. Hajnalokon pipáltak a drénjáratok. Ahol nem, ott újrafúrták a légjáratot. A kellő nedvességet úgy biztosítottuk, hogy a prizmák teknősen kialakított koronájára csatornaiszapot engedtünk. A feldolgozás, vagyis a lebomlott anyag rostálása volt a legnehezebb. Kezdetben a dolgozó rádobta a prizma komposztját a kézi rostára, s az lesurrant rajta. Közben a finom, értékes anyag áthullott, a rostamardék, a „ramacs" pedig a rosta aljához helyezett talicskába gördült. Később a gépi meghajtású hengerrostát már szállítószalaggal „etették", s ily módon valóságos szabadtéri feldolgozó üzemet lehetett létesíteni. Csatát nyertünk. A különböző telepeken összesen évi 430 000 köbméter komposztot dolgoztunk fel. Ilyen mennyiségű bomló szerves anyagot sohasem dolgoztak fel Budapesten. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a meglévő technológiával nem lehet állandóan tartani ezt a szintet. Hogy miért ? Részben mert a rosták, a hengerrosták is még sok szerves anyagot hagytak a ramacsban, a rostamaradékban, tehát sok értékes anyag ment veszendőbe. Ennek illusztrálására megemlítem, hogy egyszer — kísérletképpen — a Pest megyei Nyársapátin tíz hold szőlőt telepített egy agronómus ramaccsal. A venyigék úgy megeredtek, hogy hároméveseknek látszottak egyéves korukban. A másik, kevésbé elhanyagolható tényező pedig az volt, hogy rohamosan emelkedett a feldolgozásra váró hulladék-szemét mennyisége. Lépni kellett! 28