Budapest, 1980. (18. évfolyam)

6. szám június - Dobos Ilona: „Ki ette meg a májamat?!"

Csigó László reprodukciói A terézvárosi búcsú 1930-ban Ez volt ugyanis a búcsúnak az egyik fő attrakciója. A szokás ki­sugárzott a Terézvárosból a kör­nyező falvakba. A már idézett gyömrői asszony így mesélte el megismerkedését a férjével: Búcsúba is jártunk. Egyszer is elmentünk búcsúba Esztivel, a húgommal. Ilyenkor volt ott ring­lispíl meg célba lövés, törökmé­zet árultak meg vattacukrot. De mi nemigen költöttünk semmire, csak nézelődtünk. Kereplőket is árultak ott meg fakanalat. Az volt a szokás, hogy a fiúk a lányok fenekét fakanállal ütögették. Én is úgy ismerkedtem meg a férjem­mel, hogy a búcsún rávert a fene­kemre. A hivatásos irodalom, művé­szet és a folklór között az egyik leglényegesebb eltérés a szóbeli­ség és írásbeliség különbözőségé­ből ered. Az irodalmi mű egysze­ri, végleges formájával szemben a népköltészet szájról szájra ter­jed, változatokban él, nem hang­zik el kétszer ugyanúgy. Az írás­műnek szerzője van, míg a nép­költészeti alkotás szerzője isme­retlen, anonim. Az anonimitás a népköltészet egyik legvonzóbb tulajdonsága. Az egyetlen, ismert szerző hiánya egyben azt is jelenti, hogy elmosó­dik a határ alkotó és befogadó között. Hogy mindenki alkotóvá válhat vagy legalábbis annak érezheti magát —, aki a közösség által jól ismert szövegekhez, da­lokhoz, táncokhoz bármit is hoz­záad, és ezzel új változatot teremt. A folklór a hivatásosokra és kö­zönségre bomlott kultúránál jóval több ember számára teszi lehető­vé, hogy alkotó módon vegyen részt a szellemi életben. A ma sokat emlegetett kreativitás igé­nye, képessége különböző ugyan az egyes emberekben, de kisebb­nagyobb arányban mindenfajta emberi közösségben megtalálha­tó. Persze a kultúrában való aktív részvételt nem lehet abszolutizál­ni, nem ez a magas szintű, egész­séges kulturális élet egyetlen is­mérve. Nem az a cél, hogy az em­berek a Háború és béke olvasása helyett babonás történetekkel szó­rakoztassák egymást. Hogy ne járjanak szíriházba, hanem tréfás versikékkel, fiktív sírversekkel (ahogyan ez az ötvenes évek elején szokásban volt Budapesten) ug­rassák egymást. Köztudomású azonban, hogy a kultúra valódi értékeihez a nagyvárosi tömegek­nek csak kis része jut el. És az már kívánatos lenne, hogy a szó­rakoztatóipar selejtjének nézése, passzív befogadása helyett a nagy­városi emberekből se vesszen ki az aktivitás, az alkotókedv. 19

Next

/
Thumbnails
Contents