Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Vas Zoltán: Egykori önmagunk

meg. Az Állami Gépgyárban dolgozó szakmunkasok sem, pedig nálam jóval többet kerestek. Korán lefeküdtek. Reggel fél hatra jártak munkába. Kilenc órát dolgoztak. Én hétkor kezdtem a munkámat az Elnök utcában — a mai ruhagyárban —, mi nyolc órát dolgoztunk. Ágyrajáró társaim az estéiket rendszerint otthon töltötték. Korán lefeküdtek, pihenten ébredtek. Én mindig későn, néha futva értem haza, hogy tíz óra előtt hazaérjek. Megtakarítottam a kapupénzt, amit az egyik, házmesteri teendőket ellátó lakónak kellett volna fizetnem. Kora délután, ahogy a munkából hazaértem, rendbehoztam magamat. Félórát foglalkoztam a háziasszony fiával. Okos gyerek volt, nem akadt sok tennivalóm az iskolai dolgozataival. Utána ágyrajáró társaimmal beszélgettem vagy olvastam. Idő hiányában a Vörös Újság árusítását nemigen folytathattam. Minden estém foglalt volt. Fél hétkor elmentem az ifjúmunkásokhoz vagy a pártba vagy a műkedvelőkhöz. Iskolai baráti köröm is megmaradt. K ..özei háromnegyed éve, hogy leverték a Tanácsköztársaságot. Zsúfoltak voltak a bortönök, az internálótáborok. A Horthybíróságok. súlyosnál súlyosabb ítéleteket hoztak. Súlyos vádként hangoztatta az ellenforradalmi sajtó a Návay fivérek kivégzését is. Törvénytelennek jelentette ki a forradalmi törvényszék ítéletét. Követelte: állítsák bíróság elé a forradalmi bíróság tagjait, az ítélet végrehajtóit, kö/tük a Bandl-különítmény katonáit. Közben a rendőrség és velük az ellenforradalmi szervezetek önkéntes segédrendőrei állandóan razziáztak a kommunisták után. Engem is, nem is tudom hányadszor, igazolásra szólítottak fel az utcán. Megmondtam a nevemet, és hogy VII-es gimnazista vagyok. Biztosra vettem: mint eddig is mindig, fiatal korom miatt megint elengednek a razziázók. Nem így történt. Az egyik rendőr sokszorosított névjegyzéket vett elő bőr oldaltáskájából. Lapozta. Megtalálta benne a nevemet. Nem értettem, miként lehetséges. A notesz a körözött kommunisták kinyomtatott listája volt, amit a rendőrök kötelezően magukkal hordtak. Az úton a rendőrségre menet az őrjárat parancsnoka, egy fiatal hadnagy, nem kérdezett tőlem semmit. Azt sem, hogy miért köröznek. De ezt még magam sem tudtam. Emberileg azonban máig nem értem, hogyan tehette, a bikacsökével, amit Horthyék tisztjei akkoriban szíjon a kezükben tartottak, folytonosan egyforma ritmusban ütötte a fejemet. Nem nagyon fájt. Mégis, miért tette ezt velem ? A főkapitányságon tudtam meg, hogv a Návay testvérek egy évvel ezelőtti rögtönítélő bírósági ügyében köröztek. A Bandlkíilönítmény minden katonáját, engem is, gyilkosságra való szövetkezéssel vádoltak. A főkapitányságon nem vallattak. Jegyzőkönyvet sem vettek fel. Másnap reggel gyalog kísértek a rendőrök többedmagammal Horthyék legszörnyűbb kínzókamrájába, a 24 Margit körúti fogházba. Darutollas, egyensapkás tiszti bitangok kínozták itt halálra a magyar dolgozók forradalmának legjobb harcosait. Az ország visszafojtott lélegzettel, elszörnyedve figyelte az itt történteket. Félve léptem át a küszöbét. Az irodában felvették adataimat. A második emelet egyik zárkájában helyeztek el. A hat fogolyra méretezett zárkában tizennyolc kommunista élt „kommunistában". Megosztották egymással mindenüket. Velem is ezt tették. Pedig nekem semmim sem volt. A fogházi adatfelvételkor elvették a pénzemet. Vigasztaltak, biztattak. Kioktattak, miként viselkedjem a kihallgatásomon. Ne hangsúlyozzam kommunistaságomat! Mondjam, hogy kalandvágyból kerültem a Bandi-különítménybe. Senki ellen ne vallják, még ha kínoznak is. Ők is sok szenvedésen mentek át. Kitartottak. Ezt kell tennem nekem is. Késő délután vittek kihallgatásra. Katonatiszt vallatóim olyasmiről faggattak, amiről tényleg nem tudtam. De nem is akartam vallani senki ellen. Nem úgy, mint tegnap az őrjáratvezető hadnagy, aki mindössze „gyengéden" ütötte a fejemet a bikacsökkel, a kihallgató tisztek szörnyen megvertek. Megkínoztak, hogy vallomást csikarjanak ki tőlem. Csakis a magam bizonyítható dolgait ismertem el. Másnap ugyanez történt velem. Járni is alig tudtam. Vánszorogtam a kihallgatásról vissza a zárkába. Az elvtársak nedves ruhával, csodálatos figyelemmel mosdattak. Talpra állítottak. Közelebbről nem ismerkedtem meg velük. Nem voltam olyan fizikai állapotban, hogy emlékeznék személyükre. Közülük csak Peczkay tengerészkülönítmény parancsnokra emlékezem. Utóbb együtt raboskodtam vele Vácott. A katonai hatóságok mindössze négy napig tartottak a Margit körúton. Máig feledhetetlen emlékem kommunista rabtársaim nagyszerű embersége a fehér tisztek embertelenségével szemben. Példamutató biztató szavaikra erősödtem meg kommunistaságomban. Azért kerültem el a Margit körúti fogházból, mert nem voltam még tizennyolc éves. A tisztek, mivel vallomásommal amúgy sem értek el semmit, a szó valódi, tettleges értelmében kirúgtak a Margit körúti fogházból. Véres fejjel löktek be a Szerb utcába, a fiatalkorúak fogházába. Néhány napon át tartottak itt. A fiatalkorúak bíróságának vizsgálóbírója előtt ahogyan az elvtársak is tanácsolták , megjátszottam az ártatlan, polgári származású fiúcskát. Kalandvágyból léptem be a Bandikülönítménybe, mondottam. A vizsgálóbíró jóindulatú volt. Behívatta apámat. Mint kiskorút bűnügyem tárgyalásáig kiadott neki. V, isszakerültem a szülői házba. Szüleim és én is tudtam, nem maradhatok Magyarországon. Biztosan elítélnek. Az iskolából kizártak. Magyarországon amúgy sem tanulhatok tovább. Pedig ez volt az életcélom. Nem vártam be a tárgyalást a Návayügyben. Vád alá helyezésem miatt útlevélhez nem juthattam. Illegálisan kellett átszöknöm Csehszlovákiába. Weóreséknél, Csóngén. 1944, olaj Wahr János felvételei Hét nap, 1969, tojástempera A tenger ajándéka, 1966, tojástempera