Budapest, 1980. (18. évfolyam)

5. szám május - Vas Zoltán: Egykori önmagunk

nek parancsnoka. A Tanácsköztársaság megdöntése után a horthysta ellenforradalom letartóztatta. Nyolc népbiztos társával együtt halálra ítélte a Horthy-bíróság. A Szovjetunió mentette ki a siralomházból. Kicseréléssel került Moszkvába. A Szovjetunióban a munkásbiztosítás egyik neves szervezője. Részt vett a Nemzetközi Vörös Segély és a moszkvai Magyar Klub munkájában. Itt ismerkedtem meg vele. Ötven éven felül volt, én huszonegy. Áthidalhatatlan korkülönbség ez ahhoz, hogy jó baráti közelségbe kerüljek vele. Tiszteltem őt mint a magyar történelem egyik nagy szereplőjét. 1938-ban koholt vádak alapján letartóztatták. Börtönkórházban halt meg. A X X katonai raktárban, ahol a szülői otthonból eltávozva elhelyezkedtem, csukaszürke színű katonai szövetbálákat, tíz darabonként kötegelt katonazubbonyokat, nadrágokat cipeltem. Tisztek leltározták a raktárt, mert az októberi forradalom idején sok minden eltűnt innen. Siettették a munkát. Meghajszoltak mind a harmincunkat, akik itt dolgoztunk. Egyikünk sem volt igazi munkás. Az akkoii munkanélküliségben protekciósokként kerülünk ide-. A háborúban itt szolgált az édesapám. A parancsnoka második gimnazista fiának ingyen leckéket adtam akkoriban. Viszonzáskéat hozott most be napszámosnak. Nem mondtam el neki, hogy otthagytam a szüleimet. Arra hivatkoztam, nem járok többé "gimnáziumba. Pénzt kell keresnem. Nem tellett albérletre. Ágyrajáró voltam a Karpfenstein utcában. Emlékszem, akkoriban is voltak már rendőrviccek. Meggyilkoltak valakit az utcában. A rendőr átvonszolta a tetemet a Baross utcába. Ezt le tudta írni, a Karpfensteint nem. Eredetileg úgy kerültem ide ágyrajárónak, hogy az egyik ház kapujában ákombákom írás hirdette: „Tisztességes férfinak ágv kiadó". Érthetőnek tartottam a feltételt. A környék és az utca minden volt, csak nem „tisztességes". Két saroknyira innen volt a Mátyás tér, a pesti hírhedt cigánynegyed. Minden ház nyomortanya. A Karpfenstein utca végén, a Teleki téren látványos élmény Budapest ócskapiaca. Itt, a mindent elöntő szemétben, óriási zsivajban bármit lehetett vásárolni, eladni. Lopott holmikat tolvajoktól, orgazdáktól. A Baross—Karpfenstein— Népszínház utca és Nagykörút négyzet, minden utcájában kurvák tanyáztak. A számos bordélyház, a zenés kiskocsmák békésen megfértek a nemrég épült egy-két emeletes bérházak kispolgári otthonaival. Nagyapám, a budapesti kerületi főrabbi is ilyen házban lakott a Kender utca és a Bérkocsis utca sarkán. A szép nagy lakás erkélyéről már kisgyerekként tapasztaltam a környék hangos-zajos nappali, esti és éjszakai életét. Tizenegy-tizenkét évesként ekkor már az Andrássy-úton laktunk —, ha nagyapámhoz látogatóba jöttem, a nemrég számomra még „kurva nénik" már engem is csalogattak. Menjek velük. Tizenhárom éves koromban nagyapám hitközsége a közeli templomban ünnepélyes, ősi, zsidó vallási szertartással férfivá avatott. Hosszabb előkészítő vallástanulás után a gyülekezet előtt, a középen levő díszes emelvényen elmondtam a férfivá avatáskor szokásos ősi imákat. Felolvastam a pergamenre írt héber betűs tórából, az ótestamentumból. Tizennégy éves koromban pedig a Fecske utcában egy nálamnál jóval idősebb nő szobájában a valóság egyszerűségében avatódtam férfivá. Inkább ijedtséget okozott, mint különösebb örömöt. Minden társadalmi rétegnek volt bordélyháza. Élén a lányokat dirigáló, kizsákmányoló Madame. Gimnazista barátaimmal már ötödikesként eljutottam az egyik ilyen intézménybe, a Hársfa utcába. Nem szégyelltük. A közszellem megengedte, mert a polgárság, az értelmiség fiai, sőt a munkásifjak is a nagyvárosokban huszonhat-huszonhét éves korukig anyagi okok miatt általában nem házasodhattak. A A jL jLgyrajáróként éltem. A földszintes ház kapuja és három ablaka nézett az utcára. Négy lakás ajtaja és két-két ablaka az udvarra nyílt. Az utcai front a bérkocsi-tulajdonos háziúré. Az udvar ötödik ajtaján nagybetűs, számozott vécé felirat jelezte a két fülkés, vízleeresztős árnyékszéket. Udvari vízcsapból hordták a lakásokba a vizet. Az udvar hátsó részében volt a tulajdonos két lovának az istállója. Ha felült a fiákernek nevezett bérkocsijába, szép ruhájába öltözött. Cilindert viselt. Büszkén csattogtatta ezüsttel díszített, hosszú nyelű ostorát. A lakások egyik bérlője elesett a fronton. Özvegye a nagy szobában négy ágyrajárót tartott. A kisebbikben lakott a fiával. Távozott az egyik ágy bérlője, az ő helyébe kerültem. Megígértem az özvegynek, segítem második polgárista fiát házi feladatainak megírásában. Az Andrássy úti szülői házban a világító udvarra nyíló, ablakos, kétágyas szobában öcsémmel aludtam. Ehhez képest az ágyrajárás elég nehezemre esett. A négv ágy, a nagy szekrény, az egymásra rakott bőröndök között alig jutott hely mozgásra. Ha nehezen is, alkalmazkodnunk kellett egymáshoz. Különösen nekem, hiszen én voltam a legfiatalabb. Mindhárom szobatársam harminc év körüli segédmunkás, Szolnok környékének egyik falujából valók. A közeli Állami Gépgyárban dolgoztak. Szombat esténként utaztak haza. Vasárnap este visszajöttek. Szívük szerint otthagyták volna a gyárat, ahova legényekként kerültek. Maradtak, mert a háborúban felmentették őket a katonaságtól. Visszatartotta őket a soványka állami nyugdíj reménye is. Nagy kiváltság volt ez. A legnagyobb magántőkés gyárakban sem adtak nyugdíjat a munkásoknak. Kikérdeztek, miként kerültem közéjük ágyrajárónak. Nekik is, az özvegynek is hűségesen elmondtam. Beszélgettem velük az engem rajongásig eltöltő kommunistaságomról. Nem értettek meg. Hogyan is értettek volna?! Hivő katolikusként megtartották a vallást. Ha valamiben egyet is értettek velem, állami emberként az egyikük kivételével nem mertek szólni erről. Az utóbbi keresztényszocialista-szociáldemokrata keverék nézeteket vallott. Vele beszélgettem a legszívesebben. Mindig odafigyeltem arra, amit mondott. Magva, értelme volt, még ha krisztusi szocializmust hirdetett is, aminek a lehetőségében nem hittem. Jól megvoltunk egymással mi négyen, ágyrajárók. Társaim kedveltek. Gyerekember voltom ellenére kifejezték kommunistaságom iránti tiszteletüket. A háziasszony jóindulatát azzal nyertem meg, hogy fia máris jobb osztályzatokat hozott a feladataira. Társaim hétköznapi ágyrajáró élete a lehető legegyszerűbben alakult. Hajnalonta egy pohárka pálinkával kezdték. Ha kínáltak is, nem ittam. Nem voltam soha antialkoholista. Társaságban a barátságért, a jókedvért máig emelem poharamat. Szívesen kínálom vendégeimet. Korábban azonban sokáig semmiféle italt nem ittam. Története az, hogy még 1918 szilveszterén műkedvelő társaimmal kommunista ifjúmunkás esten léptünk fel. A műsor után a közönséggel együtt mi is itt szilvesztereztünk. Megbeszéltük, ki mit hoz, piknik alapon, élelmet, italt, tányért, evőeszközt, poharat. Én egy üveg császárlikőrt hoztam. xMűsorunkat a főként kommunista ifjúmunkás közönségünknek az általunk máris nagyon remélt, közelgő kommunista forradalom jegyében válogattuk össze. A műsorban egyik kedvenc Adv-versemet szavaltam: A márciusi naphoz címűt. Forradalmian átéltem gondolatát. Igyekeztem ezt szavalatommal tolmácsolni. Kommunista közönségünknél sikerem volt vele. Tapssal megújrázták. A műsor után láttunk hozzá a szüveszterezéshez. A terem szélén székeken terítettünk. Baráti társaságban körülültük. Ahogyan mondani szokás: ettünk, ittunk, nem bánkódtunk. Kínálgattam én is a nagyon ízes, könnyű italnak tartott császárlikőrt. Barátaim viszont kínálgattak. Táncoltunk a lányokkal. A mamákkal és a nagynénikkel is, mert az akkori illem szerint a lányok nem jöhettek mulatságba idősebb nő kísérete nélkül, az öntudatos ifjúmunkásokat kivéve. Nem emlékszem, hogyan, fejbe kólintott az ital, leültem a földre. Elaludtam. Hajnalban, a mulatság végével barátaimtól támogatva, dülöngve távoztam. Nagyon szégyelltem a történteket. Ágyrajáró társaim hajnalonta magukkal vitték a gyárba reggelijüket, ebédjüket tarka kockás kendőben. Szalonnát vagy kolbászt, kenyeret, hagymát, sót, paprikát. Esténként sűrű levest főztek babból, lencséből, tarhonyából. Krumplival kevésbé éltek. Azt a nagyon szegény emberek ételének mondották. Táplálkozásuk az élelmiszerjegy-rendszer és az általános nélkülözés közepette irigylésreméltóan bőséges volt, sőt, fényűző. Megengedhették maguknak, hogy mindent, a kenyeret is a falujukból hozták. Jó pénzen eladásra is jutott a Teleki téren. Vásároltam tőlük én is ezt-azt. Olykor megkínáltak főtt ételükből. Bizony megköszöntem. Napszámos béremből az ő táplálkozásmódjukat nem fizethettem volna 23