Budapest, 1980. (18. évfolyam)

4. szám április - Dr. Kiss István: Városegyüttesek

ságföldrajzi értelemben is városegyüttesnek, városi tájnak. Ezekben — a közigazgatási helyzeten túlmenően — az egységeket gazdaságföldrajzi, vagyis szoros termelési, illetőleg ellátási kölcsönhatások fűzik össze, és az összetartozó településeket, ha nem is minden, de legalább bizonyos szempontokból, többé-kevésbé városias fejlettség jellemzi. Ez elsősorban a foglalkozási struktúrában, továbbá a kommunális és közintézményi ellátás (helyi energia- és vízellátás, orvos-egészségügyi, oktatási, esetleg kiskereskedelmi ellátás stb.) tekintetében érzékelhető. E három típus: a budapesti agglomeráció, a hegyvidéki és az alföldi városegyüttesek, városi tájak. A legfejlettebb ilyen együttes a vitathatatlanul városi tájnak tekinthető budapesti agglomeráción belüli városokból áll, ideértve a várossá alakulást illetően sajátos helyzetű Szentendrét is. Az építési előírások miatt ugyanis Budapest szívóhatása már régóta a főváros közigazgatási határain kívül érvényesül. Az ennek folytán felduzzadt népességű ,,Pest környéki lakótelepek" közül először Újpest, majd Kispest, Pestszenterzsébet és Rákospalota, továbbá Budafok és Pestszentlőrinc, végül Csepel értei városi rangot. Mindezek a hajdani Budapest körül kialakuló első agglomerációs gyűrű községeivel (például a Rákosokkal) együtt peremkerületként 1950-ben beolvadtak a főváros területébe. A főváros továbbra is meglevő vonzása és egyben a területére való letelepedési és egyéb tilalmak következtében létrejött második agglomerációs gyűrű községeiből először Százhalombattát majd Dunakeszit és Érdet nyilvánították várossá. A városegyüttesek másik típusa a Dunántúlon és az Északi Dombvidéken, elsősorban a délnyugat—északkelet irányban húzódó, hegyvidéki ipari tengely mentén alakult ki. Eleinte a régi várak tövében, elsősorban egyházi-adminisztratív centrumokhoz kapcsolódóan a kézműiparból és a szőlőművelésből eredő árutermelés és egyben az áruközvetítés színhelyei nyerték el a városi rangot. Ehhez járultak később a nyersanyagok és energiahordozók kitermelésének a bázisán létrejött régi, illetőleg új ipari városok. A hegyvidéki együtteseknek a területe általában Icisebb, és ennek megfelelően magasabb a népsűrűségük és az urbanizációs szintjük, valamint intenzívebbek az egységek közötti termelési és ellátási kapcsolatok. Végül az együttest alkotó települések inkább kis-, illetőleg külvárosias, mint falusias jellegűek, nem is beszélve a tanyasias szint teljes hiányáról. Ilyen együttesnek tekinthető: Pécs— Komló, Szombathely—Kőszeg, a hozzájuk csatlakozó Sárvárral és Celldömölkkel, Veszprém—Ajka, Várpalota és Balatonfüred, a Tatai-medence Oroszlányból, Tatából és Tatabányából álló együttese, valamint kialakulóban levő városegyüttesként: Szekszárd—Bonyhád—Dombóvár, a Zagyva völgye (Salgótarján—Hatvan), a Sajó völgye (Ózd, Kazincbarcika, Miskolc, Leninváros), végül Sátoraljaújhely—Sárospatak, esetleg: Eger—Mezőkövesd. Az Alföldön főként a török időkben a szultán fennhatósága alatt álló (ún. khász városok), elsősorban a rideg állattenyésztésből élő, némi kézműipart is folytató polgárságú vásárhelyekből alakultak ki a városok. Az állattenyésztés céljait szolgáló lakatlan puszták miatt a határaik nemegyszer elérték vagy meghaladták egy-egy kisebb dombvidéki megye területét. Az alföldi városegyüttesekre a nagy kiterjedésű területekre számított alacsonyabb népsűrűség és ezzel együtt — a városi belterületek egy részétől eltekintve — az urbanizációnak, főként a művi létesítményeknek az alacsonyabb szintje jellemző. Ugyanez okból az egységek közötti termelési és ellátási kapcsolatok is lazábbak. Az együttes települései között több a falusias és a tanyasias jellegű. Ilyen városegyüttesnek tekinthető: Debrecen—Hajdúszoboszló, Hajdúnánás—Hajdúböszörmény, Karcag—Kisújszállás, Szolnok—Törökszentmiklós, Mezőtúr—Túrkeve, esetleg Szarvas, a Közép-békési városegyüttes: Békéscsabával, Békéssel és Gyulával, továbbá Szeged—Hódmezővásárhely— Makó, Szentes—Csongrád, esetleg Kiskunfélegyháza, Kecskemét—Nagykőrös, esetleg Cegléd. Kialakulóban levő és a többi alföldi együttestől sajátosságaiban eltérő együttesnek tekinthető: Mátészalka—Nyírbátor—Fehérgyarmat—Vásárosnamény együttese. A városegyüttesek problémái Már a városkörnyékek kialakítása is számos újszerű és előre nem látott gondot eredményezett. A problémák nem is anynyira a járási hivatal vezetője által gyakorolt felügyeleti jogkörnek a városi tanács vb-titkárára történt átruházása miatt jelentkeztek, hanem a városi és községi tanácsok egyéb funkcionáriusai, testületei és szervei közötti együttműködéssel kapcsolatban merültek föl. Ezek a kérdések nem az állampolgárok különböző ügyeinek az intézését jelentő ún. hatósági igazgatás körébe tartoznak, hanem a városnak és környékének a lakosságát ellátó munkaszervezetek fejlesztését és irányítását végző településfejlesztési és településfenntartási igazgatást érintik. Ilyenek azonban nemcsak a városnak és környékének, hanem a városi tájat alkotó városok kapcsolataiban is mutatkoznak, mégpedig nem az alap-, hanem a közép-és felsőfokú ellátás szintjén. Különösen az alacsonyabb szintű ellátást nyújtó intézmények és létesítmények irányítása, valamint működésük különböző előfeltételeinek biztosítása tekintetében. Minél magasabb szintű településhálózati szerepkört lát el ugyanis egy város, annál több az olyan intézménye, termelő és szolgáltató vállalata, amelyik nem érintkezik közvetlenül a lakossággal. Ezeknek a feladata már nem a közvetlen ellátás, inkább a lakossággal közvetlenül érintkező szervezetek irányítása (ilyen funkciója van az igazgatóságoknak, a trösztöknek stb.), vagy pedig az azok működéséhez szükséges előfeltételek biztosítása (például a szakoktatás, kutatás stb.). Az ilyen tevékenységek pedig rendszerint túlnőnek egy-egy városnak és környékének a keretein, és általában több város, esetleg egy régió vagy pedig az egész ország területét érintik. A magasabb fokú központok természetesen alacsonyabb szintű funkciókat is ellátnak, mégpedig nemegyszer többszörösen, amiért is ebből a szempontból több alsófokú központ térbeli együtteseként is értelmezhetők. Városaink eltérő szintje a fentiekből következően nem is annyira ellátottságukban, azaz műszaki és közintézményi infrastruktúrájuk eltérő fejlettségében mutatkozik meg, hanem sokkal inkább településhálózati szerepkörükben. Eléggé általános eset, hogy egy adott város ellátja más városok közép- és a felsőfokú funkcióinak egy részét is. Ezért jelölt ki az országos településhálózat-fejlesztési koncepció a közép- és felsőfokú központok mellett elég sok részleges közép- és felsőfokú központot is. Minden bizonnyal regionális hatósugarú intézményeire való tekintettei vált az öt vidéki megyei város kiemelt 2. Városok — városkörnyékek területe, 1979. A városok központi szerepköre szerint országos és felsőfokú központ középfokú központ részleges középfokú központ • j városkörnyék 13