Budapest, 1980. (18. évfolyam)

1. szám január - Kertész Péter: Öregek a Gyermek téren

Elbütykölgetek... Kit tetszik keresni? néztem át, nincs-e bennük piszok." Öt évig kapott nyugdíjat, aztán elvesztette. A férje „tizenegyszeres műtétes volt", ott kellett lennie mellette. Tizenhárom éve özvegy, éjszakánként szép lakásról álmodik. A mostani másfél-szoba-konyha egy romos, életveszélyes házban vár megújulásra. Három özvegy sógornőjével lakik egy födém, de külön fedél alatt. „Szerbusztok, hogy vagytok" — ennyi a terefere. „Aztán behúzódunk, éljük a magunk világát." 1296 forintot oszt be hónapról hónapra, függetlenül attól, hogy alakulnak az árak. Szabad szombaton csirkét vesz a piacon. Most próbál villannyal fűteni, s tv-je is van: „hogy valami szóljon hozzám". Gizi néni, vagyis Kelemen Alajosné a napköziben ünnepelte 80. születésnapját. Szűcs volt a tanult mestersége, s mindjárt hozzáteszi: „Jó nevem volt a szakmában." Idén ajándékozta el a nagyon szép kulikabátját. Valamikor valódi lengyel tűzrókája is volt! A férje utolsó öltönyét meg annak ajándékozta, aki a tetőt megjavította. Gyereket nem szült, pedig annyit költöttek rá, hogy legyen, mint mások arra, hogy ne legyen. Pótmama volt 28 hónapig. Aztán mikor leesett a lábáról az ura, feladták a nagy lakást, s házmesterséget vállaltak. Gizi néninek 750 forint volt az özvegyi nyugdíja, s csak tavalytól kap 2290 forintot. Elégedett, derűs, gyors észjárású asszony. „Annyit kell beosztani, amennyije van az embernek." Szoba-komfortos lakásának nagy konyhájában fiatal házaspár lakik. Szerződést nem kötnek, anélkül is megbecsülik egymást. Törődnek vele. A napköziben alapító tag. Hatan már meghaltak, többen kimaradtak. Ő viszont soha nem hiányzik. Margitka, Gizi néni legjobb barátnője végszóra érkezik. „Ő az egyik doktorné", dr. Wolf Józsefné. Nyolcvanöt éves, rang*idős, ami persze nem jár semmilyen megkülönböztető tisztséggel. Oldottan, kulturáltan társalog, s közben még arra is jut figyelme, hogy odaszóljon fotós kollégámnak: „Aztán jó képet csináljon, fiatalosat". Férjének államtudományi doktorátusa volt Temesváron: mint haszonélvező havonta 1400 forintot kap utána. 1970-ben települt Budapestre a lányához, aki gyermekorvos a Kisgömb utcában. A két özvegy jól megvan egymással a háromszobás öröklakásban. „A lányom hallott az ÖNO-ról, ő tanácsolta, hogy iratkozzak be, itt legalább nem leszek napközben egyedül. Lassan már beszélni is elfelejtettem. Nem nagyon kellett rábeszélni, jöttem magamtól, másként a fővárosban nemigen lehet ismeretséget kötni. Bevásárlók, takarítok, s általában 10—12 óra között járok be. Jó a barátság, beszélgetünk, olvasunk, nagyokat hallgatunk, és soha nem veszekedünk." Margitka az egyetlen dédnagymama e kissé megkésett alkalmi társulásban. A társalgóban tart még a Karády-show. Az ilyet szeretik a legjobban. A kéthetenkénti ingyen mozinál is jobban. Fényes, kipirult arccal ülnek a kényelmes fotelokban, s mit nem adnék érte, ha tudhatnám, mi viharzik megfáradt, minden cseppnyi szeretetre engedelmes lelkükben. Kálmán bácsi, mintha csak megérezné, hogy nagyon elkalandozott kedves közönsége figyelme, csavar egyet a hangerősítőn. Valósággal harsog az egykor oly divatos sláger: „A hómezőkön át egy halk melódiát..." Én meg arra gondolok, hogy ez a világtalan szent ember nem is olyan régen még fél napokat álldogált a házuk kapujában, vakon, szerencsétlenül, hogy legalább köszönjenek neki a munkából hazatérők. 13