Budapest, 1979. (17. évfolyam)

2. szám február - Dr. Buza Péter: Hermina út 35.

rodtak a házra felvett jelzálogkölcsönök bejegyzései a „birtoklap" földhivatalban őrzött „teherlap" mellékletein. S azután — 1933-ban — az épületet megvásárolja báró Waldbott Ödön földbirtokos, hogy családjával együtt ő is a Hermina úti villa egyik épületszárnyába költözzön. Ettől fogva halálukig Róheimék már csak lakók a Róheim villában. Előbb, 1939 januárjában az egykori sikeres üzletember költözik ki visszavonhatatlanul minden evilági villából, s jóval később, 1952 telén feleségét is kikíséri néhány hivatalból kísérő utolsó lakhelyéről, a chevra kadisa szeretetotthonból végső nyughelyére. * — Hoffmann elvtárs, miért kellett Róheim Gézának 1919 után állást keresnie? — A Károlyi kormány idején néhány, addig mellőzött tudós katedrát kapott az egyetemen. Köztük volt Róheim Géza meg persze mások, mint például Lukács György. Aztán jött az ellenforradalom, és rövid úton megszabadultak tőlük. Valóban nagy tudós volt Róheim? Már elnézést a naiv kérdésért, de sohase foglalkoztam néprajzzal. — Külföldön igen nagy, korszakos jelentőségű etnográfusnak tartják. Éppen most jelent meg egy könyv Párizsban róla, elméleteiről, tanításairól. Ez most a szakma „slágere", sikerkönyve. Egy kicsit túloz. De az kétségtelen, hogy nagy tudós volt. A Columbia egyetemen tanított, ahol — nem kis r év — Margaret Mead adott elő etnológiát. Tavaly járt itt Róheimnek egy londoni barátja, hazahozott egy csomó kéziratot, pszichológiai értekezéseket. Tárgyalt az Akadémiai Kiadóval is, talán lesz a dologból valami. Nálunk főleg a szakemberek ismerik. A maga idejében amolyan hobbi-tudósnak, szalontudósnak tartották. Saját pénzén kutatott, utazott, jelentős magánvagyona volt. Ausztráliai gyűjteményét letétbe helyezte itt, a Néprajzi Múzeumban. Aztán, amikor 1938-ban úgy döntött, hogy Amerikában telepedik le, bement a múzeum akkori vezetőjéhez, s „dicső elődömnek" elmondta: Kollégám, elutazom, rendezzük a letétet. Az meg közölte \ ele, hogy már régen felleltároztatta a legutolsó csorba kőbaltát is. Róheim nem ódzkodott, hezitált sokat. Kijelentette, hogy az ügy tovább nem érdekli, lemond -mindenről, minden jogáról, és elutazott. Végül is disznóság volt, amit csináltak vele, de egyszerűen nem volt „ügy" a számára. * „A Néprajzi Múzeumban Róheim Géza emlékkiállítás nyílt; az ismert etnológus és pszichológus a kőkori vadász-halász eszközöket 1928—1930 közötti ausztráliai kutatásai során gyűjtötte." (Népszabadság 1978. május 31.) * „A kiállítás anyagának legnagyobb része a nemzetközi tudományos életben kiemelkedő szerepet játszó Róheim Géza gyűjtéséből származik. Róheim Géza 1891-ben született Budapesten gazdag kereskedőcsaládból. 1909-ben érettségizett, majd a budapesti egyetemre iratkozik be, ahol földrajz főszak mellett nyelvészetet és irodalmat hallgat. Tanulmányait Berlinben és Lipcsében egészíti ki, ahol a kor neves etnológusainak, Felix Luschannak, Karl Weulenak, Paul Ehrenreichnek előadásait látogatja. 1914. május 16-án doktorál Budapesten földrajz, keleti népek története és angol filológia tárgyakból. 1917-ben a Széchenyi Könyvtár szakdíjnokként alkalmazza, állását azonban az 1919-es proletárdiktatúra idején kifejtett tevékenysége miatt elveszíti. A pszichoanalízissel, illetve ennek az etnológiában való alkalmazásával a húszas években kezd intenzíven foglalkozni, miután az irányzatot már egyetemi évei alatt megismerte, sőt Freuddal 1918-ban személyesen is találkozott a Budapesten tartott Pszichoanalitikus Kongresszuson. Róheim látszott alkalmasnak arra, hogy az anyajogú társa-Az arab-szoba részlete dalmakkal a helyszínen, Ausztráliában és másutt foglalkozzék. A kutatóút költségeinek fedezését Marie Bonaparte görög hercegnő vállalta, aki maga is Freud híve volt. Róheim feleségével 1928 végén indult el Londonból Ausztrália felé. 1931 április végén érkezett vissza Budapestre. Budapesten állást nem kap, mint író és analitikus tartotta fenn magát. 1938 őszén Amerikába emigrált. 1953-ban, New York-ban halt meg. Tevékenysége rendkívül szerteágazó. Mintegy 150 cikket, tanulmányt és tucatnál több könyvet írt, amelyekben a magyar és egyetemes néprajzi anyaggal, vallási, folklorisztikai, mitológiai és pszichoanalitikai kérdésekkel egyaránt foglalkozott. Az etnológia pszichoanalitikai irányzatának legkiemelkedőbb, világhírű egyénisége." (Részletek a Róheim emlékkiállítás katalógusából.) * — Van valahol emléktáblája? Mert a házon, ahol majd 20 évig lakott, nincs . . . — Nem tudok róla, hogy lenne bárhol is. — Megint naiv a kérdés: megérdemelné ? — Azt hiszem, meg. Talán csak azért nincs, mert eddig nem jutott senkinek az eszébe. * — Tüzetesebb szemrevételezés nélkül is meg merem kockáztatni, hogy ez a valóban szép és ritka burkolat a pesti Fischer műhelyből került ki. Ö volt a kor divatos szállítója, egy árnyalattal „szegényebb", mint Zsolnay, de komoly produktumai voltak. Persze ez nem is annyira arab, mint inkább mór — vagy „héber" szoba. A felirat biztosan hébernyelvű. Tudja, a századforduló idején épültek ilyen késői historizáló szobabelsők, egyegy korszak hangulatát, atmoszféráját próbálták visszaadni. És milyen kitűnő állapotban van! Az oszlopok pedig még ritkábbak. Nézze csak ezeket a különleges faragású záróköveket! Alighanem gránitból készültek. Még ilyen mintát nem is láttam . . . Nagyon értékes az egész, így együtt, ahogy van. A színek persze elpiszkolódtak. Van itt egy nedves szivacs valahol? Megpróbálok egy egyrészt letisztítani. — Hohó, baj van! Ez stukkó! Látja? Gipsz. Festett gipsz. Nem kerámia. Hát így egy árnyalattal kisebb az iparművészeti értéke, de nagyságrendekkel nagyobb a csoda, hogy kibírt nyolcvan évet. És ép. Teljesen ép . . . — Rászolgál a védelemre ? — A legteljesebb mértékben! Egy héten belül újra kijövök, elkészítem a hivatalos szakvéleményt, és felterjesztjük a minisztériumnak. Feltétlenül védetté kell nyilvánítani. Kevés ilyenfajta ipartörténeti, építészeti emlékünk maradt. És ezt a keveset meg kell menteni. Mi persze — múzeumosok — csak a „passzív" védelem fegyvereit birtokoljuk. Szakvélemény, nyilvántartás, nagyritkán egy-egy állapotfelmérő ellenőrzés. A többi az épület gazdájának ügye. Persze, nem magánügye. * 34