Budapest, 1979. (17. évfolyam)

2. szám február - Dr. Buza Péter: Hermina út 35.

. . . Délután félhat óra volt.. . Nyolc fegyveres katona berontott gróf Tisza István Hermina út 35. számú villájába ... A katonák súgtak valamit a csendőröknek, mire ezek otthagyva fegyvereiket, gyorsan eltávoztak. . . . Néhány másodperc múlva újabb három katona puskával a kezében rontott be az előszobába, és egyenesen bementek a hallba. Rögtön megpillantották Tisza Istvánt, aki a hallból nyíló szalon szélén, a zongoránál állott. .. . Közben Tisza is előre jött feleségétől és Almássy grófnőtől kísérve. ... A katonák vezetője ekkor a következő szavakat intézte Tiszához: — Tudja maga azt, hogy maga miatt nyolc éve szolgálok ? Tudja maga azt, hogy maga okozta ezt a háborút, s hogy maga miatt sok millió ember pusztult el? Tudja maga, hogy ez gazemberség? És a három katona elsütötte fegyverét. Két golyó Tisza hasába fúródott, a harmadik testének felső részébe. Tisza István összerogyott. Ekkor még eszméleténél volt, s a következő szavakat mondotta: — Meglőttek . . . végem van . . . ennek így kellett lennie. Telefonoztak a mentőkért, Fenesi Sándor inas . elszaladt a Bethesdába orvosért, de mire ez odajött, Tisza István öt percig tartó szenvedés után meghalt." (Részlet Az Est 1918. november 2-i riportjából.) * — A legszebb itt az arab szoba. Itt rendezzük a nagyobb értekezleteket, itt folyik a tanítás is. Ez a terület műemléki védelem alatt áll. Olyan, mint egy faragott dobozka. Feltétlenül meg kell néznie. Csupa dísz mindenütt. És öt különböző színű márványoszlop támasztja a mennyezetet. — Mikor idekerült, mondta valaki, hogy ez az a ház? — Hogyne, már az első napon, amikor kiderült, hogy itt leszek majd nevelő. Hát most — gondolom — másként néz ki minden, mint akkoriban, amikor Tiszáék bérelték. — Bérelték? — Én úgy hallottam. Szóval nagyon meglepődtem. Régebben is föltűnt nekem ez a ház, hogy szépen épített, jobb sorsra érdemes, me.-t bizony elég rossz állapotban van most. Évek 6ta tataroznák, de rettentő pénzbe kerül, sose teiik rá. Az Állami Szociális Intézmények Fiúotthona 1967-ben kapra meg ezt az épületet. Elvileg 14— 30 éves korig tanulnak, laknak, dolgoznál itt a mozgássérültek. Van olyan fiúnk, aki csak lakni jár ide, félig-meddig rehabilitálták, dolgozik is. de hát hova menjen esténként, éjszakára ? Aztán van itt műhely, a Medicoré, szóval rendes munkakönyves állás, annak, aki helyben dolgozik. Működtetünk kihelyezett gimnáziumot meg általános iskolát, van, aki szakmát tanulni jár el. Egyszóval nehéz lenne megmondani, mi is ez az intézmény. Száz fiúnk van most, sokan vagyunk, alig férünk. — Fiúnk? — Nézze, hivatalosan „gondozottak", de én ezt olyan nem szívesen mondom, beletörik a nyelvem. * „Az ebéd alatt a vendégek valamelyike csodálkozásának adott kifejezést: Tisza miérí éppen ide jött lakni, ebbe a cifra villába, közvetlenül annak a nyári vendéglőnek a szomszédságába, melyben a szocialisták gyülekezeteiket tartják. Tisza mosolyogva válaszolt: minden ilyen gyülekezés alkalmával remélem, hogy ezeket a színes ablakokat betörik, s így rendes üvegekhez jutok. Dehát pechem van, a háziúrnak pedig szerencséje. Mikor ugyanis Tisza megszűnt miniszterelnök lenni, és a budai palotát el kellett hagynia, 1917 nyarán nem nagyon válogathatott a lakásokban. Így került a városligeti villába. Ez a villa mór stílusban épült. Egészen lehetetlenül hatottak Tisza bútorai a csavart oszlopok és a színes ablakok között." (Jakabffy Elemér: Emlékezéseim Tisza István grófról) * — Igen, azt mondták, védelem alatt áll! Megnézné a nyilvántartást is? — Nincs, nincs nyoma. Se Május 1. út 45., se Állami Szociális Intézet, se „arab szoba". Sajnos semmi. Talán a Műemléki Felügyelőségen kellene megkérdeznie. — Ott már próbálkoztam, ők mondták, hogy érdeklődjem az Iparművészeti Múzeumnál. Mert végülis csak egy szoba az egész, szobabelső, egyszóval ipartörténet. — Nincs adatunk erről a házról. Egészen biztos, hogy nincs. De annak azért örülök — ha segíteni nem is tudtam —, hogy felhívott bennünket. Kimegyünk, megnézzük, hátha van ott valami, amiről mégiscsak tudnunk kellene. Róheim Samu nem krajcáróskodott. Telt az osztalékokból, a tekintélyes vagyonból. Mindez persze inkább csak sejthető, a ház gazdájának neve ritkán bukkan fel a századforduló utáni politikai, gazdasági almanachokban, kézikönyvekben. Az 1910-es Magyar Tiszti Cím és Névtár az István Téglagyár RT igazgatósági tagjaként említi, az 1934-es budapesti telefonkönyvben „igazgatóként" szerepel. A Magyar Ipar és Kereskedelmi RT-vel egy hívószámon, a vállalkozás nevével együtt említve listázza nevét az 1920-as telefonkönyv. Akkori címe: Szentkirályi utca 16. De a Hermina út 35-ben két évvel a Tisza ügy után már a család lakik. így Róheim Géza, az 1891-ben született fiú, a nálunk méltatlanul elfelejtett néprajztudós is. Hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1938 őszéig élt ebben a házban. Időközben a szülők is visszatérnek a Hermina úti palotába. Talán már nem ment olyan jól az üzlet? Az tény, hogy a 20-as évektől megszapo-A faragott lépcső