Budapest, 1979. (17. évfolyam)

1. szám január - Székely Eva: Otthonom a víz

A gyógyszertárban álmomat, és megígérte, hogy valóra váltja. Ez a találkozás sorsdöntő volt, és kihatott egész további életemre. Többé nem tudtam szakítani a vízzel. Második otthonom lett az uszoda, Sose lettünk egymáshoz hűtlenek: a víz meg én. Voltak ugyan életem során rossz időszakaink, elkeseredett pillanataim, de váláshoz ez sem vezetett. Szárazföldi otthonunkban, a Visegrádi u. 9-ben legifjabb korom meghatározója és egész életemre kiható tényezője három nagyszerű dolog: a rend, a szeretet és a biztonság volt. Rend, amely a családban körülvett, ahol mindennek megvolt a maga helye és ideje, ahol minden tervszerűen és ésszerűen történt. Ez olyan mély nyomokat hagyott bennem, hogy még ma sem bírom a rendetlenséget se kívül, se belül, se magamnál, se másnál. A szeretet, amely kisgyerek koromban olyan egyszerű, érthető és szinte tapintható volt nálunk, az én kis világomban, olyan fontos volt számomra, mint a levegő. Észrevétlen, de nélkülözhetetlen.' Mint a teve, amikor elindul a sivatagban, és magában elegendő vizet raktároz, hogy túlélje a sivatagi utat, úgy raktároztam én el a családi oázisban azt a szeretetmennyiséget, amelyből a mai napig élek. Milyen is volt az engem gyerekkoromban körülvevő szeretet? Édesapámat akkoriban naponta egyszer láttuk. Délben, a közös ebédnél. Mikor édesapám délben megérkezett, terítve volt az asztal, én és a nővérem pedig tűkön ülve vártuk. Amikor meghallottuk, hogy a kulcsot beilleszti a zárba, mint két őrült rohantunk, felrúgva a szőnyegeket, hogy minél előbb a nyakába ugorhassunk. Sokkal később ébredtem csak tudatára, hogy édesanyám, aki semmiféle rendetlenséget nem tűrt, soha nem szólt ránk. A biztonságot pedig már óvodás koromban éreztem, amikor lakásunk ajtaja becsukódott mögöttem. Egy kisgyerek éles ösztönével felfogtam, hogy a családban otthon, biztonságban vagyok. A valódi, a családi otthonból egy egész életre ezt hoztam magammal. Mit kaptam a víztől, a sporttól, az uszodától, második otthonomtól ? Ez a második otthonom nevelt belőlem sportembert. A sportember fogalmán én nem élversenyzőt, sőt nem is versenyzőt, hanem egy íratlan emberi norma megtestesítését, bizonyos élet-és magatartásformát értek. Sportember lehet az is, aki még versenyen soha nem vett részt, és lehet nem sportember egy sokszoros világbajnok. Az igazi sportember megtanul uralkodni testén és érzelmén, minden körülmények között megtartja józan ítélőképességét, és eszerint cselekszik. Ilyen sportember szeretnék én mindig lenni, bár ez nehéz, és nem is mindig sikerül, de legalább szeretném. Az uszodában tanultam meg, hogy az életben minden megtörténhet, -emmirc nincs biztosíték. Megtanui-jm, hogy az úszás, a munka egész Verseny közben Andrea úszni tanul Unokám