Budapest, 1979. (17. évfolyam)

2. szám február - Vargha Balázs: Császár István holtpontjai II.

Csigó László felvétele Irodalmi városkepek VARGHA BALÁZS Császár István holtpontjai II. A váltónál Az iskolahagyott gyógyszertári laboráns, meg a nyugalmazottan is dolgozni járó patikus bácsi hazafelé tartanak A kavics című elbeszélésben. Furcsa szerzet mind a kettő: innen a barátságuk. Zsiga bácsi fényképeket mutat tornászbajnok korából, s közli azt a szándékát, hogy élete végét egy déltengeri szigeten tölti majd. ••A gyógyszertár elég távol esett a város központjától, amerre mindketten laktunk. Esténként együtt várakoztunk a ritkán közlekedő villamosra. Már végén jártunk az ősznek, korán sötétedett. Ott álltunk a megállóban, körülöttünk szürkészölden az égre meredtek a felsővezeték tartóoszlopai meg mindenféle fenyegető traverzek, hűtőtornyok, lepárlók és gyárkémények sziluettjei, meg egy végtelenbe nyúló téglafal, elhamvadva önmaga belső izzásától." Nem tudhatjuk pontosan, hogy a fenyegető jelző csak a traverzekre vonatkozik-e vagy a táj minden többi elemére. A kor, amelyikben a két ember álldogál, kétségtelenül fenyegető volt. Császár maga jelenti ezt be: ő is akar már egyszer írni egy történetet „az úgynevezett személyi kultusz éveiből". Ha már azok a fiatalok is megírták erről a magukét, akik pelenkások voltak még akkoriban. Álldogálnak hát a korai alkonyatban és a fiú odapasszol egy kavicsot a bácsi elé. Az is belerúg. A buta kavics meg éppen a villamos váltójába szorul bele. Hogy ez a rosszra sikeredett továbbítás figyelemre sem érdemes semmiség-e vagy mindkettőjük létét veszélyeztető szerencsétlenség — azt a megsűrűsödő pillanat dönti el. Mikor a bácsi éppen lehajolna, hogy fölvegye az eltévedt kavicsot, valaki megfogja a vállát. „Egy tésztaképű férfi volt. A rövid, kese haja gyéren a homlokára tapadt, mintha verejtékezne a feje. Valami merev szenvedés nyomódott az arcába, ami iszonyatot keltett bennem." A tésztaképű egyetlen mondatot mond, mégpedig fájdalomtól elgyötört hangon: „Nem gondolja, hogy ez szabotázs?" S itt fut rá a váltóra nemcsak a közelgő villamos, hanem a történet is. Mert a „szabotázs" szónak következményei voltak akkor. Még jó, ha években kifejezhetők. A villamos már-már elérte a kavicstól megbénított váltót. A déltengeri szigetcsoport egyszerre átvált ekkor egy másik képre, amely valamiképpen mégis azonos vele: „A börtön déltengeri szigetcsoport. Ez leginkább a sétánál vehető észre. Az udvart háromméteres falakkal szobányi nyégszögekre osztották ... Az egyik négyszögben sétál Zsiga bácsi, egy másikban természetesen én. Két hónapja nem tudunk egymásról semmit, de annyit tudunk, hogy az ügyünk rosszul áll. . . "Vallatás, tárgyalás, két év bánya . . . ,,Néha a szokásosnál is lassabban múlik az idő..." De mégse lett több a két év, mint egy tizedmásodperc. ,,A férfi levette a kezét Zsiga bácsi válláról, a villamosra nézett, aztán a váltóra. Oda, ahová a kavics esett. Mi is a váltóra néztünk. Szoborcsoportként álltunk az alkonyatban, szánalmasan összetartozókká váltunk. A villamos egyre erősebben zörgött. Mielőtt ideért volna, a vezető kikapcsolta a motort, és a kocsi már csak saját lendületétől gördült. A váltó kétméteres acélvésője hatalmas csattanással átváltott, nem is hallatszott, ahogy porrá zúzza a közé került kavicsot. . . A peronról visszanézve láttam, hogy a férfi ott maradt a megállóban. A válla megrezdült, mintha sóhajtana." A didaktikus szándékon (mutassuk meg ezeknek a süvölvényeknek, mik eshettek meg akkor az emberrel) fölülemelkedik az írói igazság. Mert ez a tésztaképű egyáltalán nem olyan szimpla figura, mint azok, akik tucatjával járkálnak, szimatolnak, denunciálnak az ötvenes évekről szóló újabb regényekben. Gyötrődő ember ő is, aki jobban megretten attól, hogy szemtanúja 22