Budapest, 1979. (17. évfolyam)

12. szám december - Dr. Gyapay Gábor: Fiatal múzeumbarátok

Fiatol múzeumbarátok Londonban, a Szent Pál-katedrális melletti téren a város múzeuma ásatásokat folytat. A kerítésen szerény plakát hívja az ifjúságot önkéntes ásatási munkára. A felhívásnak nyilván sikere van, mert Angliában a fiatalok aktívan részt vesznek a régészeti feltárásokban, fizikai erejükkel segítik a múzeumok munkáját. Nálunk a múzeumok nem kérnek ilyesmit, pedig rengeteget adnak ifjúságunknak. Éppen ezért viszonyuk kissé egyoldalúnak tűnik. Természetesen ez csak a látszat, mert a tanulóifjúság múzeumba járása és ottani művelődése alapvető társadalmi érték, a közműveltség emelésének elengedhetetlen eszköze, ami bőségesen megtérül a jövő generáció kulturáltabb magatartásában és magasabb műveltségében. Néhány éve különböző típusú fővárosi iskolákban felméréseket végeztem a tanulók múzeumlátogatásával kapcsolatban. Nagy örömmel állapítottam meg, hogy legtöbbször az általános iskolai tanulók voltak múzeumban, utána bizonyos szakközépiskolák következtek, majd a gimnáziumok, és a legkevésbé a szakmunkástanulók éltek a múzeumba járás lehetőségével, bár érdeklődésben itt sem volt hiány. A szakközépiskolák között is nagy a különbség, mert sokkal nagyobb egy építőipari szakközépiskola múzeumlátogató diákjainak száma, mint egy egészségügyi szakközépiskoláé. A leendő építésztechnikusokat választott hivatásuk már eleve fogékonyabbá teszi a művészeti múzeumok anyaga iránt. A múzeumok nagyon sokat adnak: modernül rendezett, szép és áttekinthető kiállításokat, hozzájuk eligazító irodalmat, feladatlapokat, képes kiadványokat s nem utolsósorban szakembereik bármikor szakszerű vezetést a kiállítások megtekintéséhez. Sok múzeumban szemléltetőeszközökkel gazdagon felszerelt tanterem áll az ifjúság rendelkezésére, a Budapesti Történeti Múzeumban néhány múzeumi tárgyat kézbe is vehetnek a tanulók, hogy így közvetlenül „tapasztalhassák meg az anyagot". Diák, filmek teszik még szemléletesebbé a kiállításokkal való ismerkedést, és ráadásul, sokszor ingyen autóbusz hozza és viszi a diákokat az iskolából a múzeumba és vissza. Azt hiszem, ilyen körülmények között ideje volna, hogy a múzeumok is kérjenek a fiatalságtól. Elsősorban azt, ami ott bőségesen rendelkezésre áll: lendületes és lelkiismeretes munkát. Annál is inkább kérhetik, mert ezzel a munkával ismét csak nyerhet az ifjúság: betekinthet egy izgalmas és értékes kutató tevékenységbe, és örömet érezhet, hogy munkájára szükség van. A régészet kelti fel a legtöbb fiatal érdeklődését, de foglalkoztatásuk ezen a területen sem könnyű. A régészet ugyanis komoly szakértelmet kívánó, lassú és költséges tevékenység, ahol nem szabad hibázni. Ha egy leletet megbolygatnak, azt nem lehet ismét helyreállítani, pótolhatatlanul elveszett a tudomány számára. A régészetnél tehát elengedhetetlen a szakember állandó és szigorú jelenléte. Mégis tapasztalatok bizonyítják, hogy a középiskolai tanulók munkája ezen a területen használható. Már eddig is sokszor vettek részt nyaranta régészeti feltáráson. Tudomásom szerint igen sokan szeretnének ásatáson dolgozni, de csak kevesen tudják ezt a vágyukat valóra váltani. Mert ez ma még sokak számára valóban csak vágyálom. Hiába érdeklődnek a legkülönbözőbb korosztályok a régészet iránt, romantikus vonzalmuk hiába párosul a legtöbb esetben nagy áldozatkészséggel, a jelenlegi gyakorlatban nem sok lehetőségük van régészeti munkát végezni. A szétszóródó energiákat egy kis szervezéssel, egy kis előkészítéssel, különböző szervek összehangolt munkájával közös mederbe lehetne terelni. Nyolc éven át vettem részt történelemszakköröm tagjaival nyaranta két hétig a táci ásatáson. Az első alkalommal öt diákkal álltam munkába, az utolsó évben már 24-en voltunk, mert közben híre ment, hogy milyen érdekes dolog ez. Jó lenne, ha a diákok módszeresen és tudatosan, egy-két évi szakköri munkával készülnének fel az ásatásra. A szakkörök metodikáját tanárok és muzeológusok öszszefogásával lehetne elkészíteni, így a tanulók elméletben is felkészülnének, egy-egy alkalommal a helyszínen is megismerkednének a feladatokkal és a nehézségekkel, hogy aztán „szakképzetten" végezhessék nyári munkájukat. A szellemi felkészítés mellett több szervezési kérdést is meg kellene oldani, például a diákok elhelyezését és élelmezését. Igaz, hogy Budapestre és környékére otthonukból is eljárhatnának dolgozni a fiatalok, de igazán az hasznos, ha munka után is együtt maradhatnak, megbeszélhetik a nap eseményeit, művelődhetnek és szórakozhatnak, vagyis kisebb közösséggé formálódhatnak. Az előzőekből következik, hogy az ilyen munkára csak bizonyos szelekció alapján lehet a tanulókat elvinni. Felelős, a testi munkát vállaló, a tudomány iránt érdeklődő— lehetőleg erős fizikumú—fiúkat és leányokat kell kiválogatni. Szerencsére ilyen sok akad, inkább a bőség zavarával kell számolnunk. A régészeti tábor közösségformáló erejét a továbbiakban is kamatoztatni lehetne a szakköri munka területén. Azok a szakköri tagok, akik bebizonyították lelkiismeretességüket és tárgyszeretetüket, a későbbiek során bekapcsolódhatnának a múzeumi anyag feldolgozásába is. Nem a tudományos feldolgozásba. Inkább a bekerülő tárgyak gondozását, az adminisztráció előkészítését, a térképek, rajzok, adatlapok sorba és rendbe rakását végezhetnék, bizonyos rajzokat készíthetnének, másolhatnának. S ha mindez látszólag mechanikusnak, sőt, néha talán unalrhasnak tűnne is, a múzeumi anyaggal való kontaktust jelentené, és így nevelne, alakítana az egyik oldalon, hasznot hajtana a másikon. Lehet, hogy a diákok bekapcsolódása a munkába átmeneti nehézséget okozna a muzeológusoknak, de bizonyos, hogy idővel olyan lelkes gárdát nevelhetnének, amely segítené munkájukat. Hasonlóképpen lehetséges — külföldi és hazai példák alapján — a tanulók bevonása a kiállítások rendezésébe, előkészítésébe. így közülük valószínűleg többen élethivatásul választanák a múzeumi munkát. Eddig főként a gimnáziumok és bizonyos szakközépiskolák tanulói számára kínálkoztak lehetőségek, hiszen történelmi szakkörök is elsősorban ezekben az iskolatípusokban működnek. Nem szabad elfelejtkeznünk azonban a szakmunkásképzőkről és a szakközépiskolák zöméről sem, ahol a történelem és a művészettör-28