Budapest, 1979. (17. évfolyam)

12. szám december - Szabadi Judit: „Minden Titkok kapuja”

Az írásos képek aszkézise után, melyekből hiányzott a városképek mesélhetőbb jelentése, szemérmes romantikája, asszociációkban gazdag, érzelmesebb jelrendszere, Ország Lili két irányban is kísérletet tett festői formáinak szintézisére. Az egyik út a történelem kontinuitásának, a különböző kultúrák szoros összefüggésének és egymásra épülésének az élményéhez vezette el. Itt nem hiányoznak a nosztalgikus mozzanatok, a kikezdhetőbb értékek, éppen ezért nem hiányzik a mulandóság iránti fogékonyság sem. Az ószövetségi zsidó sors kegyetlen drámája után, a feloldódás és a harmónia utáni vágyban, az antik kultúrák engedékenyebb, de egyúttal racionálisabb szépségének, majd újfent a kereszténység mitológiájának a bűvkörébe került. Megérintette a szecesszió is, amely lehetővé tette számára, hogy a banalitásokban ráismerjen az élet lüktetésére, jobban, mint a biblikus értelmű törvényekben vagy az emberre rótt tragédiákban. Ebből a felismerésből bontakoztak ki az íráselemeket megőrző, de azokat háttérré vagy kalligrafikus kézjeggyé „degradáló", kollázsszerű festmények, amelyeken a figurák gyakran a fényké-Megkövült panasz, 1970 pek egzaktságával jelennek

meg: Románkori Krisztus, Fehér kép. lyok korából, Bábeltorony mellett, A másik út egyben a végkifejlet is melyek még csak a történelmet sze- Ország Lili festészetében. Az állanmélytelenül felidéző krónikáknak il- dóságok és abszolútumok keresése lettek be, az évek múltával megjelen- iránti hajlama végül is arra kötelezte, tek a tragédiával telítődő városképek, hogy kiszűrje festészetéből az esetközöttük a legnagyobb szabású: a legesnek ható elemeket, és olyan Rekviem. A hét, feszült arányú táb- totalitást hozzon létre, amelyben Ián jellé absztrahált tárgyak töltik minden kép a másikkal való összeki a kép síkját: napkorong, amely függésben pusztán csak mozzanat, akár a középkori rózsaablak is lehetne, Mégpedig alárendelve az egésznek, folyosószerű sírok és utcák, talapza- az egyetlen üzenetneK, amely az emtukról levált oszlopok, bebugyolált beriség és a kozmosz történetét közös holttestek, majd a hetedik táblán geometrikus koordináta-rendszerbe a gyertyatartók egymásba fonódó olvasztja személytelen és megfellebszövevénye, mint egy rendhagyó bezhetetlen kinyilatkoztatásként, törgyásszertartás záróakkordja. Már itt vényként és — Ország Lili mágikus elkezdődik a motívumok nyomokká érintettségét ismerve — végzetként, való transzponálása, melyek elvont Ebben a stilizáltságban, képletszerűminőségükben önálló képi jelentést ségben és dekoratív összegezésben, nyernek; betűkre emlékeztetnek, ösz- melyben ember, kő, betű egyenrangú szefüggésükben pedig írásra, hogy eleme, homogén szövedéke a képnek, ezentúl — mint az emberrel történt összezsugorodik és elveszti jelentőséidő dokumentumai velük borítsa gét az egyéni sors. Így válik kivételes be, „írja" tele Ország Lili Í. falakat. művészi gesztussá az élet folytonos-A kopt és héber betűk elrendezésével ságát reprodukáló és újra reprodukáló és megmozgatásával izzik fel a képek- Labirintus-ciklus, ez az 1974-től be zárt érzelem, és válik megragad- egészen a haláláig festett sorozat, hatóvá tartalmuk is. Zuhatagszerű Hiszen a benne megvalósuló megpergésük vagy epikus hömpölygé- bonthatatlan egyensúlyt, a fennkölt és sük, szaggatott felvonultatásuk, ösz- szertartásos ünnepélyességet, valaszezsugorításuk vagy kiterjesztésük mint a szubjektum fölé emelkedő kétségbeesést, fájdalmat, panaszt, egyetemességet szegezte szembe Orkönyörgést idéz fel a siratóénekek* szág Lili a lét legnagyobb tehertéteelnyújtott monotóniájával vagy az lének érzett magánnyal és mulandóószövetség súlyos drámáival, ret- sággal. tentő átkaival. Szabadi Judit Labirintus XXXIX, 1974—78 Labirintus XXIV, 1974—78