Budapest, 1979. (17. évfolyam)

12. szám december - Szabadi Judit: „Minden Titkok kapuja”

fiktív ásatáson, több ezer éves kultúrák tárgyi és szellemi emlékei tárultak fel előtte. Csakhogy Ország Lili az emberiség nagy, kollektív élményei után kutatott, olyanok után, amelyek a felparcellázott létben örök példázatul szolgálhatnak a ma emberének. Mélyebbre kellett ereszkednie az ikonok alig aktualizálható és éppen ezért nem eléggé hiteles szépségénél. Az 1960-as évek elején kezdte festeni ún. városképeit, melyeken újból felbukkan szürrealista korszakának falmotívuma, de ezúttal merőben más jelentéssel. A falak, amennyiben felülnézetben láttatott utcák, sírok, kapuk, erődítmények maradványait jelölték, egymásba kapcsolódó hieroglifákká absztrahálódtak, vagy — és ez volt a gyakoribb eset — nagy, időtől megroncsolt kváderkövekből öszszeróva mint a kép alapszövete, hordozták a világegyetemet jelképező motívumokat. Magukba zárták, vagy magukon hordták az embert, a napot, a kapuíveket, a háromágú kultikus gyertyatartót, a nappalt és az éjszakát, a fákat, a templomokat, a katakombákat, a tömegsírokat és a múmiákat, amelyek egyszerre vallottak a régmúltról és a közeli időkről, az ősi történelem emlékeiről és a XX. század tömegtragédiáinak áldozatairól. A Jeruzsálem falai, Város a kirá-Románkori Krisztus, 1969 26