Budapest, 1979. (17. évfolyam)
10. szám október - Szinai János: Magánerősök
Csigó László felvételei Az első 15 éves lakásépítési terv (1960—1975) egymillió lakásának 60 százaléka magánerőb'"1 épült fel. Ez az adat azonban nem tartalmazza az 1973-ban, tehát a tervciklus utolsó harmadának is a végén indult telepszerű, zömében vállalati támogatással szervezett munkáslakás-építés eredményeit. A családi- és társasház-építkezések fontosságára azonban így is ráirányítja a figyelmet. Hiába mutatnak ki ugyanis az éves lakásépítési statisztikák csökkenő tendenciát az egyedi magánerős lakásépítkezésben, ez egyáltalán nem a vállalkozási kedv csökkenését, hanem elsősorban az építkezésre alkalmas telkek hiányát jelzi. Meggyőzően bizonyítják ezt a hatályos telekrendeletek ellenére is csillagászati magasságokban lebegő telekárak. Aktuálissá ceszi a témát az az urbanisztikai tendencia is, amely a fejlettebb országokban már meglevő folyamat, és bennünket is hamarosan elérhet, nevezetesen az, hogy a lakosság kiköltözik a belső, sűrűn lakott városrészekből az agglomerációs övezetbe. És rá kell hogy irányítsa figyelmünket az egyedi magánerős lakásépítés fontosságára a kritikus lakáshelyzet, a növekvő és strukturálódó lakáshiány, az építőipari munkaerő-és kapacitásgondok, a budapesti lakásépítési tervek teljesítése körüli nehézségek. A magánerős lakás megvalósulása ma a következő főbb, egymást követő szakaszokra osztható az építési szándéktól a használatbavételig: az anyagi fedezet előteremtése, telekszerzés, tervezés, építési engedély, kivitelezés. A folyamatra szinte végig jellemző, hogy legaktívabb résztvevője maga az építő, aki igyekszik minden felmerülő feladatot és munkát elvégezni, és csak akkor fordul szakértőhöz (ügyvédhez, építési vállalkozóhoz, különböző kisiparoshoz stb.), ha ez feltétlenül szükséges. Az építtető aktív részvétele egyrészt pozitívum, vitathatatlanul nagy mozgató erő, másrészt viszont kényszerűség. Ha az unalomig ismételt esztétikai és műszaki hiányosságokat ezúttal figyelmen kívül hagyjuk, akkor is számos hátrányos következményt tudunk felsorolni, amelyek ebből a gyakorlatból erednek. A „leglátványosabb" például az engedély nélküli építkezések igen nagy száma. Vagy, ami a jelenlegi gazdasági és építőipari helyzetben az egyik legnagyobb probléma: az egyedi magánerős építési tevékenység— bár menynyiségét tekintve igen jelentős — gazdaságossági szempontból enyhén szólva nem kifizetődő. Ráadásul az állami la-MAGÁNERŐSÖK 28 SZINAI JÁNOS
