Budapest, 1979. (17. évfolyam)
10. szám október - A címlapon: Készül a Vigadó előcsarnokának falfestése Csigó László felvétele
A kérdés azonban az, hogy milyen funkciót szánunk az így kidolgozott modellnek, ez ugyanis alapvetően befolyásolja a különböző területegységek elhatárolásának kritériumait. Egyre sürgetőbb feladata a városszociológiai kutatásnak, hogy figyelmét a helyi társadalmi viszonyok (mikroszociológia) elemzésén túlmenő, olyan makroszintű (ebben az értelemben az egész városra kiterjedő) összefüggések vizsgálata felé fordítsa, amely alkalmas lehet arra, hogy megítéljük a hosszabb időszakra vonatkozó várostervezési-városfejlesztési akciók társadalmi konzekvenciáit. Tény, hogy afejlesztési döntések különböző mértékben és módon érintik az egyes városrészeket, ami azt jelenti, hogy a különböző városrészekben élő (vagy dolgozó) népesség eltérő mértékben részesül a város fejlesztétésére fordítható viszonylag szűkös erőfor-Budapest hipotetikusan felállított területi rendszere az övezeti elv és — ennek alárendelve — a szektorelv kombinációjára épül.2 Az ábrán látható övezetek és szektorok különböznek egymástól funkciójuk, történeti kialakulásuk, urbanizáltságuk szintje stb. tekintetében. A továbbiakban ezeknek a különböző funkciókat ellátó terürásokból. Amennyiben az egyes városrészek társadalmi összetétele szisztematikus különbségeket mutat, annyiban ezek a különbségek társadalmi egyenlőtlenségeket is okoznak a lakás, illetve az infrastrukturális javak elosztásában. Az ilyen, ún. látens konfliktusoknak pedig nagyon jelentős szerepük van abban, hogy a különböző rétegek mennyire elégedettek lakóhelyi környezetükkel, illetve városukkal. Aligha kell bizonyítani, hogy a tervezés számára mennyire fontos lehet ezeknek az összefüggéseknek a tisztázása. így nyílik mód arra is, hogy a lehetséges döntéseknek ne csak fizikai következményeit és célját vegyük figyelembe (tehát, hogy hol, mennyi és milyen méretű lakás épüljön, illetve kerüljön bontásra), hanem azt is előre lássuk, hogy a tervezett városszerkezeti beavatkozás milyen társadalmi folyamatokat vált majd ki. letegységeknek csupán a lakó (rezidenciális) jellegét emelem ki, és kizárólag a lakásállomány minőségével és a terület társadalmi összetételével foglalkozom. Fővárosunk elmúlt — több mint százéves — fejlődésében a városszerkezet jellegét egy a központból kifelé haladó „mozgás" határozta meg, amely minden időszakban túllépett a város közigazgatási határain. A város kapitalista fejlődésének időszakában a legkorábbi városfejlesztési döntések és szabályozási rendszerek is, melyek e spontán folyamatok ellenőrzésére törekedtek, gyakorlatilag a városszerkezet gyűrűs jellegét erősítették. így alakult ki a történeti városmag körül a hagyományos, városias beépítésű gyűrű és az onnan a szabályozás következtében kiszoruló ipari gyűrű (a mi területi rendszerünkben ez a gyűrű az átmeneti övezet része), mely az ipari tevékenységekhez kötődő társadalmi rétegeknek otthont is ad. A város sajátos topográfiai viszonyai és a „felsőbb rétegek' igényeihez igazodó telekpolitika következtében a villanegyedek elhelyezkedésében nem érvényesült ez a gyűrűs szerkezet. Ezeken a területeken bontakozott ki az elmúlt évtizedekben a nagyméretű telkek fel parcellázása révén a magánlakás-építés új formája, a ma már meglehetősen bírált társasházépítés. Mégpedig területileg oly mértékben koncentráltan, hogy városszerkezetet befolyásoló szerepe ma már nem hanyagolható el. A magánlakás-építés másik formája a családi ház. Ezeknek tömeges építése a város fejlődését végigkísérő agglomerálódási folyamat eredményeként, az 1950-ben Budapesthez csatolt külső részeken történt; területileg kevésbé koncentráltan, de gyűrűs elrendezést eredményezve. A hagyományos elméletekhez képest új elem a mi területi rendszerünkben a lakótelepi övezet szerepének tisztázása, mert e nélkül nem érthetők meg a mai városszerkezet változásainak főbb irányai. A lakótelepi építkezések szervesen hozzátaroznak az utóbbi évtizedek városfejlesztéséhez. Jelentősebb tényezővé azonban csak 1960 után váltak. Korábban egyrészt a lakásépítés alacsony volumene, másrészt a „szétszórt" foghíjbeépítések következtében az állami lakásépítés nem módosította lényegesen a városszerkezetet, az 1960 után kialakult lakásépítési stratégia miatt azonban egyre fontosabb, mondhatni meghatározó szerepet játszik a város szerkezetének módosításában. A lakásépítésre fordítható, még mindig elég szűkös erőforrások és a növekvő lakásigények a városvezetés választási lehetőségeit meglehetősen beszűkítették: szanálásmentesen (vagy kevés bontással) beépíthető, összefüggő nagyobb területeket kellett keresni, s ilyen, városszerkezeti elhelyezkedésüket tekintve is viszonylag kedvező területeket ebben az időszakban az általunk átmeneti övezetnek nevezett sávban találtak. A 60-as évek végére, a 70-es évek elejére azonban (ez egyébként az építészet technológiaváltásának időszaka is) gyakorlatilag elfogy-A területi rendszer 2
