Budapest, 1979. (17. évfolyam)

9. szám szeptember - Vadas József — Petrás István: Szőnyi István

az osztályh.ircot hirdető Derkovitstól. Ha ugyan nem közelebbi a rokonsága Derkovitscsal. Hogy mást ne moiidiunk, Szőnyi művészetétől, a neoimpresszionizmus festőiségétől Derkovits is tanult; és a Szőnyi által teremtett idill sem oldja fel a korabeli szegénység drámai állapotát. Ellenkezőleg: azoknak a sorsoknak az emberi értékeit mutatja meg, akiket az akkori. Magyarország nem vett emberszámba. És amiről szintén nem feledkezhetünk meg: olyan időkben lett Szőnyi a legtisztább emberi megnyilvánulásoknak — az anyaságnak, a békés munkának, a pihenésnek — szószólója, amikor emberveszejtő háborúba sodródott az ország, s százezrek munkakörülményei váltak embertelenné. És ezek a nehéz életet élő százezrek még a pihenés örömét sem ismerhették... Ez az emberért való elkötelezettség határozta meg Szőnyi mindennapi cselekedeteit is: üldözöttekei mentett a háború nehéz időszakában. És e íLit?' program jegyében dolgozott a felszabadulás után is: kis táblaképeken és nagy falképvázlatokon örökítette meg a békés építőmunkához látó embert. zőt ez a harmóniára vágyó ember, hogy a mi zajos — gyors ritmusú — világunkban képes megeleveníteni a csöndet. Szemet gyönyörködtetően bánik a színekkel is. Mintha belülről valami izzó elem átvilágítaná őket, akár a felhőket az erős nyári nap. Ezért látjuk szépnek a poros falusi utcát, a horpadt oldalú uszályokat, a sorsuk terhét arcukon viselő asszonyokat. A természet — ebben a művészetben — nem holmi környezet, ahol pihenni lehet, hanem maga a világ, amelyben egyrangú társa egymásnak az ember, a fa és a felhő. Hogy tehát Szőnyi nem ad kritikus képet az osztályharc szabdalta társadalmi valóságról? Ez igaz. Am tartózkodása nem valamiféle semlegesség; nagyon fontos magatartást takar. Csak tárgyilagosan kell nézni. Mi tartozik a tárgyilagossághoz ? Először is annak kimondása, hogy bár Szőnyi István pályája 1920-ban kezdődött, bár felmelegített impresszionizmusa mögött ott van a társadalmi regresszió — nem tehetünk egyenlőségjelet a Horthy-rendszer igenlése és Szőnyi István piktúrája közé. Még hasonlóságjelet sem. A hivatalos Magyarország művészeitől legalább akkora távolság választja el Szőnyit, mint Pásztorlány (1957)