Budapest, 1979. (17. évfolyam)

9. szám szeptember - Tamás Ervin: Dombóvár

A Népköztársaság útja formálódnak, köszönnek egymásnak s a városnak — nem mindegy! Sok múlik azon, hogy a 20 ezres lélekszámú Dombóvár fölül tud-e kerekedni gondjain, a városlakók képesek-e átérezni, hogy — saját érdekükben — ki kell szolgálniuk a vonzáskörzetet, a környéket is. Mit lát az itt járó-kelő idegení Az ipar nem nyomja agyon a települést. Jórészt gyáregységek vannak itt, kivéve az Unió Ipari Szövetkezetet, amelyik országszerte híres neonreklámgyártásáról. Tágas ligetek, parkok övezik emberléptékű lakótelepeit. Ám a városközpont elavult. Győzött az a koncepció, miszerint a Dombóvárott népszerű szalagtelkek hátsó traktusán, a beikerteken építik fel az új negyedeket, és majd később, ha az adottságok lehetővé teszik, bontják le az előttük térdeplő öregedő házakat. A pénz kevés, lakásra viszont sokan várnak — a cél tehát a kevés szanálás és a lakótelepek mielőbbi kiépítése volt. Az emeletes épületek előtt ott vannak a régi parasztházak; csak az öreg Dombóvár mögött látni az újat. Nézhetjük úgy is: Dombóvár nem hivalkodó település. A koncepció ellenzői viszont állítják: városuk emiatt nem kap rangjának megfelelő Karaktert. Hiába épülnek korszerű, szép otthonok, ha a látvány falusias. Igaz ami igaz: a hajdani sűrűn beépített centrum a legszegényebbek lakhelye. Újdombóvárott — itt zömmel vasutasok élnek — önálló, a várostól valamelyest független kis közösségek alakultak ki, testes családi házakkal, kertekkel. Az urbanizálódás folyamata tehát leginkább azokat a lakótelepeket érinti, ahol a fiatalok laknak. Ők alakítják a kisváros új arculatát: munkájukkal, szokásaikkal és — igényeikkel. * A gimnázium honismereti szakköre 4—5 éve fölmérést végzett, s kimutatta, hogy a városlakók fele nem itt született, hanem ideköltözött. A szakkör vezetője, dr. Szőke Sándor (az említett monográfia írója) az Alföldről települt a lankás Dombóvárra. De jöttek Zágrábból, Brassóból, Pozsonyból is — a vasútnak kellett a munkaerő. Aki nem szerette meg a falut, 1—2 év után továbbállt, aki itt maradt, abból „tősgyökeres" dombóvári lett. Mint minden vasutas-településnek, Dombóvárnak is jó az asszimilációs képessége. Ennek köszönhető, hogy nincs annyi gondja az értelmiség letelepítésével, mint a többi fiatal városnak. Pedig a viszonyok nem éppen csábítók: lakásra várni kell, s mivel a kórházban, az üzemekben, a különböző létesítményekben sok a fiatal vezető, nehezebb előrejutni. Ezért nagy a mozgás például a kórházban: az orvosok jönnek-mennek. Az iparosítást valószínűleg a vasutasszemlélet segítette át a holtponton. Dr. Kuczik István, a Csavaripari Vállalat új gyárának igazgatója megjegyzi: „Ez bizony nem a XIII. kerület." Akadt, aki a gyerekét magával akarta vinni a műhelybe, voltak, akik szemrebbenés nélkül elkérték a hegesztőapparátust, az ilyen-olyan szerszámokat, kölcsönbe, hogy majd hétfőn visszahozzák. „Széthordták volna a gyárat", mondja a fiatal igazgató. De nyomban hozzáteszi: persze, az első időben nem fegyelmezni, hanem nevelni kell az iparhoz még nem szokott embereket. Ma már nincsenek ilyen természetű gondjai; ebben az évben 116 millió forintért készít az üzem facsavarokat, szegecseket. A kórház mintegy 600 dolgozót foglalkoztat; fejlődik az ipar, jelentős rekonstrukció folyik a Láng Gépgyár helyi üzemében és a Pátria Nyomda telepén. Sok az iskola, s a szellemi gyarapodás záloga az a korszerű művelődési központ is, melyet alig néhány hónapja avattak fel. Igazgatója, Balipap Ferenc a művelődési bizottságok fórumán így beszélt: ,,Gyakran tapasztalom, amikor egy-egy programot szervezünk, hogy az emberek az ajtó előtt úgy érzik, mintha a mennyezetig érne a küszöb. Miért van ez? Mert még kevés közük van ahhoz, ami bent történik. Sokkal könnyebb író-olvasó találkozót szervezni, esetleg rábírni valakit, hogy váltson jegyet egy előadásra, mint közelebb férkőzni személyes gondjaihoz, vágyaihoz, amelyekben ott rejtőzik a kulturális szükséglete is." Bizonyára könnyű lenne Balipap Ferencnek „kirakatot" csinálnia, hiszen adva vannak a hozzávalók: ragyogó palotája a közművelődésnek, s a híres-nevezetes Kapós táncegyüttes, amelyik zenekarral s kórussal bővült. A babérokhoz talán elég lenne néhány öntevékeny szakkör meg a pénztárkönyvben pár sikeres ORI-rendezvény. A kezdeményező kedvű igazgató nem választotta a kényelmesebb utat. Többet akar. — Lesznek szakkörök s lesznek szokványrendezvények — mondja. — De a kulturális életet nem lehet ezekkel felrázni! Nem szabad kettészakítani a munkát és a szabad időt, hiszen az egyik hat a másikra. A klubokat, a közösséget ennek figyelembevételével szervezzük meg. Próbálkozásképpen minden hónapban „albérletbe" adjuk a kultúrházat. Először a csavargyár mutatkozik be kiállítással, előadásokkal, s a dolgozói által összeállított kívánságlistát teljesítjük, azaz olyan programokat rendezünk, amelyek valóban közérdeklődésre tarthatnak számot. Remélem, a dombóváriak otthonuknak érzik majd a művelődési házat. Ha igen, előbb-utóbb magukénak érzik az előtte álló szobrot is... 17