Budapest, 1979. (17. évfolyam)

9. szám szeptember - Tamás Ervin: Dombóvár

visszük az üzemet! A város? Ma sem tudna nélkülünk élni. Persze, nem is akar! Halkra fogja hangját, s mint bizalmas értesülést adja tudtomra, hogy a tanácselnök édesapja is mozdonyvezető volt... * Dombóvár földrajzi fekvése sajátos helyzetet teremt. Tolna csücskében pihen a település, közel a szomszédos megyékhez. Kaposvár közelebb esik hozzá, mint a megyeközpont, Szekszárd. A rokkantak, betegek például kénytelenek a 80 kilométerre lévő Szekszárdra buszozni — vonattal két napba telne, mert nincs közvetlen összeköttetés —, hogy megjelenjenek a munkaképesség csökkenését elbíráló bizottság előtt. Holott van ilyen a 28 kilométernyire fekvő Kaposváron is. A közigazgatási határ azonban olyan kerítés, amit nehéz átlépni. — A várossá nyilvánítás csak fokozta a feszültségeket—állítja Vidóczy László tanácselnök. — Az idevetődő idegeneknek helyi furcsaságként mutogathattuk az Erzsébet utcát: maga az utca Tolna megyében volt, de a végén álló téglagyár agyaggödrei már Somogy megyéhez tartoztak. Másik végén a vasútállomás, azon túl a Kapós folyó — a túlsó part pedig Baranya megye... De a dombóváriaknak ez korántsem volt nevetséges. A város és környéke szétdarabolódott : máshonnan „kormányozták" a tőszomszédságában levő baranyai és Somogy megyei falvakat. A Tolna megyei községek pedig előbb a járási tanács, majd a járási hivatal irányítása alá kerültek. Dombóvár elszakadt vonzáskörzetétől. Ki-ki a maga érdekeit nézte. A Népszabadság tavalyi riportjából szemelgetem a példákat. Palkó Sándor írja: „Az agglomerációban például a közlekedés rendje nem igazodott a tényleges igényekhez; éppen fordított volt a menetrend. A reggeli órákban a legtöbb autóbuszjárat nem a vonzáskörzet központja felé tartott, hanem ellenkező irányba, az illető közigazgatási központ igényei szerint Sásdra, Kaposvárra. . . Mereven elhatárolódtak egymástól a kereskedelmi ellátásban részt vevő vállalatok, szövetkezetek működési területei is. Nehéz volt összhangot találni, szegényesebb volt a választék az üzletekben. Az ifjú város hiába adott otthont ipartelepeknek, akadozott a munkaerő-utánpótlás. .. A járási hivatal a falvakban akart eredményeket elérni, igyekezett helyben tartani a munkaerőt, pedig a megyei koncepció is előírta: az ipartelepítést a nagyobb centrumokban kell összpontosítani, ezt diktálja a gazdaságosság." — Az Elnöki Tanács határozata juttatta levegőhöz Dombóvári — veszi vissza a szót a tanácselnök. — 1975. január elsejétől három baranyai és két Somogy megyei község átkerült Tolna megyéhez; megszűnt a járási hivatal, megszülettek a város környéki községek. Persze a határkiigazítások nem mondhatók optimálisnak. Több mint harminc kilométerre van tőlünk Várong, a kötődés semmilyen, de hozzánk tartozik; a Baranya megyéhez tartozó mágocsiak pedig csak Dombóvár fényeit látják — nem Kaposvárét vagy Komlóét! —, velük a kapcsolat szoros, habár nem szentesíti papír. A mágocsi termelőszövetkezetnek van húsfeldolgozója, szép kertészete. A dombóváriak javasolták: nyisson boltot a gazdaság városukban. Helyiséget is adtak volna hozzá. — Baranya nem engedte — mondja Vidóczy László. — A somogyi Zöldért Vállalatnak öt pavilonja volt Dombóváron, az „átíratást" követően azonban látványosan kivonult innen.. . Most 18 község tartozik a városi közigazgatáshoz, de a mindennapok egymásrautaltsága, az élet diktálta kapcsolat csak 10—15 kilométeres sugarú körön belül érvényesül — tíz falu esetében. Önállóság, közös érdek, együttműködés: ezeket a fogalmakat nem elég csak hangoztatni — tartalmat kellene kapniok! Persze, nemcsak a környező megyéknek, falvaknak, de Dombóvárnak is van okulnivalója. A kisváros Szekszárd-fóbiában szenved. Lakói közül sokan úgy érzik, hogy a megyeszékhely elveszi tőlük a pénzt, az indokoltnál nagyobb árnyékot ad; húsukból növekszik. Vidóczy László, aki 1971-ig a tamási járási tanács elnöke volt, őszintén bevallja: félt, amikor ide került. — Hírhedt volt Dombóvár állandó nekifeszülése Szekszárdnak! — mondja. — Persze mindig Dombóvár húzta a rövidebbet. A megyei tanács javasolta, hogy épüljön hattantermes iskola — a város nem fogadta el. „Vagy 16 tantermes vagy semmi!" — így hangzott az ellenérv. Mekkora öngólokat rúgtam mostani magamnak! Mert mint járási tanácselnök, szíves-örömest „elvettem" Dombóvár elől az iskolát, óvodát, a propán-bután gáztelepet. .. A Szekszárd-ellenesség odáig fajult, hogy a 60-as években a községi tanács az Elnöki Tanácstól kérte: csatolják Dombóvárt Somogy megyéhez! A régi sérelmeket nehéz megemészteni. Bánfai Ferenc, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke kerek-perec kijelenti: „Visszafogtak bennünket, nem úgy kezeltek, ahogy kellett volna..." Példák pattognak oda-vissza: mikor esett túlzásba a „dombóváriság", s mikor kapott pofont, indokolatlanul. — Az egész város megmozdult a gunarasi termálfürdő építésekor — mondja a népfrontéi nök. — Téglajegyeket bocsátottunk ki, az üzemek jelentős összegeket ajánlottak fel. A megyeszékhelyen erre elterjedt a hír: Dombóváron békekölcsönjegyzés van! Majdnem fegyelmit kaptak a vezetők... Most, hogy elkészült a strand, átvette a Szekszárdon működő megyei Víz- és Csatornamű Vállalat.. Az első kánikulai napon csak egy pénztárt nyitottak, kígyózott a sor, a kilépőt pedig megszüntették. Aki ebéd végeztével visszamegy, újra vehet jegyet! Ezt teszik azokkal az emberekkel, akik éveken át munkát, pénzt áldoztak rá, hogy Dombóvárnak legyen termálfürdőjei * Tény: a várossá avatás ellenére a fejlődés üteme nem volt éppen lendületes. A Népszabadságban Medveczky László 1971-ben felteszi a kérdést: mit hozott a rang Dombóvárnak? „Kénytelen-kelletlen le kell írni az egy esztendővel ezelőtt ugyanezeken a hasábokon ismertetett adatokat: a 12 ezer holdon elterülő, döntő többségében falusi házakból álló Dombóvár 55 kilométernyi belte-A Népköztársaság útján MimiWWH'l TIIÉMWMDI^WH » Az új művelődési otthon A városi tanács kórháza rületi úthálózatából csak 14 kilométer a kiépített — valamiféle burkolattal ellátott — út. Tizenkét éve létrehozták a vízműtársulást. Ahol viz már van, ott az emberek nyomban fürdőszobát építenek. Ehhez azonban csatornahálózat kellene. Négyesztendei erőlködés eredménye: egy, mindössze nyolc kilométer hosszú gerincvezeték. A városavatás óta sem épült több..." — Azóta annyi volt a munka, hogy elfelejtettük szidni Szekszárdot! — mondja jókedvűen Vidóczy László. — Útjainknak már a fele burkolatot kapott, a vízellátás jó, a mintegy 6500 lakásból kétezer többszintes, modern otthon, a fele távfűtéses. A gyermekintézmények helyzete nem jobb, de nem is roszszabb az országos átlagnál, kórházunk híres, ipari termelésünk meghaladja az évi másfél milliárd forintot.. . De higgye el, nem a mutatók változtatják a községet várossá, hanem a szemléletmód! Az urbanizálódás záloga a közgondolkodás! Lakótelepek építéséhez elég egy tanácselnök, pénz, meg építőipari kapacitás; telerakni lakókkal már nem gond.. . Ám, hogy azok befelé fordulva újjáteremtik-e régi életmódjukat vagy közösséggé 16