Budapest, 1979. (17. évfolyam)

9. szám szeptember - Passuth László: Az én otthonom

A fiatal tisztviselő Dolgozószobájában kon, s a statikus véleménye szerint a gyökeres restaurálást nem kerülhettük el. Kedves kis kertünk meszesgödörré vált, egy brigád — minden tagja egyetlen cigánycsaládhoz tartozott — buzgón ásott, míg a föld mélységéből, legalább hat méterre a felszíntől, három csontvázra nem bukkantak. Csak akkor voltak hajlandók folytatni a munkát, ha gyorsan, minden további processzus nélkül eltemethetik az egykoriakat. A háznak egyébként még van néhány legendája. Ilyen, hogy egykor Gyulai Pál lakott benne. A másik talán megfoghatóbb lenne, ha erre a feltárásra illetékes vállalkoznék. Ügy tudták a régiek, hogy a mai Miniatűr espresso első helyiségéből rejtett lépcső visz le az „alagútba", mely a Ferencesek templomához vezet. Az egykori házfelügyelő mondta nekem, hogy ő ebben a lejáratban tartotta éveken át a tüzelőjét. A jeles helytörténész, Zakariás G. Sándor, úgy tudom, monográfiájában is megerősítette az alagút verziót. Négv évtized óta nem találtam senkit, aki ennek valóbar. utánajárt volna. De a legenda akkor vált szinte történeti valósággá, amikor 1944 márciusában Kállay Miklós miniszterelnök a török követségtől kért menedékjogot. A környéket elárasztották a detektívek, akik az egykori Kammer-villát figyelték, nem oson-e ki valahogyan onnan a deportálásra szánt politikus. A már említett cserkészfiu kottyantotta ki az alagúttörténetet az egyik fogdmegnek: erie valóságos ellenőrző osztag költözött a tejcsarnokba, ott is tanyáztak, míg a törökök keserű útjára nem bocsájtották Kállay Miklóst. Az „első" lakásból meg néhány kedves tárgyra emlékezem, elsősorban két kétszárnyú barokk ajtóra, melyek nyilván egyidősek lehettek a házzal. Az ostrom után a/ egyik ajtót hóba fagyva, korhadozva láttam a kertben. Bár nem tudtam mit kezdeni vele. megvásároltam a tulajdonostól, ma is a pincében szomorkodik. Az egykori gyerekszobánkban ki lehetett tapintani egy régimódi, falba süllyesztett kincsőrző szekrényt, persze üresen. Egy kép függött előtte, miként a Jókai-filmekben. Ha vendég jön hozzánk s körülnéz, csupa régi bútort talál. Jó részének megvan a maga házi legendája. íróasztalom — nagyanyám elbeszélése szerint — Eötvös József hagyatékából származik. Egy különös mintájú faragott szék egy kalotaszegi ezermester munkája. Kolozsvárról hoztuk fel 1920-ban. Egy különleges komódot vettünk talán nyolc éve a Bizományi Áruházban. Tudtunkkal ilyen nincs Magyarországon, inkább Dalmáciában. Arte poverdnak, szegények művészetének nevezték Észak-ltáliában, mert a faállványra vásáron vett, pergamenből kivágott, festett képeket ragasztottak, majd belakkozták. A talán már negyedévezredes darabot nagyon megkedveltük, szerettük volna tudni, vajon kié lehetett, mielőtt ide került. Mígnem megtisztelt látogatásával az Iparművészeti Múzeum bútorosztályának vezetője, s meglepetten fel nem kiáltott: hát Szivessy Barbara komódja ide került? Ismertem a már igen koros hölgyet, többször is hívott, nézzem meg lakása műkincseit. Nem mentem el. Igen, Barbara néni ritka bútordarabja most itt áll feleségem szobájában. Növő, és sajnos, egymást váltó generációk köre formálja a légkört, mely a Rózsadomb alját (úgy tudják, erre terültek el a hódoltsági időkben a legszebb török rózsakertek, hogy helyet adjanak majd a barokk században az elterebélyesedős zőlőknek). ha nem is zárt világgá, de sajátos összetételű, mondhatnám, egymással szolidáris közösségé teszi. Amikor ideköltöztünk, sok helyen, főként a Buda\ László utcának a Zárda utcába torkolló végében alacsony házak álltak, benne a/ idős asszonyok még a „hamisítatlan" budai német szóval éltek. Mindez eltűnt, a kismesterek világával együtt, akik őrzői voltak a helyi hagyományoknak. Vendéglő, a Nárday, a Kút utca tetején volt, kedves, patriarchális környezetben. Ugyanennek a kis utcának alsó végén áll az a ház, melyben a korábbi államtitkár, majd későbbi miniszter lakott. Az ostrom előtt ide tolatták be a sógor vidéki gépkocsiját, melynek megmaradt a telepes rádiója. Legnagyobb ostromi megpróbáltatásaink napjaiban ide mehettünk e rejtett hírforráshoz, mely — tudtommal egyedül a környéken — még sugározta London s Moszkva üzeneteit. Itt hallottam, a BBC adásában, hogy a Kálvin tér „elesett". A Ferencesek kertje, melyet a népszáj általában Papkertnek hívott, majdnem hozzánk nyúlt fel, odáig, ahol ma a 11. kerületi Tanács autóparkolója áll. Itt volt még a barokk korban ásott kút, melyet az ostrom alatt sikerült újraéleszteni, s megoldotta a gyötrő vízproblémát, míg valami gonosz kéz állati hullákat nem dobott bele. Ezentúl az ivóvizet jórészt a felforralt s lehűtött hó szolgáltatta, vagy a merészebbek — állandó életveszélyben — lementek, házak tövéhez bújva, a Gül Baba utcába, ahol — ma is érthetetlen módon — az udvaron működött egy vízvezetéki kút. Kenyér ? A Zivatar utcában a kis pék sütött. Amikor elterjedt a hír: kinyitott az üzlet, hosszú sor várakozott. Fekete kígyó a havas tájban, nagyon is látható ábra az alacsonyan szálló gépekről. Egy papírzsákban — ugyancsak érthetetlen módon — egész, fagyott kenyereket találtam a Papkert szélén. A pince közprédájának deklaráltam; az elosztás körül tört ki az első békétlenség. Este, mécsoltás előtt — mint naplóm megőrizte — kértem az itt élőket, őrizzék meg az eddig példás együttélés íratlan szabályait. Felkötött karú hadapród s fátyolos fiatal nővér látogatott be sűrűn óvóhelyünkre. Az ápolónő sok mindent tudott, sok emberi szolgálatot tett, ám voltak, akik gyanúsnak találták. A felszabadulás után eltépte hamis h