Budapest, 1979. (17. évfolyam)

8. szám augusztus - Lengyel Dénes: Elek apó

Egy budapesti német munkásköltő WILHELM KUMMER Ma már szinte hihetetlen, hogy Budapest egy évszázaddal ezelőtt félig német város volt. „Az utcán por, bűz, német szó" — írja Arany János 1861-ben. De nem csak az utcán beszéltek németül; a fővárosban megjelenő könyvek, lapok, naptárak nem kis része is német nyelven jelent meg. A munkássajtó több nyelven szólt olvasóihoz. A legtöbbet olvasó, művelt szakmunkások többsége Németországból, Ausztriából érkezett — a gyorsan kibontakozó ipar jó kereseti lehetőségeket ígért. Ennek a fejlődő iparnak veszélyes versenytársa maradt az osztrák ipar. Tőkések és munkások egyaránt tisztában voltak azzai, hogy az ország függetlensége és így a magyarosodás is alapvető érdekük. A német munkások gyermekei már magyar iskolába jártak a német sajtó is fokozatosan háttérbe szorult. A Munkás Hetikrónikával még párhuzamosan jelent meg az Arbeiter Wochenchronik — de a Volksstimme, a naponként megjelenő Népszavával szemben, hamarosan csak hetenként jelent meg. A nyomdászok szaklapja az 1865-ben megindult német nyelvű Gutenberg volt. Később, 1869-ben jelent meg testvérlapja, a magyar nyelvű Typographia. Egy idő után a Gutenberg a Typographia mellékletévé vált. A monarchia megszűnésével a német nyelvű munkássajtó is megszűnt. Wilhelm Kummer, az Osztrák—Magyar Monarchia sok más munkásához hasonlóan, több országban, városban töltötte életét. Paviában született 1858-ban, Zágrábban tanulta a nyomdász szakmát. A 70-es évek közepén érkezett Budapestre, és itt újságíró lett, a Volksstimme munkatársa. De amikor 1880-ban a napilapból hetilappá vált, Kummer visszatért a szedőszekrény mellé, írásai ettől fogva elsősorban a Gutenbergben jelentek meg. Szinte minden május elsejét költeménnyel ünnepelt. Versei a kor német munkásköltészetének hangján szóltak, de a magyarországi eseményekre, viszonyokra utaltak. Példaként idézzük 1910. április 29-én a Gutenbergben megjelent költeményét. A vers keletkezésének politikai háttere: 1910. február 19-én alakult meg Tisza István vezetésével a Munkapárt, amelynek reakciós voltát a munkásság azonnal felismerte. Február 15-én, február 21-én és március 21-én tömegtüntetések voltak a fővárosban a Munkapárt törekvései, főként a párt választójogi tervezete ellen. A március 21-diki tüntetést a rendőrség verte szét. A „Wir betteln nicht . . ." című verse magyar fordításban: NEM KOLDULUNK . . . Afi kenyeret kértünk, nem puska tüzét, Az álom nem nyugtatja éhünk, A fejünket kardotok hasítja szét, Hogy megtudjuk, nem szabad kérnünk. Mi jogot is kértünk, s ti mit adtatok ? A válasszal nem megyünk sokra: —- „Majd adunk, mi jár nektek, csak várjatok, Súlyosabb jármot nyakatokba/" Mi kértük, hogy legyen szólásszabadság, S ti csendőrt küldtetek helyébe, Táplálja az átkozott junker hadát A gyengék és szegények vére. Egyenlő jogot a törvényiek előtt, Ezt kértük mindenki számára, S hajszára uszított titkos erők, A hóhérok véres bandája. Ti minket gyűlölve üldöztetek, Feldúlva békés otthonunkat, Hiába dühöng zsarnok önkényetek, Harcos soraink gyarapodnak. Mi többé nem kérünk, nem követelünk, Töprengve tovább mire várjunk? Mi látjuk hatalmas, erős seregünk És visszavesszük, mi sajátunk. Évezredeken át, amit elragadott Rablás, hamisság, ezer bűntett, Mindig mienk volt. — De hazudva papok Csalták lelkiismeretünket. Megszolgált részünk, a szent örökség Átszállt a bitangok kezére. Nos, vissza nekünk, amit elloptak rég! — Egységben kell harcolnunk érte. Májusban idén felharsangjon a szó: „Az életedért fel a harcra!" Ha vár ma is ránk fenyegetve golyó, A harcos magát meg ne adja! Te, ólomnak ifjú művésze, neked Még kérdés, milyen lesz a sorsod, Jövőd sűrű fátyla mit ködbe temet, De az lesz, ahogy ma megoldod. Tengődünk a puszta létért, ez a cél? S velük, akik tűnnek barátnak, Kiket a munkás vezetőinek vél, S titkon az urakkal paktálnak. Munkát megtagadni! — Határozzuk ezt! Megállapodást nem akartok ? Kövér pénzeszsákotok, ha fogyni kezd, Tovább huzakodni nem fogtok! Majd jog lesz, mit joggal a munkás ma kér, Rozsdáim ha kezdenek a gépek, Megtudjátok még, hogy a szolga mit ér, Ha ökle súlyát éreztétek! A zászló alá csapatokba tehát, Vezessen vörösen lobogva, Az úttörő lesz, aki nyerve csatát, Győztes lobogónk hazahozza! A következő évben megjelent „ünneprontó" karácsonyi versében gúnyos hangon juttatja kifejezésre a munkásság elégedetlenségét. A költemény azért is érdekes, mert felvillant néhány képet a főváros akkori életéből. SZENTSÉGES ÉJ! Verista sziluettek 1. Szentséges éj, fenséges éj, Gyermekeknek eljövél, Hoztál gazdagnak szerencsét (Jézuskának nagy tisztesség) És a kedves csemetéknek drága vackot, édességet. Szegény ember gyereke harangszóval eltele, alszik, édes álmot lát, ez a gyermekmennyország! Hintaló, vurstli, babák Ez a földi mennyország! ... de csak a gazdag gyereknek mennyország — sajnos, a Jézuska is tisztában van az osztályhelyzettel, és a szegényeknek, legfeljebb titkon hoz peníszes diót. A továbbiakban a nagy karácsonyi üzletről szól, amelyben a kereskedők vallásukra való tekintet nélkül - nyerészkednek. A gyárak leállnak, a munkásoknak munkaszünetük van, amiért levonnak a bérükből. Az újságok tele vannak hirdetésekkel, és az újságkihordóknak a téli kutyaidőben papírhegyeket kell kihordaniok — de van munkamegosztás: a kiadók viszont nehéz pénzeszsákokat cipelnek a bankba. A nyomdászok munkája is nagymértékben megnő. Kapnak is ajándékot uraiktól új évre: a megmaradt naptárakat. A befejező versszakban Kummer arról ír, hogy a karácsonyi gyertyák megvilágítják ugyan a szobákat, de a fejekben sötét marad, nem veszik észre az értelem világosságát, amely majd hozzájárul a láncok letöréséhez. Az első világháború idején megjelent „Möcht wissen. . ." című verse olyan történelmi és helyi vonatkozásokat tartalmaz, amelyek ma már csak magyarázattal érthetők meg: CSAK TUDNÁM. . . Csak tudnám, hogy a háború mikor ér véget már, Az uszítóknak nemsokára emlékoszlop jár. Csak tudnám, meddig folyhat még a nagy harácsolás, S hogy mikor lesz majd három kroncsi Pesten egy tojás. 40