Budapest, 1979. (17. évfolyam)

7. szám július - Tamás Ervin: Makó

keresik a boldogulásukat, iparkodnak, s ez gazdasági oldalról nézve is hasznos. Mint társadalmi jelenség, jóval összetettebb folyamat. Az egykoron egymás mellett nyomorgók most azt nézik, hogyan hagyják le módosságban a másikat, a vagyoni helyzet — ha láthatatlanul is — falakat épít, zárkózottabbá teszi az itt élőket. Hiába, a tudat a legkevésbé alkalmazkodó társa a változó viszonyoknak. Valóban: nehezen válunk meg pórusainkba ivódott szokásainktól, s ha kezünk a jelent műveli is, agyunk gyakran a múlt mellett virraszt. Néhány évvel ezelőtt Makót még a termelőszövetkezeti mozgalom mintavárosává akarták fejleszteni, amolyan „tsz-központtá", és többen kardoskodtak amellett, bogy a kenyeret ne az iparosítástól, hanem továbbra is a hagymától remélje a település. — Ha a hagymánál rekedtünk volna, mára halott város lenne Makó — véli dr. Varga Dezső, a városi pártbizottság első titkára. — Bizony, akadt a múltban vezető, aki eltolta maga elől az ipartelepítés aktáit, s még most is ennek a levét isszuk. Szerencsére azonban a válságos időszakon túljutott a város: a mezőgazdaságot éppen napjainkban előzi meg az ipar, melynek évi termelése mintegy kétmilliárd forint, s nincs olyan terméke, amelyik tíz évnél öregebb volna. Pünkösti Árpád a Népszabadság 1969. október 19-i riportjában így jellemzi az alföldi várost: „A helyi vezetés hibáin, érzéketlenségén, dilettantizmusán fennakadtjk az esetleges előfordult, bizonytalan próbálkozások is. Sajnos, A Kálvin utca a vezetés színvonalában e tekintetben éles határvonalat nem lehet vonni 1945, illetőleg itt 1944 után sem. Csak a legutóbbi 3—4 évben ébredt fel a pangásból, merengésből Makó. Igaz, hogy évtizedeket pótoltak ennyi idő alatt, de csak pótoltok! Ez a város Csongrád megyén belül is a legkevésbé fejlődött, még tavaly is ebben a városban volt a legkevesebb ipari munkás." A Makón született Földeáki Béla, a Szabad Föld munkatársa 1978-ban már másról számolhatott be újságja hasábjain: „Óriási munkával sikerült bekerülni az ország vérkeringésébe. Ma már negyvenhat ipari üzem működik Makón, a korábban 52 százalékos mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 százalékra csökkent, az iparban dolgozók aránya pedig 40 százalékra emelkedett. Makó ma már majdnem olyan város, mint a többi." — Nemcsak a hagymánk híres, közkedvelt, ízletes a kolbászunk is. Készülnek itt komoly egészségügyi berendezések, fejleszti telepét a Taurus, a Medicor, a Redőnygyár — az utóbbinak központja is ide költözik Budapestről —, a HÓDGÉP makói gyára a zöldségbetakarító gépek részegységeit gyártja — készít gyors, nem is teljes leltárt dr. Varga Dezső. Érdekes, hogy míg Csongrád megyében főként a könnyűipart fejlesztették, addig Makón a vas- és műszeripart. Az egyik legnagyobb múltú és a legtöbbször átszervezett üzem a mezőgépiparé — a HÓDGÉP makói gyára. Vezetője országgyűlési képviselője is a városnak, Kangyalka Antal: — Elérkezett az idő, amikor már az intenzív fejlesztésnek kell uralkodnia: Makón megszűnt a munkaerőfelesleg! Igaz, járnak még innen és a környékről Szegedre, Vásárhelyre, de azok ragaszkodnak munkahelyükhöz, nem könnyű hát „megszerezni" őket. Egyelőre még meghaladja az ezret a Makóra bejárók száma. Kangyalka Antal élt és dolgozott Kaposvárott, Budapesten, Szentgotthárdon — onnan jött Makóra. Nem szívesen. — Nehezen hagytam ott a kaszagyárat, sikerült ott jó kollektívát kialakítani, sikeres embernek éreztem magam — mondja. — Makón is harccal kezdődött az életem, de lassanlassan beilleszkedtem. Megtisztelő, hogy immár hét éve országgyűlési képviselő vagyok itt, s örülök, hogy a város egy-két ügyében eredményesen jártam közbe. Bár hívtak máshová, nem mentem, jó itt élni. Mondjam, hogy megszerettem a várost? Hogy kevésbé patetikusan fo|%lmazzak: megszoktam. A vályogvetéstől a házgyártásig — Hogy mi kell a vályoghoz? Agyag és szalma. No meg talicska, ásó, kapa, vető, vödör. Hat művelet: a szintezés, a locsolás, a kapálás, a törekezés, a tömörítés. Utána már csak a vetés marad. Talicskába rakjuk a kész sarat, egymás mellé öntjük, a vályogvető vízzel teli vödröt hoz, a formálót két-három vályog kivetése után megvizezi, így sima oldalakkal csúszik ki a kész vályog. Két-három nap alatt kész egy házravaló. A József Attila-szobor A városi pártbizottság székháza