Budapest, 1979. (17. évfolyam)

7. szám július - Dr. Dalmy Tibor: Másfél év Petőfi-híd nélkül

A pesti Duna-part 1890 körül. Balra a Fővámház (ma Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem), középen az egykori Elevátor a 25 000 tonna gabona tárolására alkalmas Elevátor — a részben még ma is meglevő raktártelep legnagyobb épülete — és a hozzá tartozó vasúti vágányhálózat zárta el. Már a Nagykörút kiépítésének kezdetén számoltak azzal, hogy idővel az útvonalnak a Margit-híddal ellentétes végén is hidat kell építerfi. A főváros akkori fejlődésének megfelelően azonban az óbudai híd felépítése bizonyult fontosabbnak, amelyet 1908-ban el is rendeltek, de később, az első világháborút követő években — a városfejlesztési igények módosulása miatt — a Boráros téri híd létesítése vált időszerűbbé. A híd tervezésére pályázatot írtak ki, s eredetileg a Dr. Mihailich Győző műegyetemi tanár által készített, második díjas pályamunkát kívánták megvalósítani. A híd végül is — 1933 és 1937 között — Dr. Álgyai Pál tervei szerint épült meg. Ez a négytámaszú, rácsostartós híd a maival csaknem teljesen azonos volt: 15,7 m széles útpályával rendelkezett, amelyhez mindkét oldalon 3,5 m széles járda csatlakozott. A kivitelezést a budai oldalon kezdték el. A kész hidat 1937. szeptember 12-én nyitották meg. A híd nem volt hosszú életű; a hitleri hadsereg 1945. január 4-én szélső nyílásait felrobbantotta, emiatt a középső hídszerkezet is a Dunába rogyott. A szovjet hadsereg a főváros felszabadítása után, már 1945 tavaszán ideiglenes fahidat épített a híd roncsaira. Ezt a provizóriumot ősszel elbontották, és helyette ponton-hidat építettek, amely a jégzajlás beálltáig működött, majd elvontatták. A Dunában fekvő hídroncsoktól északra, a Bakáts utca—Bertalan Lajos utca vonalában 1946 tavaszán újabb ponton-híd létesült, amely 1946. augusztus 20-ig — az újjáépített Szabadság-híd megnyitásáig — teremtett közlekedési lehetőséget Pest és Buda déli része között. A Dunában fekvő hídroncsok kiemelését 1946-ban, az újjáépítést 1950-ben kezdték el. A régi híd roncsanyagának egy részét — körülbelül 35%-át — fel lehetett használni az újjáépítéshez. A Petőfi-hidat 1952. november 25-én nyitották meg. A pesti hídfő 1936—37-ben épült. Úgy alakították ki, hogy a forgalom nem egyenes irányban, hanem íves felhajtókon jutott fel a hídra, illetve onnan le a Nagykörútra. Ezek a felhajtok a 6-os villamos végállomásának a körút szintjében elhelyezett hurokvágányát fogták közre. Ez a megoldás már elkészültekor is sok bírálatot váltott ki, s a gyakorlatban sem vált be. A háborús pusztítást követő újjáépítés során főként emiatt döntöttek a pesti hidfő teljes átépítése mellett. A körúti villamos Boráros téri végállomását megszüntették, a hurokvágányt elbontották, helyét feltöltötték. Ily módon a hídtengely az úttestnek egyenes folytatása lett. Az íves felhajtókat a hídra északról felkanyarodó, illetve a hídról dél felé lekanyarodó járművek vehették igénybe. A Boráros tér déli oldalán 1936—37-ben gyalogos aluljárót építettek, amelyhez az újjáépítéskor a hídfőt keresztező szakaszt csatlakoztatták. A budai hídfő a maga idejében, 1937-ben igen korszerűnek számítóféllóhere-rendszerrel épült. Napjainkig csak annyit változott, hogy déli oldalán — azóta megszüntetett — villamosvasúti hurokvágányt fektettek le. A budai oldal városrendezési terveinek megfelelően az 1930-as évek elején feltöltötték a Lágymányosi tónak az Egry József utca, a Bogdánffy utca, a vasúti töltés és a Duna védjátja által határolt részét. Az Irinyi utca és a Schönherz utca mai nyomvonala a lakótelep építésekor alakult ki. Az útvonal forgalmi szerepe A Ferenc körút—Boráros tér —Petőfi-híd—Goldmann Gyögy 9