Budapest, 1979. (17. évfolyam)

6. szám június - Dr. Szaniszló József: Hogyan tervezték meg Nagy-Budapestet?

DR. SZANISZLÓ JÓZSEF Hogyan tervezték meg Nagy-Budapestet? Az 1949. évi XXVI. törvénycikk egyesítette a fővárossal Budafok, Csepel, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota és Üjpest megyei várost, Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom és Soroksár nagyközséget, s ezzel megteremtette az ősi városmaggal már régen egy gazdasági egységet képező peremtelepülések közigazgatási egységét is. A törvényt 1949. december 20-án hirdették ki, s 1950. január hó 1. napján lépett hatályba. Ezzel a főváros közel 20 ezer hektárnyi területe mintegy 50 ezer hektárra, kerületeinek száma tizennégyről huszonkettőre, lakosaié pedig — az 1940. évi népszámlálás adatai nyomán, kikerekítve — 1 200 000 főről 1 700 000 főre gyarapodott. A területben és lélekszámban egyaránt megnövekedett főváros neve — az Alkotmány 69. §-ával megegyezően — továbbra is Budapest maradt. A Nagy-Budapest elnevezés csupán várostörténeti kategória. Ez azonban korántsem csökkenti az esemény jelentőségét. Felbukkanásától megvalósulásáig ui. e fogalomban sűrűsödtek a fejlesztési törekvések a visszahúzó társadalmi, politikai tényezőkkel szemben. „A nagytőkések és földbirtokosok népellenes államhatalma évtizedeken keresztül gátolta a Budapesttel szomszédos — főleg munkáslakta — településeknek a fővárossal történő egyesítését" — mondják a törvény bevezető szavai, melyekből az is kicsendül, hogy Nagy-Budapest eszméjének mintegy fél évszázados előtörténete van. Nagy-Budapest megvalósulásáért elsőként Pest vármegye indított mozgalmat. Közigazgatási bizottsága még 1901-ben jelentést készített a fővárost környező községek és települések Budapesthez csatolása ügyében. „Újpest, Rákospalota, Cinkotához tartozó Mátyásföld, Almássy-telep, József főherceg-telep és Csömör községhez tartozó Puszta Szentmihály, valamint Kispest, nem különben Erzsébetfalva és Soroksár-falva községek volnának azok, amelyek a fővároshoz volnának csatolandók" — summázza a bizottság jelentése. Mindjárt kiemeli azonban, hogy ez a megoldás a „székesfőváros miatt nem ment egy lépést sem előre." Jelentését a megye a miniszterelnök elé terjesztette. Ez a kezdeményezés azért is említést érdemel, mert megvalósulása a megye politikai súlyának, hatáskörének, nem utolsósorban pedig anyagi létalapjának csökkenését jelentette volna; effajta „öncsonkító" műveletre pedig a megyék saját kezdeményezésükből szinte sohasem vállalkoztak. Pest megye kezdeményezését 1908-ban Harrer Ferenc, a főváros későbbi alpolgármestere tette magáévá, aki négy évtizeddel utóbb részt vett a Nagy-Budapestet megalkotó törvény előkészítésében és tárgyalásában. Harrer — ekkor még fővárosi tanácsjegyző — megírta „Tanulmány a szomszédos községeknek Budapesthez való kapcsolásáról" cimű — ma is figyelemre méltó munkáját. Az ebben csatolásra megjelölt települések, kevés eltéréssel, megegyeznek az 1949-ben Budapesthez csatolt helységekkel. Ez azt bizonyítja, hogy a nagyvárosi agglomerációs tendencia korán felismerhető, továbbá azt is, hogy később súlyos következményekkel járt a felismerésből levonható tanulságok figyelmen kívül hagyása. Harrer utal is erre tanulmánya zárósoraiban: „Ha már most végezetül — írja — mégegyszer átgondoljuk kérdésünket, arra a meggyőződésre jutunk, hogy a kérdés nem is az: történjék-e kapcsolás vagy sem, hanem csak az, hogy miképp történjék; csaknem bizonyos azonban, hogy minél később fog Budapest és környéke egyesülésének megoldást nyerni, annál kedvezőtlenebbek lesznek a körülmények, különösen a fővárosra nézve." Harrer tanulmányának megjelenésétől fogva, négy évtizeden át, valóban a miként kérdése foglalkoztatta Nagy-Budapest gondolatának képviselőit. Több elképzelés is napvilágot látott. Voltak, akik azt javasolták, hogy a peremtelepülések közigazgatási függetlenségük megtartásával tömörüljenek érdekszövetségbe. A közös érdekű ügyek megoldása érdekszövetkezeti alapon egy újonnan alakítandó bizottság (!) feladata legyen, városrendezési ügyekben pedig terjesztessék ki a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatásköre a peremtelepülésekre is. A „közös érdekű" ügyekben a peremtelepülések kivonattak volna Pest vármegye hatásköre alól. Tovább mentek egy lépéssel azok, akik a peremvárosok és községek egységes városként történő tömörülésében és önálló városi törvényhatósággá alakulásában keresték a kibontakozás útját. Ez esetben a mai Nagy-Budapest területén két városi törvényhatóság élt volna egymás mellett: magként Budapest, körötte a peremtelepülések szintén városi törvényhatóságot alkotó gyűrűje. Akadtak, akik az érintett településeket ki akarták szakítani Pest megyéből, s azokat közigazgatási függetlenségük érintetlenül hagyásával újonnan szervezett vármegyei törvényhatóság alá kívánták rendelni. Felvetődött az az elképzelés is, hogy létesíttessék „Budapest körzeti törvényhatósági. Ez azt jelentette volna, hogy Nagy-Budapest területén két törvényhatóság működik: egyik a fővárosra, másik pedig a főváros és környéke közös ügyeinek intézésére szorítkozó hatáskörrel. S végül szóba került a Pest megye területéből kiszakítandó „Budapest vármegye" életre hívásának gondolata is. Az utóbbiban könnyű felismerni Londongrófság (megye) modelljét. Ezek az elképzelések pozitív szándékuk ellenére is - csak arra voltak jók, hogy a kérdést ébren tartsák. Az ügy érdemi előbbre vitelére, Budapest és környéke világvárosi szintű egységének megteremtésére azonban nem voltak alkalmasak. Az ellenálló erőkön és az elgondolások első áttekintésére is észrevehető ellentmondásain kívül az volt megvalósításuknak egyik legfőbb akadálya, hogy bennük közös rendező elvként a jogi szabályozás útján érvényesítendő városalkotás gondolata gyökerezett. Nehezítette a kibontakozást az a tény is, hogy ugyanakkor Magyarországon a város jogi fogalma sem volt egyértelműen tisztázva. A kérdést szabályozó 1886. évi XXI. t.c. szerint ugyanis a magyar közigazgatási szervezetrendszer két alaptípusa közül a törvényhatóságok vármegyék vagy városok, a községek pedig — az 1886. évi XXII. tc. szerint — megyei városok, illetőleg nagy-35