Budapest, 1979. (17. évfolyam)

6. szám június - Solt Ottília: Cigánygyerekek az iskolában

Siklós Péter felvételei ISKOLÁBAN Ne minősítsük most a különböző megoldásokat! Ne próbáljuk általában eldönteni hogy mi jobb a nem egyértelműen fogyatékos, de az általános iskolai követelményekkel a gyakorlatban megbirkózni képtelen gyerekeknek! (Bőségesen szólnak érvek mind az áttelepítés, mind az általános iskolában maradás mellett.) Fontosabb az atény, hogy a cigánygyerekek sokkal jobban ki vannak szolgáltatva a velük foglalkozók beállítottságának, türelmének, ítéletének, mint a többiek. S ha kiszolgáltatottságuk ekkora egy ilyen alaposan mérlegelt, gondosan ellenőrzött „drámai" fordulatnál, mint amilyen az áttelepítés, mekkora lehet a súlytalanabb iskolai hétköznapokon? venni, hogy a változás lassú folyamat. Az iskoláztatás terén elérhető eredményeknek korlátot szab a cigányság egészének társadalmi helyzete; a többségükre jellemző iskolázatlanság, szűk térben mozgó munkalehetőségeik, rossz lakásviszonyaik, gyakran alacsony családi jövedelmük és az őket körülvevő előítéletek. Az elmúlt években elért iskolai eredményeket részben az iskolától független tényezővel magyarázhatjuk: a budapesti cigányok egye* csoportjainak általános helyzetében bekövetkezett javulással. Mindenekelőtt néhány különösen nyomorúságos cigánytelep felszámolását kell megemlíteni. Kemény István leírta 1975-ös cikkében pl. a XIII. kerületi Vizafogó állomás közelében levő telepet. Ez a telep azóta megszűnt, a családok lakást kaptak, és a gyerekek, akiket a telepről nem küldtek iskolába, ezután rögtön beiratkoztak. Bízunk benne, hogy nem alakulnak ki az iskoláztatás új „fehér foltjai" Budapesten, s ebben főleg azért bízhatunk, mert lassan eltűnnek a fővárosból a cigánytelepek. De nem csak azokról van szó, akik a telepekről beköltöznek. Egy család életkörülményeinek javulása általában magával hozza közérzetüknek, öntudatuknak változását is, és kezdenek átalakulni törekvéseik. Elérhetővé, s így már kívánatossá, fontossá válnak dolgok, amelyek korábban elérhetetlenek és így közömbösek is voltak. Az új aspirációk között — tapasztalhattuk — helyet kap a gyerekek iskolai előmenetele is. A cigánygyerekek iskolai helyzetének javulásában az iskoláztatást érintő fővárosi intézkedések hatása is megmutatkozik. Nagyobb hangsúlyt kapott az általános tankötelezettségi törvény végrehajtása, beleértve a hatévesek beiratását, a mulasztást és a fölmentést. Születtek új, kimondottan a cigánygyerekeket érintő rendeletek 1975 óta. Pl. az óvodák és az iskolai napköziotthonok cigánygyereket akkor is fölvehetnek, ha az anya nem dolgozik. Ezekben az intézményekben a szorosan vett oktatáson kívül, illetve az előtt, csökkenteni lehet azt a kulturális szakadékot, degyakran testilelki fejlettségbeli különbséget is, ami az iskolázatlan, szegény, esetleg más anyanyelvű családból jött cigánygyerek és a többiek között tátong. Az intézkedés nyomán kialakuló gyakorlat időközben megkapta igazolását. Csongor Anna és Futó Mariann, a XX. kerületi Nevelési Tanácsadó munkatársai elemezték a cigánygyerekeknek az iskolaérettségi vizsgálaton nyújtott teljesítményét, s tapasztalták, hogy ezt minden másnál, tehát a család összetételénél, a szülők foglalkozásánál, iskolázottságánál, jövedeleménél, lakásviszonyánál jobban befolyásolja az óvoda. Az óvodába járt gyerekek jobb eredményt értek el. (Az elemzést Csongor Anna publikálta a „Budapesti Nevelő" c. folyóirat 1978/1. számában.) „Jelentős javulásról" írtam az előbbiekben, de akadhat olvasó, akit az elmondottak nem nyugtatnak meg. Hiszen e néhány adat is arról tanúskodik: még van „cigányprobléma" az iskolákban és van „iskolaprobléma" a cigánycsaládokban. Tudomásul kell A tankötelezettségi törvény szigorúbb végrehajtása pressziót gyakorol a családokra a tekintetben, hogy a gyerekek rendszeresen járjanak iskolába. Új, nem is jelentéktelen segélykeretek segítik ebben a cigánycsaládokat. A rászorulóknak juttatható öszszegek jóval nagyobbak, mint amekkorák a tanácsok gyámügyi csoportjának korábban rendelkezésére álltak. A,.cigánysegély" öszszegét a főváros aszerint osztja el a kerületek között, hogy hány cigánycsalád él ott. Sok száz cigánycsaládban jelent megoldhatatlan gondot, hogy minden iskolás és óvodás gyereket nap mint nap tetőtől talpig fel kell öltöztetni. Hát még ha azt is hozzátesszük: úgy, hogy ne kelljen szégyellniük a megjelenésüket. Ezeknek az égető hiányoknak eltüntetésére nem lenne elég a mai „segélykeret" sokszorosa sem, hisz családonként több gyereknek folyamatosan több váltás ruha, több pár cipő kellene, hogy soha ne kelljen otthon maradnia egy-egy napra egy gyereknek sem, mert egyetlen elfogadható ruháját kimosták. Mégis akadnak olyan kerületek, melyek évről évre nem osztják szét segélykeretüket, mások az év utoisó heteiben, lóhalálában osztják szét egyszerre az egészet. Ezt az összeget valóban célszerűen felhasználni ugyanis olyan munkatöbbletet okoz, amire a jelenlegi apparátus nem képes. A cigánytanulók érdekeit védő intézkedések természetesen az iskolákra is többletterheket rónak, amelyeket szintén kedvezmények és ösztönzők egészítenek ki. Többek között külön jutalmat kapnak azok a pedagógusok, akiknek a keze alatt a cigánytanulók eredményesen befejezték az évet. Mindezeken és az itt fel nem sorolt más intézkedéseken túl a főváros külön támogatást nyújtott a cigányosztályokat fenntartó általános iskoláknak, méghozzá abból a célból, hogy az elkülönített osztályokat meg tudják szüntetni. A Budapesten utoljára működő két cigányosztályt a maga idején azért szervezte két iskola, mert nem tudott boldogulni a környék nagyon mostoha körülmények között élő, cigány anyanyelvű gyerekeivel. A gyerekek gyakorlatilag nem jártak iskolába. Külön cigányosztályok szervezése ugrásszerű javulást eredményezett. Tanulóik viszonylag rendszeresen megjelentek, az új tanév kezdetén pedig a családok kezdték önként küldeni a kisebbeket is. A kezdeti siker folytatása azonban elmaradt. A cigányosztályból csak kivételképpen jutott tovább egy-egy gyerek. Nem voltak annyian, hogy több évfolyamon külön osztály telt volna belőlük, ahhoz viszont nem tudtak eleget, meg nem is konszolidálódtak eléggé, hogy besorolják őket a „normál" másodikba, harmadikba, negyedikbe. A külön cigányosztályokból osztatlan első-második, később első-második-harmadik-negyedik lett, s ez óhatatlanul korlátozta a létszámot. A nagyobbakat fel kellett menteni, ha a kicsiket teljes látszámban fogadni akarták. A külön cigányosztály hatékony eszköz volt arra, hogy az iskolai szokások szemszögéből teljesen elfogadhatatlan gyerekeket beiskolázzák, de a nyolc általános elvégzésének szempontjából zsákutcának bizonyult. A két cigányosztály közül az egyiket már egyszer átmenetileg felszámolták. Mikor a felettes szervek az aktuális központi irányelveknek megfelelően megszüntették, az eredeti állapot állt vissza: néhány hónap alatt a gyerekek elmaradtak az iskolából. Ebből a tapasztalatból okulva most a két 29