Budapest, 1979. (17. évfolyam)

1. szám január - Vadas József: Ellentmondásokról, harmonikusan

Béke. 1952/5 4. nak felismerésében: a gobelint nem lehet huszadik századivá újítani, legfeljebb a század ízléséhez igazítani — például a színkezeléssel és a tömör formaképzéssel. Ehhez a felismeréshez szorosan kötődik egy másik: a század emberének sorsát kell megszőnie. így lesz művészetének szinte kizárólagos főszereplője a dolgozó, a tevékenykedő ember: egyszer a gereblyéző, máskor az építő, megint máskor a szövőnő. Persze, nemcsak a téma vall állásfoglalásáról, hanem az a pátosz is, amellyel a munkás embert megörökíti. Félreérthetetlenül azt szuggerálva a nézőnek: benne látja a század hősét. A Rőzsefiordn például, amelyet 1924-ben tervezett, majd a felszabadulás után szőtt meg, nem olyasfajta életkép, amilyent Munkácsy alkotott. Ez a mű nem az érzékeny szívet kívánja megindítani, nem a nehéz életben rejlő szépség felmutatásával kíván hatni. Ferenczy Noémi összefogott előadásmódjától idegen a részletező és látszatmegoldást nyújtó romantika. A figura szimbólum, amelyet egy másik szimbólum, a bordűrön végigfutó jelképrendszer, a sarlókalapácsok sora értelmez. A szimbólumból, az összefogott előadásmódból nem az következik, hogy a részletek feleslegesek vagy elhanyagolhatók. Éppen ellenkezőleg. A hagyományos gyakorlattól eltérően, Ferenczy Noémi maga szőtte meg gobelinjeit. Igyekezett a régi mesterek technikáját, a szakma minden fortélyát elsajatitani. És e munka során tovább dolgozottt a már vázlatban is késznek látszó műveken. Itt akár pontot is tehetnénk az arcképvázlat végére. Gyanítom azonban : ennek a gesztusnak — a maga által végzett szövésnek — mélyebb indítéka, erkölcsi-világnézeti motívuma is van. Azzal, hogy maga volt terveinek kivitelezője, azt az osztálytársadalomban kialakult gyakorlatot utasította el, hogy a társadalom egy szűk rétegének élvezetét ezrek vaksággal fenyegető tevékenysége tegye lehetővé. Vadas József Kőműves, 1933. Házépítő, 1933. sÉf "M-i IS •