Budapest, 1979. (17. évfolyam)

6. szám június - A címlapon: Czeizing Lajos felvétele

v., Yeres Pálné u. 32. helyreállított kapualj V., Veres Pálné u. 32. kitekintés a lépcsőházból A lakóépület a felújítása után is általában lakóépület marad, de éppen a lakásformának és a lakók életmódjának megváltozása folytán kell jól funkcionáló lakásokat tervezni bennük. Ez természetesen nem csak korszerűsítésből, jól tájolt helyiségek helyes egymáshoz kapcsolásából, egymáshoz rendeléséből áll. Komplex módon kell tervezni a megmaradó régi és a felújítás során alkalmazott új szerkezetek, anyagok egymásra hatását is. Ez ugyanis nagymértékben befolyásolja az épület egészének további élettartamát. Vagyis a szerkezeteket úgy kell összehangolni a tervezés során, hogy a költségesebb karbantartást igénylő szerkezetek felújítási ciklusideje szinkronban legyen. (Ez azt jelenti például, hogy 30 — 40 évre szánt épületbe 100 évet is kibíró új szerkezetet beépíteni nem gazdaságos.) A 80—100 esztendős épületek szigetelése — ha egyáltalán volt — tönkrement. A földszinti lakások és helyiségek nedvesek, a kapualjak, homlokzatok vakolata hámlik, és ún. salétromos falak éktelenkednek szerte a városban. Régi épületeinknek a kémiai zár, a chemoozmotikus szigetelés — pl. a Szilikofob Anhydro — jó szigetelést biztosít. (A felmenő falakba fúrt lyukakat töltjük meg e szigetelő anyaggal, amely elzárja a felszívódó nedvesség útját.) A hangszigetelés elégtelenségérc sok panasz hangzik az új lakónegyedekben. Kevesebb elmarasztaló észrevételt hallani erre a régi házak lakóitól. De ha régi épületeinknél megváltoztatjuk a falak vagy födémek rétegfelépítését, feltétlenül vizsgálni kell az új konstrukció tulajdonságait, és csak olyan anyagok építhetők be, melyek nem rontják a ház épületfizikai jellemzőit. Az építőipari vállalatokat általában bizonyos fajta épületekre és az ezeknek megfelelő kivitelezési technológiára specializálták. A régi házakat kézműves módszerrel építették, tehát helyreállításuk is gyakran kézműipari módszereket kíván. A házak többsége szerkezetileg hagyományos; a felújítási technológiának alkalmazkodni kell ehhez. Az új építkezések számára előregyártott elemek bőséges választékából csak kevés használható fel a régi lakóépületek átépítésére és korszerűsítésére. A szabálytalan alaprajzok és szögek szinte sohasem egyeznek meg a paneles építkezés méretraszterével, sem a modul, sem a derékszögű határolás tekintetében. Az ablakok mérete is más. Legfeljebb az új válaszfalakba épített ajtóknál használhatjuk a szabványméretet. A helyreállítási tevékenység kézműves jellegű, sok élőmunkát igényel, gépesítési lehetősége korlátozott. Szűk utcákban és udvarokban rendszerint lehetetlen forgódarut felállítani; födémcseréknél a feltöltés eltávolítására nem állítható be dömper vagy markológép; a válaszfalak és födémek sem bonthatók géppel. Mindezeket nehéz fizikai munkával, kedvezőtlen munkakörülmények között — porártalomnak erősen kitéve — kell végezni. A felújítással kapcsolatos építőmesteri és szakipari tevékenység — ha nincs szükség a födémek cseréjére — általában lakott lakásokban folyik, ami gátolja az építés ésszerű szervezését. Hátráltatja a munkát, hogy a lakásokba való bejutás és ott a folyamatos tevékenység nem mindig lehetséges. A kivitelezés ideje alatt a bérlők vélt vagy valódi sérelmei sokszor akadályozzák a helyszínen dolgozó szakembereket, olykor hosszabb-rövidebb időre meg is hiúsítják a munkavégzést. A sokszor felesleges viták, a kényszerű munkabeszüntetések nemcsak a munkából kieső időt szaporítják, de a munkafegyelmet is rontják, és mindez végsősoron az építkezés elhúzódásához vezet. Az épületek állapotától, beépítettségétől, felszereltségétől függően más-más fajta javító munkára van szükség, sőt épületenként kisebb-nagyobb mértékben változhat a géppark összetétele is. Mindezen okok következtében a gyári üzemszervezés, a futószalagszerű termelés előnyei nem hasznosíthatók.