Budapest, 1979. (17. évfolyam)

1. szám január - Szilágyi György: Zuglói ballada

A Brichta asztalosüzem Miskolci utcai oldala Az asztalosáru üzem műhelyudvara gépeinek sikoltozása töltötte be, esténként hajópadlók, gerendák, nyers deszka átható illatát sodorta felénk a szél, hajnalonként pedig az Ajax Acélművek óriás kéményének füstje lebegett felettünk Egyik nap olyan volt, mint a másik. Ablakunk előtt lovas kocsik, ökrös szekerek poroszkáltak, gyakran teheneket, disznókat, birkákat és kecskéket is végighajtottak az Erzsébet királyné útján. Az ilyesmi már eseménynek számított, hiszen mi, gyerekek, még olyankor is kifutottunk a kapuba, ha meghallottuk a közeledő 67-es villamos csilingelését . .. Élénk fantáziával megáldott (vagy megvert), álmodozó gyermek voltam. A kert mélyén, a napraforgókkal „elegyített" tenyérnyi „kukoricásban" sokszor órákig bámultam hanyatt fekve az elérhetetlen magasságban vadlovakként száguldó felhőket... A magasság volt reám a legnagyobb hatással. A házfal, a gyárkémény és a fák. Mellettük szánalmasan aprónak éreztem magam. A kert oldalát szegélyező fakerítés kilazított lécei között gyakran átbújtam a Brichtaház üzemudvarára, vonzott a seregnyi látnivaló: kazánház, kocsifészer, istálló, raktár, szénapadlás. Kalandoztam a deszka- és gerendahegyek sikátoraiban, belopódzkodtam a gyalupadokkal, fűrészgépekkel felszerelt műhelycsarnokba, ahol ügyeskezű munkások „borotválták" a szálkás deszkákat a fülsiketítő hangú „abrichterrel" a kívánt méretre. Vasárnaponként bandába verődve, mezítláb csatangoltunk a földes utcákon, kavicsot hajigáltunk a Rákos-patakba, vagy a Miskolci utcai „békástó" partján hallgattuk a békák kuruttyolását. Ha megéheztünk, kihúztunk néhány sárgarépát vagy karalábét a vasúti sínek mentén elterülő bolgárkertészet 20 Az asztalosüzem, első telephelyén, az Erzsébet királyné útja végén (1910-es évek) Műhelyrészlet