Budapest, 1979. (17. évfolyam)

4. szám április - Schmidt Ádám: Utcanevek üzenete

valaha Kármán József lapjában, az Urániában is tevékeny szerepet játszott), majd később Kultsár István (a neves szerkesztő, az irodalmi népiesség irányának kezdeményező egyénisége), Trattnerék (a jónevű pesti nyomda tulajdonosai) az abszolutizmussal a maguk szerény eszközeivel szembehelyezkedő, megújulást remélő és már a magyar mozgalmakat számon tartó, támogató humanizmus pest-budai képviselői. Világnézetük morális-etikai alapjáról bírálják a szent-szövetségi abszolutizmust, ha a francia forradalom eszméit nem tudják is magukévá tenni. Még ma sem egészen tisztázott, hogy Schedius Lajos menynyit tudott a magyar jakobinus összeesküvésről, mennyit Kármán József titokzatos haláláról. Hogy egyetemi előadásain sokat lehetett tanulni, az akkori modern esztétikai gondolatokat el lehetett sajátítani, arról Szemere Pál nyilatkozata tanúskodik. Schedel Ferenc mindenesetre fiát — a magyar szó tökéletes elsajátítása céljából — Ceglédre küldi. A német kultúrával telített házba 1817-től kezdve járatja a Hasznos Mulatságok című, Kultsár szerkesztette lapot, sőt, amikor fia Kassán tanul, utánaküldeti. Ezek a polgárok (Schedelék, Schediusék, Trattnerék) tulajdonképpen örültek Napóleon kudarcának, de Ferenc császár abszolutizmusától is irtóztak; s mind közelebb jutottak a magyar álláspont megértéséhez. Tájékozódásukat bizonyos fokig megkönnyítette, hogy egy bécsi lap, a kormánnyal szemben álló, a napóleoni háborúkban hősiesen viselkedő Hormayr báró szerkesztette Archív für Geographie, Historie, Staatsund Kriegskunst sok tekintetben irányt adott. Azt az úgynevezett nemzeti érdekeken felülemelkedő, az egész birodalom javára tekintő patriotizmust képviselte, amelyben meghatározott helye volt a birodalom egyes országai iránt érzett érdeklődésnek, megbecsülésnek, megértésnek. Az említett bécsi lapban közölt történeti, földrajzi, statisztikai és nem utolsósorban irodalmi tárgyú cikkek bőséges anyagot tartalmaztak Magyarország dicső múltjáról. Régi várromokról, várakról szóló mondák olvashatók ebben a lapban; s a mondák, a regék alatt Mednyánszky Alajos báró és Mailáth János gróf aláírását láthatták. Mailáth János gróf a lapban Virág Benedek, Ráday Gedeon és Day ka Gábor verseit tolmácsolta. A pesti-budai német polgárt gyakran kápráztatta el a vármegyei nemesség díszes, színpompás felvonulása egy-egy megyegyűlés alkalmából, tisztes polgári lakásából kicsit irigykedve, kicsit rajongva tekintett a Pesten szaporodó főúri palotákra, nemesi lakhelyekre. A bécsi lapokban és különösen a legendás Hormayr báró tekintélyes újságában olvasott két előkelőség neve s magyar tárgyú cikkeiknek, forditásaiknak ékes németsége könnyen vonta magára a polgároknak és a pesti irodalmi lapok szerkesztőinek figyelmét. Ez a tény is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az egyébként Bécsben élő, de a pest-budai német és magyar irodalomban élénken részt vevő Csaplovics János emígy értelmezze a Herdertől átvett gondolatot: A világtörténelem arra tanít bennünket, hogy egész nemzetek, egész népek, valamint egyes emberek születnek, növekednek, virágzanak, megöregszenek és meghalnak ... Ilyen premisszák után ítélve, a magyar nemzet már régen kinőtte kisiskolás éveit, meglehetős kort ért el, és mintegy húszesztendős lehet. Ez a gondolat hatja át a pest-budai német lapok szellemét, ez vezeti az ügyes és mozgékony szerkesztőket, kik a hasonló szemléletű polgároknak nem annyira meggyőzésére, mint inkább igényeiknek kielégítésére közölnek számos olyan verset, amelynek témája a magyar vitéz hősiessége, dacolása a veszélyekkel, példamutató hazaszeretete. Ne keressünk ezekben a versekben jellegzetesen magyar sajátosságokat; nem különböznek a csehországi német lapokban közreadott hasonló, csehtárgyú versezetektől. A téma a fontos, a hazai környezet, mégha oly sablonszerű is a megjelenítés. De fontos a szándék is, a gesztus, amellyel a költő, a szerkesztő vállalja a magyarság történelmét, a magyarsághoz tartozást. Zrínyi Miklós a versek hőse és Dugovics Titusz vagy éppen Magyarország címere, és ilyen értelemben találunk eszmefuttatásokat Zrínyi Ilonáról is. Ha a Pannónia vagy az Iris évfolyamait lapozgatjuk, nem vitás, állandóan találkozunk a német vagy az osztrák költők, írók munkáival. De a szerkesztés szelleme, a lap felépítése nem csupán a német törekvéseket tükrözi; a magyar irodalom java is benne él a pest-budai német polgár tudatában. Elmondhatjuk, hogy a pesti német irodalom (amely olykor ügyetlenül, alacsony színvonalon, máskor igényesebben) a pesti német polgár kegyeit kereste, gondolkodásmódját, érzelmi világát, társas együttléteinek vidámságát próbálta kifejezni. Ezért tematikáját, formavilágát tekintve legalább annyira a magyar irodalom talajába kapaszkodott, mint az osztráknémetébe. Nem vitás, hogy a német irodalom legnagyobbja, Goethe a legelismertebb tekintély, de az ő műveihez hasonló áhítattal ismertetik az 1826-os Aurorát. A magyar irodalmi ismertetések egy részének Toldy Ferenc a szerzője, aki egyaránt otthon volt a pesti németek világában és a magyar irodaloméban. S amikor éppen a magyarországi német irodalom létének, helyzetének kérdéseiről robban ki vita, már félreérthetetlenül magyarságát hangsúlyozza. Az 1826-os Aurora recenzenseként a magyar nemzeti mozgalomnak eszmei igazolást nyújtó műveket emeli ki: Pázmándi Horváth Endréét és a Zalán futása zseniális költőjének, Vörösmarty Mihálynak a művét, a Cserhalom című kiseposzt. Főleg ez utóbbit, amely a keleti képzelőerő és igazi homéroszi tűz varázsereje révén bájolja el és nyűgözi le. Toldy Ferenc kifejezéseiben Goethe nyomán jár, a nagy német írt ilyen lelkesedéssel az akkoriban alaposan megismert szerb népköltészetről. Kisfaludy Károly Stibor vajda című színdarabját emígy értékeli: A jellemeket szépen és tisztán rajzolta meg a szerző, az epizódok és az apróbb jelenetek találóak, és az egész egyike a méltán ismert magyar író legsikerültebb alkotásainak. A pesti német polgár olvasta ezeket a lelkesült recenziókat, és jólesően érezhette a magyarsághoz tartozását. Hiszen az Iris című lap megannyi cikke, ismertetése azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olvasóközönségét megismertesse a magyar kultúrával, közel hozza a nemzeti érzéshez és a nemzeti gondolathoz. Ezt a gondolatot ebben a lapban olyanok vallották, akik műveltségüket, életszemléletüket jórészt még a goethei-schilleri neohumanizmus által vezérelt iskolákban szerezték; helyzetük azonban több kultúra határára állította őket. Ezen a mesgyén kellett állampolgári-nemzeti érzésüket szembesíteniük a kor megkövetelte feladatokkal. A XIX. század húszas éveiben még erőteljesen élt ezekben a körökben a jozefinista felvilágosodottság és a filantropista pedagógia emléke. A nemzeti érzés — ennek következtében — sokkal tágabb, megkötöttség nélkülibb, mint a saját nemzeti világukat építő, de ugyancsak e városokban tevékenykedő magyaroké, szerbeké vagy szlovákoké. A pest-budai német polgár jelenti az átmenetet. Benne él ugyan a nemzeti mozgalmakban, de egyik sem a sajátja teljes mértékben. A szlovákok egy részével összeköti vallása (a pest-budai német polgárok jelentős része evangélikus), a szerbekkel esetleg üzlete, de érzelmileg a magyarok a legrokonszenvesebbek a számára. Maga is melegszik a régi magyar dicsőség költők-írók felszította tüze mellett. Hazafiság és világpolgárság érzése ezért együtt, egyszerre jelentkezik olyan emberek érzésvilágában, akik ennek a pestbudai németségnek legpregnánsabb képviselői. Ilyenek a már emlegetett Schedel Ferenc postatiszt, ilyen Schedius Lajos professzor. Az ő magatartásuk ablaknyitást jelent a nagyvilágra, tehát a magyar kultúra közvetítését a német nyelvterületre, és fordítva, a német művelődés jelenségeinek tolmácsolását Pest-Budán. Minthogy az éledő nemzetiségi mozgalmak kereszttüzébe kerültek, tudomásul vették — a magyar kulturális és politikai törekvések mellett — a szlovák művelődés jelenségeit, a szerb intézmények alakulását és általában mindazt, ami Pest-Budán történt. A magyarországi, ezen belül különösen a pest-budai német lapok közvetítik a szlovák és a szerb népköltészetet és bizonyos mértékig az irodalmat is a németül olvasóknak. Ezekben a fordításokban, recenziókban tükröződik a pest-budai német polgár ízlése és nemzetiségi alapállása. Alapvető magatartásformája ugyanis a kultúraközvetítés, ő képviseli a két városban a polgári elemet, a higgadt, a szenvedélyektől mentes, a tárgyilagosan gondolkodó, kissé kívülről és szárazon szemlélődő kispolgárt. Szeme belekáprázik ugyan a Pest megyei nemesség pompájába, talán titokban irigyli előkelőségét, gesztusait, hevét, lendületét. Divatban, öltözködésben olykor utánozza, végeredményben azonban megmarad saját keretei között. A távlatok romatikája helyett a mindennapok egyszerűségét és az ünnepnapok tisztes nyugalmát kedveli. Valószínűleg büszkén gondol a reformmozgalom eredményeire, gyermekei magyarul tanulnak, saját életformáját azonban nem adja föl. Polgári elemként, a maga szerény, óvatoskodó módján a polgárosodást segítette elő, és ezzel önkéntelen társa lett a társadalmi átalakulásért küzdő magyarságnak, amelyhez fokozatosan, s hangsúlyoznunk kell: önként közeledett. 39