Budapest, 1979. (17. évfolyam)

4. szám április - Schmidt Ádám: Utcanevek üzenete

FRIED ISTVÁN Pest-budai németek a XIX. század első felében A XIX. század elején Pest-Buda lakosságának túlnyomó többsége német anyanyelvű volt. Még később is, amikor Pest már a magyar irodalom központja, jelentékeny német nyelvű kultúra él, hat, munkálkodik itt; a német lapok keresettek, olvasottak, a német nyelvű könyvek vevőre találnak. Egy 1837-ben megjelentetett (német nyelvű) városismertető szerint: a német nyelvet még mindig beszéli minden társadalmi osztály, nyilvános helyeken és magánbeszélgetésekben itt is, ott is fölhangzik, s az utazó bárkivel tud németül beszélgetni. A műveltek között az ún. „hochdeutsch", az irodalmi nyelv terjedt el, de sváb, wesztfáliai, svájci vagy porosz tájszólásban is beszélnek. A reformkorban vagyunk, így nem meglepő a városismertető szerzőjének megfigyelése: mind az itt lakó német anyanyelvűekben, mind más idegenekben ég a buzgóság, hogy a magyar nyelvet is megtanulják és gyakorolják. S bár a pest-budai német polgár könnyűszerrel hozzájuthat a klasszikus német irodalom legfontosabb alkotásaihoz, könyvespolcán egyre gyakrabban találhatók meg a magyar irodalom előbb németre fordított, majd magyar nyelvű kötetei. Kedvelt pest-budai lapjai, az 1819—22 között kiadott Pannónia és az 1825—1828 között megjelenő Iris című szinte árasztja a németre fordított magyar irodalmat, amellett, hogy a német és általában a világirodalmat is derék polgárunk házába szállítja. Kisfaludy Károly Stibor vajda című színműve, Kazinczy Ferenc Erdélyi levelei, Kisfaludy Sándor Himfy-dalai és Fáy András meséi, Vitkovics Mihály epigrammái egyaránt helyet kapnak e lapok hasábjain. De a húszas évek végétől megjelenő lapok, a Der Spiegel vagy a harmincas évek végének, a negyvenes éveknek újságai, a Pest her Tageblatt, a Der Ungar is hasonló szellemben tevékenykednek. Német nyelvűek, a szerkesztőket sok szál fűzi a német műveltséghez és természetesen Bécs irodalmikulturális életéhez. Csakhogy nem szabad abba a hibába esnünk, hogy ezeket a lapokat (mint a pest-budai polgár igényeinek kielégítőit) a bécsi újságok halványabb utánzatainak tartsuk. A szerkesztőknek megvolt a maguk önálló elképzelése. S ha vettek is át anyagot a bécsi és a németországi laptársaktól, a szerkesztés módja, a közölt szépirodalmi és a publicisztikai-társadalmi életet érintő írások jellege idomult a vásárlóhoz, a pest-budai német polgárhoz. Idomultak, de a kulturális irányítás lehetőségét sem adták föl. Hiszen a pest-budai német polgár nem létezett. Éltek és működtek Pest-Budán német polgárok, akikre nyilvánvalóan hatott az a tény, hogy „soknemzetiségű" városokban laknak; hogy nap mint nap érintkezniük kell a Terézvárosba vagy a Józsefvárosba húzódott szlovák napszámosokkal, a Szerb utca vagy a Tabán szerb kereskedőivel, az itt lakó görögökkel és románokkal — és nem utolsósorban a Pesten letelepedett magyar nemesekkel, magyar polgárokkal, munkavállalókkal. Soknemzetiségű város volt Pest is, Buda is; de a XIX. század elejétől kezdve (mind jobban szépülve) egyre jobban betöltötte a magyar főváros, a magyar kulturális központ szerepét. S erre a fejlődési folyamatra a pest-budai polgárok különbözőképpen reagáltak. Itt élt ekkoriban például Liedemann János Sámuel, a kereskedő, a vállalkozó. Életútját neves rokona, Rumy Károly György írta meg, aki sohasem költözhetett föl Pestre, nem lehetett egyetemi tanár, bár ez volt élete nagy vágya. Tevékenységében és szellemében azonban Pesthez is kapcsolódott. Liedemann a nagy hírű evangélikus lelkészeket adott iglói Liedemann családnak volt tagja. Kereskedői tehetségét apjától örökölte. Német anyanyelvén kívül magyarul, szlovákul, franciául és olaszul is megtanult. A szepességi iskolai évek után hallei és berlini diák volt. Eleinte apja üzletében kereskedett, majd a könyvelés mesterségét sajátította el. Ezután apósához állt be, és csak később telepedett le Pesten. Szállítási üzletekkel foglalkozott, de bankárként is ismerték nevét. Vállalkozásai messze földön ismertek voltak; osztrák és csehmorva kereskedőkkel kötött üzletei révén gyarapítja amúgy is tekintélyes vagyonát. Rumy Károly György emígy jellemzi rokonát: Liedemann égett a hazai kereskedelem és ipar gyarapításának gondolatától. Ezért érdekelte szerfölött a gácsi posztómanufaktúra fejlesztése. Segített e manufaktúra létrehozásában, és gyarapításában részt vett haláláig. Ekkora energia azonban nem fért meg saját — szűkös — keretei között. Szerepet vállalt a pesti kereskedők szervezetében, buzgón tevékenykedett a pesti evangélikus egyház kurátoraként né- * met hitsorosai érdekében. Mindez nem zavarta abban, hogy a németektől függetlenülni akaró, az önálló szlovák egyházközség szervezésére olykor indulatosan törekvő Jaw Kollárt kisebb-nagyobb szívességekkel ne kötelezze le, és ne álljon a szlovák költő-lelkészszel állandó kapcsolatban-harcban. Megtudjuk róla,A hogy sokat olvas, gyűjti a jó könyveket, sőt, el-eljár a pesti német színházba, és nem csupán a csinos balerinák miatt. Boltját „A szép magyar hölgyhöz" elnevezéssel látta el; és ezt hazafias cselekedetként könyvelte el. ízig-vérig még a jozefinista korszak embere, aki nem tudja elképzelni, hogy a tisztes kispolgári keretek közül ki lehet törni: nem látja és nem is akarja látni, hogy Pesten és Budán, a soknemzetiségű és több nemzeti kultúrának otthont adó városokban már kibontakozóban vannak a nemzeti mozgalmak. Hűséges alattvaló, hűséges városi lakos, művelt polgár — ez volt eszményképe, ilyenné akart válni, ilyennek látjuk mi is őt. Más típus, mondhatnánk így is: a magyarsághoz közelebb álló jelenség irodalomtörténetírásunk úttörőjének apja, Schedel Ferenc postatiszt. Postahivatala egyetemi tanárok szívesen látogatott gyülekezőhelye. A postahivatalban nemcsak az újságokat (főleg német újságokat) lapozgatják, hanem szót váltanak — persze óvatosan, mértéktartóan — a világ és az ország gondjairól, olykor irodalmi-tudományos kérdésekről is. A postatisztet fia — ki Toldy Ferenc néven írta be magát a magyar művelődés történetébe — így jellemzi: „Vallásos volt atyám, de minden halványabb árnyéka nélkül a felekezetiségnek, szabadelvű, ellensége minden osztályszellemnek, a jogot helyettezö előjogoknak, a rendi alkotmányoknak ... az angol alkotmánynak csodálója volt • • • ( Testestiil-lelkestül josephinus, s mint ilyen, világpolgár.'''' Ne felejtsük el, hogy az öreg Schedel Ferenc még a felvilágosodás első magyarországi szakasza idején járta Lőcse, Kassa és Pest iskoláit, és az iskolák türelmes, aufklerista szellemét hozta magával. Társasága, a pesti egyetemi tanárok (elsősorban az esztétikának jeles professzora, Schedius Lajos, aki 38