Budapest, 1979. (17. évfolyam)

4. szám április - Pollák Erika: A 125 éves Toldy gimnázium

anyag bevonatú padokon még sehol sincs semmilyen bevésés. Ezen az órán az atomszerkezettel foglalkoznak, bizony sokkal alaposabban, mint ahogyan mi tanultuk úgy másfél évtizeddel ezelőtt. A „kis" nyolcadikosok kezdetben még kuncogva, sutyorogva vezetik le izgalmukat, azután, amikor a tanárnő igen szemléletesen érzékelteti az atom parányiságát, közel hozza a bonyolultnak tűnő fogalmakat, elámulnak, hogy ők is értik, és pisszenés nélkül figyelik mindazt, ami az órán történik. A folyosón megszólítom egyiküket, mit gondol a Toldyról ? Nagy sóhajtással felel: de jó volna már ide járni és ilyeneket tanulni. Őszintén hangzott, nem úgy, mintha az iskola egyik tanárának nézett volna. Nagyszünet van, amikor utolsó látogatásom után eljövök a Toldyból. A folyosókon halkan zsibonganak a diákok, a földszintről valamelyik Beethoven-szimfónia hangjai hallatszanak. Becsukódik mögöttem a nagy kapu. Pár lépés után visszanézek az iskola méltóságteljes épülettömbjére. Az ablakokban itt is, ott is gyermekfejek. Szokásos iskolai kép, de némi csúcsívvel, gótikával, vörös téglára karcolt régebbi és újabb feliratokkal, így már nem is olyan mindennapi. 21