Budapest, 1979. (17. évfolyam)

1. szám január - Vincze Oszkár: Korrodálódó városok

divatos fehér homlokzatok sem szennyeződnek. A változatos összetételű városi szennyel terhelt különféle csapadékfajták, az eső, jégeső, hó jelentős savmennyiséget tartalmaznak. Az eső és a hó a légkörben levő 0,03 százalék széndioxidot feloldja és alacsony koncentrációjú, savanyú szénsavvá alakítja. A kénsav és a kénessav a szén és az olaj elégetése közben szerves vagy szervetlen kötésű ként mindig tartalmaz. E kénvegyületek kéndioxoddá, kén-trioxiddá alakulnak át, amelyek vízben oldva különféle koncentrációjú savakká elegyednek. A sósav különösen a klórtartalmú anyagok elégetése nyomán képződik. Általában nagy mennyiségű klórt tartalmaznak a pvc és egyéb műanyagok, a nagyvárosok mellett működő szemétégető művek égési termékei stb. A légkörben az egyre nagyobb tömegben érkező savféleségek mellett nagy tömegű és koncentrációjú az iparból és a háztartásokból származó só is. Az esővízben az 1930 körüli esztendőkben véghezvitt elemzés-sorozat szerint nem találtak 5,6 alatti pH-értéket. (A pH-érték, a hidrogén-ion koncentráció, valamely oldat kémiai hatását kifejező szám. A légköri széndioxiddal egyensúlyban levő tiszta víz pH-értéke 5,6. A közömbös oldaté 7,00. Az ennél magasabb pH-érték, lúgos, az alacsonyabb pedig savas kémhatást fejez ki.) A pH-érték az 1930—1950 közötti két évtized során állandóan süllyedő irányzatot mutatott. Az egész New York-i és az erősen iparosodott nyugatnémet térségben nem találtak 4 fölötti pH-értékű vizet. Inkább megesett, hogy a pH-érték 2 körül volt. Európa és Észak-Amerika legfejlettebb ipari országaiban a század elején lebonyolított csapadékvizsgálatok során már találtak a normálistól eltérő savmenynyiségeket. Ez idő tájt azonban a vizsgálatok még merőben helyi jelentőségű események voltak, amelyeket a hivatalos körök jobbára figyelemre sem méltattak. Azóta az ipari ártalmak roppant arányban megnövekedtek, s a nagy savtartalmú esőzónák is mind nagyobb területsávokra terjedtek ki. A pH-érték süllyedése a csapadékvizekben, az ipari és háztartási eredetű kéndioxid, nemkülönben a nitrózus gázok mennyisége riasztó aránynövekedést mutat. Napjainkban még nem teljes bizonyosság, ae már szinte kételymentesen feltehető, hogy egyes nitrogénműtrágya fajták használatának nagyarányú növekedése is tetemesen hozzájárul a csapadékvizek (és természetesen a felszíni vizek: folyók, tavak) savtartalmának töményítéséhez. Mind alaposabb körültekintéssel figyelik a környezetvédelem helyzetének alakulását valamennyi skandináv országban. így például Svédországban már az ötvenes évek kezdete óta nagy térségekre kiterjedő mérő-figyelő hálózat vigyázza a levegő összetételét, minőségét, valamint a csapadék és a felszíni vizek pH-értékének alakulását. A rendszeresített mérések gyakorlatának beveztése óta az ország déli térségeiben következetesen feljegyezték, hogy a vizek pH-értéke állandóan csökken, ennek megfelelően a savas zónák kiterjedése minden irányban szélesedik, tágul. E vizsgálatok során megállapították, hogy az 5,5 pH-értékű vizek zónája kereken 1600 kilométerrel északabbra tolódott ki. Svédországban a kéndioxid kibocsátásának mintegy 70 százaléka az iparból és a háztartásokból kerül a légkörbe, és e mennyiség 77 százaléka Svédország határain túlról érkezik az ország levegőterébe. A széljárás ismeretében megállapították az emisszió pontos helyét: a Ruhr-vidék és Anglia koncentrált ipari térsége. A természetes úton levegőtérbe jutó kénmennyiségről pontos súlyadatokat sikerült rögzíteni. A szakemberek becslése szerint e mennyiség évenként 30 —100 millió tonna között változik. Ami e mennyiség fölött van, azt az emberi társadalom közvetlen biológiai folyamataival összefüggő tények sorozata okozza. A második világháború után az ipar gyors ütemű és példátlan arányú fejlődése során igen magas kéményeket kellett építeni (ezek a szennykibocsátás bőséges forrásai), és ezzel a légszennyezés hatóköre is erősen kitágult. Egyedül a kanadai Ontario államban a Sudbury-i nagy kohászati művek évi 2 millió tonna ként zúdít körzetének széles térségére. Az a tény, hogy a levegőtér tetemes savmennyiséget hordozó csapadékának korom, vas-oxid és ólomoxid tartalma szakadatlanul emelkedő irányzatot mutat, minden kétséget kizáró módon emberi beavatkozásra, elsősorban ipari tevékenységre utal. A savas eső hatása a kéndioxid és nitrogén-oxid kiküszöbölésével minden nehézség nélkül megoldható. Ez az elégő gázok kéntelenítésével, az olaj- és a szénkoncentráció csökkentésével, a környezetre nem káros tüzelőanyagok felhasználásával és égésük javításával is megoldható. A tömény savtartalmú csapadék különösképpen olyan térségekre jellemző, ahol a savak semlegesítésére nincs lehetőség. Ez a helyzet elsősorban a skandináv országokra és az Amerikai Egyesült Államok északnyugati térségeire jellemző. E területek vizeinek kalcium-ion-tartalma a ként oldhatatlan gipsszé alakítva rakhatja le. A víz pH-értékének már egész csekély mérvű csökkenése is igen súlyos károsodást idézhet elő egyebek között a halállomány pusztulásában. Svédország, Norvégia, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok folyóvizeiben és tavaiban a halak és egyéb vízi élőlények számos fajtája már teljesen kipusztult. Az Erie tó (Kanadában és az USA-ban) vizének szennyeződése egy-két évtizeddel ezelőtt már olyan töménységet ért el, hogy egyes helyeken a víz meggyújtható volt. Mindez természetesen nemcsak a halfehérje hozam csökkenése, hanem az egész táj, a természet integritásának pusztulása miatt is riasztó jelenség. Természetes, hogy az elsavasodás hatása nemcsak a halvilágra, hanem végül is az egész élővilágra katasztrofális. Ezzel együtt ugyanis az egész táplálékláncot pusztulás fenyegeti, így az elsavasodással párhuzamosan erősen csökken a zöld algaállomány koncentrációja, miközben a savnak jobban ellenálló gombafajták tömege jelentősen növekszik. Az elsavasodás következményeként a mezei viráglánc is kipusztul. Igen kritikussá válik a virágok ellenálló képessége a különféle kártevőkkel szemben, de erősen romlik a virágmagvak csírázóképessége is. Természetesen, tovább szegényedik a talaj baktérium flórájának összetétele, erősödik az ellúgosodás folyamata, és kipusztulnak a talaj nyomelemei is. Ismeretes: 3,5 pH-érték alatt a levélzet is erős sérülést szenved. Máig sincs teljes hitelt érdemlő módon felfedve a salétromsav hatása, amely nagyjából a kénsav hatásával azonos. Hazánkban mind ez ideig, a gyors beavatkozásnak köszönhetően, szerencsére, nincs a fentiekhez hasonló riasztó példa. Néhány esztendővel ezelőtt Magyarország északi vidékeinek egyetlen nagyobb folyóján, a Sajón a helyzet szintén fenyegető volt. Medrében már minden szerves életet veszély fenyegetett. Borsodból és a csehszlovák térségekből érkező mellékfolyók, de az időközben kibontakozott nagyobb lakótelepülések is, olyan tömeg ipari és háztartási szennyel terhelték a folyót, hogy ha később intézkednek, a Sajó már menthetetlen lett volna. Nem sokkal kedvezőbb a helyzet a szintén csehszlovák térségből érkező Hernád folyó vizével sem, amely számos csehszlovák és hazai településen áthaladva a Kassa környéki nagy vasmű és bányatelep ipari és háztartási szennytömegét hömpölygeti a Sajó, majd a Tisza medrébe. Jóllehet a Duna vízállapota ma még viszonylag kedvező, éppen ezért ezúttal a megelőzés szigorú eszközeivel kellene a további romlás folyamatának útját állni. E beavatkozáshoz nemcsak a Duna déli folyásvidékének, de a tőlünk északra fekvő Duna melléki országoknak is fontos érdeke fűződik. Magyarországnak, de elsősorban Budapestnek a Duna az egyetlen jelentős vízbázisa, amelynek tisztaságát minden körülmények között meg kell őriznünk. Ennek egyetlen reális eszköze az érdekelt nyolc Duna menti ország szoros együttműködése a költségek vállalásában. Tragikussá kezd válni az emberiség számára, hogy a tőkés országokban egyes csoportok erősen késleltetik a legkorszerűbb energiahordozó, az atomenergia békés célokra történő felhasználásának nagyarányú kibontakozását. Ez magyarázza, hogy az atomerőművek számának és kapacitásának növekedése helyett a világ igen számottevő térségeiben — közöttük a legfejlettebb ipari országokban is — a fosszilis energiahordozók használatára igyekeznek visszatérni növekvő energiaszükségletük kielégítésekor. Ennek következménye, hogy a levegő savtartalma a legcivilizáltabb országok légterében újabban nem csökken, hanem növekszik. A káros hatások ellensúlyozására, az ertékek megóvására és élettartamuk meghoszszabbítására ma sokkal nagyobb áldozatokat kell hoznunk, mint eddig bármikor az emberi civilizáció története során. 15